16. fejezet - További küzdelmek /VÉGE/

Sehun POV

-LuHan -felnézek a szemeibe. - örökre... leszel az enyém örökre?
Mióta eltűnt, csak azon járt a fejem, hogy ezt megkérdezzem tőle. Minden este az volt az utolsó gondolatom, ahogy előttem áll és mosolyogva igent mond. Nagyon féltem, hogy nem kapom vissza, vagy túl súlyos sérülései lesznek. Szerencsére már visszakaptam és most itt áll előttem, könnyes arcával pedig lágyan rám mosolyog. - Ühm... - zavartan felmosolygom rá és egy kis dobozkát előhúzok zsebemből, amiben egy gyűrű van. Ahogy átadom lélegzete is elakad, így kissé félek, hogy csalódni fog, ha felnyitja a doboz tetejét. Nem a legdrágább gyűrű és talán nem is tetszene neki, de... Egyre kétségbeesett gondolataimból a hirtelen letérdelő Lulum szakít ki. Ajkait enyémeknek nyomja és egy lágy, érzelmes csókot kapok tőle.
- Köszönöm...- ennyit suttog a csókba, majd a gyűrűre néz és visszaadja. Kezét felém nyújtja, mire veszem a lapot, felhúzom ujjára. - Annyira szeretlek! - öleli át nyakam, mire én hátraesek a lendülettől, ezért a földön kötünk ki. Nevetve nyomok egy puszit homlokára.
- Én is, nagyon szeretlek, Lulum - mosolygom. Bólint egyet halványan, aztán leszáll rólam és engem is felsegít. - Gyere, csinálok neked egy finom teát - ujjainkat összefonva húzom le az emeletről, be a konyhába. Ott leültetem, én pedig neki kezdek a finom gyümölcsös teája elkészítésének. Már nem kell sok, hogy kész legyen, mikor valaki hátulról átölel remegő kezekkel.
- Mitől reszketsz ennyire? - fordulok meg karjai közt, majd magamhoz ölelem. Fejét mellkasomba temeti, s szipog pár percig, egyfolytában azt hajtogatva "Hiányoztál". A szívem fájdalmasan szorul össze hangjától. - Sajnálom... - suttogom nyakához bújva, ahová egy puszit is adok neki. Hamarabb kellett volna megtalálnom. Sőt! El sem kellett volna engednem. Ha nem lettem volna ilyen gyenge, ő nem ment volna keresztül ezeken. Már késő megbánnom, mégis marcangol  a tudat, segíthettem volna.
- A tea - kuncog mellkasomba, mire ijedten pördülök meg, de szerencsére semmi baja nincs. Leveszem a gázról, majd egy bögrébe kiöntöm Baeknek, leülök a székre, s őt ölembe húzom.
- Finom - szürcsölgeti. Tíz percig issza a kis bögre teáját. Lerakja az asztalra, majd szeme fordul vele az ölemben. - Holnap suli - sóhajtva dől vállamra. Fenekére teszem kezeim, úgy tartva meg, míg fel nem viszem a szobába és az ágyra nem fektetem. Befekszem mellé és a takarót is magunkra húzom. Egy jó éjt csók után mindketten elalszunk, de én nem bírom ki, hogy ne öleljem szorosan. Félek, hogy reggel nem ébred mellettem, azt már biztos nem élném túl.

