~5.fejezet - I want you! /Akarlak! /

LuHan POV

 - Nem... tudom, de... - még mindig nem mozdult, ahogy én sem. Kicsit megijedtem, hogy rám erőszakolja magát, ehelyett viszont homlokon puszilt.
- Jól figyelj, Bambi. Nem fogom magam rád erőszakolni, de elérem, hogy belém szeress. Bármi áron - felelte SeHun, az állam alá nyúlva maga felé fordította a fejem. Egy negédes csókot lehet enyhén elnyílt ajkaimra, amik szólni akartak.
 - M-még is, hogy akarod ezt... elérni? - tudakoltam kicsit bátrabban, szemébe nézve.
 Aranyosan elmosolyodott és még egyszer megpuszilt, majd olyat tett amire nem számítottam. Lemászva rólam felhajtotta a takaróm szélét és bebújt mellém a vastag paplan alá. Arrébb csúsztam és csak néztem, mint Rozi a moziban. SeHun  közelebb húzódott hozzám és óvatosan átölelve szorosan magához húzott. Fejemet belefúrtam széles vállába és próbáltam megnyugodni, elaludni. Nem igazán akart menni egyik sem, főleg a megnyugodás. Az nagyon, de nagyon nem akart menni, sehogy sem. SeHun jelenléte nem megnyugtatott, hanem... felizgatott. Ciki, de igaz...
Yaaaaa! Ez tiszta agyfasz! Nem bírom, kész én megőrültem...
SeHun nem igazán törődött velem, mármint a bajommal. Szorosabban ölelt és megnyugtatónak szánt mozdulatokkal igyekezett ellazítani. Akkor még is csak törődik az érzéseimmel, ami nagyon boldoggá tesz engem. Utálom, hogy ilyen érzelgős vagyok. Ezt soha nem szerettem magamban. Most komolyan át léptem az önutálat bugyrának kapuját? Én komolyan... jó nem gondolkodom tovább, mert a végén még jobban utálni fogom magam...Én soha, de soha nem utáltam magam, még azután sem miután... Hát XiuMin... ajj már tudjátok, nem?
Egy ki idő elteltével már csak csendesen szuszogtam SeHun karjaiban.
Olyan szépet álmodtam, még pedig azt, hogy SeHun megcsókolt és azt mondta, hogy SZERETLEK! Arra viszont még álmomban sem gondoltam volna, hogy ez mind meg fog történni velem, csak egy kicsit másképp.

~ pár órával később ~

- Kicsim, kelj fel! - a mély csendben ez a hang szinte sikításnak hallatszott.
Nem mondtam semmit, csak megfordultam, de akkor valaki végig simított az arcom vonalán. Erre már kénytelen - kelletlen kinyitottam a szemem és SeHun cukin mosolygó arcával találtam szembe magam. Reflexből én is elmosolyodtam, viszont Hunnie ajkai már csak egy fél mosolyra húzódtak, mikor meglátott valakit, akit a háta közepére sem kívánt. Szerintem.
- LuHan, szívem itt vagyok - jé, mit keres itt a nagymamám?
- Szia, nagyi... - fordultam felé kerek szemekkel, mivel nem igazán értettem, mit keres itt.
- Ne nézz így, mert harapok! - ezen felkuncogtam és SeHun felé fordultam. Szerettem volna elmagyarázni neki a helyzetet.
Azonban SeHun nem volt mellettem, mire kíváncsian körbenéztem a kórteremben.
SeHun? - motyogtam halkan és picit csalódottan. Ezt soha nem fogom megérteni...