***

- Hunnie... - hallom meg az édes hangot, közvetlenül utána pedig arcom bökdösni kezdik. Lassan nyitom ki szemeim. Pislogok pár percet, aztán már ki is tisztul a kép előttem, ahogy szerelmem próbál kelteni. Mosolyogva húzom magamhoz egy csókra. - Öltözz - harap alsó ajkamba. Nagy nehezem elkészülök, addigra LuHan már ebédet is rak el nekünk. Kézen fogva indulunk el a suliba, még ott sem engedem el, sőt! Jobban szorítom kis kezét annyira féltem. Hirtelen a folyosón végig haladva valaki LuHant enyhén hátba csapja egy röhögéssel.
- A pici fogoly - ölelgeti agyon a srác, aki segített nekünk, JongDae azt hiszem...Szegény Lulu csak le van döbbenve, míg int nekem Dae. - Veled leszek egy osztályban - kacsint rám. Erre még én is meglepődöm, de őszintén? Jobb mintha LuHannal lenne. Megölne az idegesség, hogy épp most hurcolja el vagy hasonlók. Tudom, túlaggódom, ami szerintem teljesen elfogadott ezek után. A csengő megszólal én pedig szerelmem csak öt csók után engedem el, akkor is csak azért, mert Baek elkezdte várni, hogy együtt menjenek. Én Daeval az oldalamon ülök be órára. Furcsa, hogy hirtelen ide kezdett járni. Nem bízom meg száz százalékig benne, hiszen XiuMin pasija volt, szemmel fogom tartani az biztos. De én még egy dolgot nem értek... A Kai és KyungSoo kapcsolatát. Mi volt az az egész, amikor megvédte? Ezt meg kell majd kérdeznem Sootól, bár van egy olyan sejtésem, hazudna. Sok minden történt ennyi idő alatt és sok kérdésem lenne, még sincs aki megválaszolja őket. Talán idővel megtudok mindent. Remélem...
- SeHunnie, minden oké?
- Hm...? - nézek rá az ölemben ülő szerelmemre. - Hát te? - pislogok értetlenül, mire kinevet egyből.
- Vége az órának, te meg bambulsz mióta itt vagyok. Min gondolkodsz ennyire?
- Rajtad... - fogom meg kezét, s ujján lévő gyűrűjével kezdek játszani.
- Ez aranyos - csókol ajkaimra. - Suli után találkozunk - kimászik ölemből, s kisiet a teremből. A további órákat csak azért ülöm végig, mert úgy is Hannal mennék haza. Miután kicsengetnek utolsó óráról, azonnal pattanok is fel, hogy a kapunál várjam meg.
- Itt vagyok! - érzek meg egy súlyt hátamon, mivel az utca felé bambultam. Vigyorogva fordulok szerelmemmel szembe, majd azonnal dereka után kapok és egy érzelmes csókban részesítem. Miután nagy nehezem elváltunk egymástól, kézen fogva indultunk el. Pár utca után feltűnt neki, hogy nem haza megyünk, hanem totál más irányba viszem, amit kicsit félve fel is hozott. Rosszul esett, amikor megláttam kissé rémült arcát, hiszen én soha nem bántottam és nem is fogom. Na jó, az az esett kettőnk között... De akkor sem akartam bántani! Tudom, ez nem mentség arra. Megnyugodva egyből elmondtam Luhannak, hogy randira viszem, aminek hihetetlenül elkezdett örülni. Míg el nem értünk a fagyizóhoz, csak mosolyogni tudott és puszikat adni. Sokan megbámultak, de cseppet sem érdekelt. Szeretem őt és nem fog az meggátolni, mit mondanak mások.
Egymással szemben egy hátul lévő asztalhoz leütünk, ahová a pincér sem jött tíz perc elteltével, így én mentem el a két fagyi kehelyért. Az egyiket Lulu elé raktam az asztalra, a másikat magamhoz vettem, amint elhelyezkedtem a széken.
- Ízlik Bambi? - mosolygom rá, mire ő rám néz, majd elneveti magát. Lassan felemelkedik helyéről, s megnyalja alsó ajkam, aztán vissza is ül egy elégedett mosollyal.
- Ühüm..- mondja elpirulva, majd halkan orra alatt elkezdi ismételgetni becenevét.
- Ennyire tetszik? - nevetek rá, amire olyan hevesen kapja rám fejem, hogy én is megijedek. Kuncogok egyet meglepett arcán. Biztosan azt hitte, nem hallom.
- Tetszik - pirul el még jobban. Körül néz, amit nem értek, de mikor átül ölembe és megcsókol, egyből megvilágosodom.
- Félek, szóval maradj nagyon közel - suttogja vállamra hajtva fejét. Szomorúan, ejtek egy féloldalas mosolyt. Mire is számítottam. Megemészti egy nap alatt? Nem kellett volna azt hinnem,  most minden rendben. Neki biztos nagyon sokkoló volt az egész, hiszen mindig is félt XiuMintól, erre még ezt is megtette vele. Annyira sajnálom, tényleg segíteni akarok, mégis csak annyit tudok, hogy mellette vagyok és szeretem.
- Szeretlek - csókolok hajába. - Együk meg a fagyikat, jó? - tolom kicsit hátrébb ölemben. Kezembe veszem a saját fagyis kelyhem, s etetni kezdem. Néha kiveszi a kanalat kezemből, s ő is számba rakja. Így fogyasszuk el mindkettőnk adagját. Miután kifizetjük elmegyünk sétálni. Megmutatom Bambinak, hogy hol dolgozik Soo, mivel pont amellett mentünk el. Séta közben egy-egy puszit nyomunk mindig a másik arcára. Hatalmas jó kedvvel nevetünk mindenen, míg meg nem hallok egyismerős hangot.
- Luhan?
Mi egyszerre fordulunk meg és hatalmasra tágult szemekkel figyeljük a szintén meglepett srácot. Én már állok is szerelmem elé, hogy megvédjem, aki még mindig teljesen le van fagyva. Megértem, nem jó pont most vele találkoznunk, bár én sejtem miért is itt futunk össze. Kezd nekem ez már tényleg gyanús lenni. Most már tényleg magyarázatot akarok. Nyitnám is a szám, ekkor viszont felbukkant még egy személy, ő pedig a másik srác elé áll. Luhan teljesen dadogva megkérdezi, mi folyik itt, így mindketten várjuk a választ erre. Ebből most nem vágják ki magukat, megtudunk mindent, akár akarják, akár nem.