A nagyimmal éppen hazafelé sétáltunk, amikor SeHun ismét felbukkant. Mégpedig velünk szemben jött az utcán, lazán, zsebre dugott kézzel és egy apró félmosollyal az arcán. Pirultan eszembe jutott a csókunk, de gyorsan megpróbáltam normálisnak tűnni.
- SeHun! - csodálkoztam és elé futottam. Előtte megállva észre vettem, hogy picit sápadtam, mint korábban, de ő csak egy puszit nyomott az arcomra és a nagymamám felé fordulva kérdezett valamit.
Sajnos nem értettem mit, így csak kíváncsian néztem egyikükről a másikukra. Nagyi rám nézett és bólintott.
- Maradhatsz éjjelre... Egy feltétellel. Még pedig azzal, hogy nem fogod soha megbántani az unokámat és vigyázol rá, jobban, mint az életedre. Érted, fiam? Mert, ha nem, akkor...
Nagyi átható szemekkel méregette a mellettem álldogáló barna hajú fiút. SeHun meg... maradt SeHun. Most komolyan?! Mi a... inkább hagyjuk...
- Értettem, asszonyom és köszönöm. - SeHun kedvesen elmosolyodott és elengedve engem meghajolt a nagymamám felé.
Nagyi elmosolyodott és elindult a az ajtó felé, de vissza fordult, ránk nézve azt mondta, hogy:
- Aztán semmi huncutkodás az ágyban!
Pirultan bújtam kezeim mögé és vártam, hogy megnyíljon alattam a föld. Miért kellett most ez nagyi?! Egyre jobban zavarban vagyok és azt sem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Végül SeHun karon ragad és elkezd ráncigálni a ház felé.


Bent az érzelmeimtől félkómásan igyekeztem levenni a cipőmet, levenni a kabátom és felakasztani a fogasra... de egyik sem akart sikerülni, mert mindvégig SeHunra koncentráltam, aki meg engem figyelt átható szemekkel. Totálisan zavarban vagyok, nem csak azért, mert le sem veszi rólam a szemét, hanem azért is, mert nem tudok, mit kezdeni azzal, hogy tetszek neki és... nekem is tetszik ő.
Áááá!! Ne bámulj már, mert... kiugrok az ablakon vagy valami lesz itt, de akkor nem lesz köszönet.
SeHun figyeli minden mozdulatomat és érzem, hogy egyre jobban elpirulok, már ha ez lehetséges.
Végül szavakba öntöm mi zavar.
- Ne bámulj már! - pusmogom neki rákvörös fejjel.
- Most miért? Nagyon édes vagy így. - röhög rajtam, én meg mellette, kissé sértődötten, elrohanva mentem a szobámba. Miért ilyen köcsög? Éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, pedig nem is tett semmi rosszat, csak egy kicsit megszívatott. Akkor sem szeretem, ha szívatnak, főleg, ha az az ember az, akit kedvelek ÚGY.

Pár pillanattal később SeHun bekopog az ajtómon és ki is nyitja azt.
- Nem akarok veled beszélni! - fúrom fejem a párnámba és fordulok a fal felé.
- LuHan... Ne haragudj, nem akartalak megbántani. - kedvesen kér bocsánatot, közben az ágyam felé sétál. Tisztán hallom a padló nyikorgását, ami közeledtét jelzi.
Leül mellém, de én igyekezek nem tudomást venni róla. Megcirógatja a hátam, végig simít kezével arcomon. Érzem, hogy már most kezdek égni, nem csak az arcom, hanem mindenhol parázslik a vérem.SeHun közben benyúlt a farmeromba és elkezdte simogatni a fenekem.
- SeHun! - nyögöm neki halkan.
- Igen? - kérdezi rekedtes hangon. - Mi az Lulu?
Lulu? Mi van? Nem tudom folytatni a gondolatmenetemet, mert belecsókol a nyakamba, mire halkan nyöszörgök egyet. Még soha nem éreztem ezt. Forr körülöttünk a levegő... akarom SeHunt, de még nem állok készen.
- SeHun! Ne... én még n-nem... - elfulló hanggal pislogok rá, ő meg kihasználva az alkalmat megcsókolt.
Óvatosan végig simított nyelvével alsó ajkamon. Én meg enyhén elnyílt ajkakkal próbáltam ellen állni neki, de végül ő győzött. A csókunk egyre vadabb és vadabb lett, mire SeHun rá ült a csípőmre és áttért a nyakamra. Szemeim bepárásodtak, igyekeztem vissza tartani a könnyeimet, de azok csak ne akartak  a helyükön maradni. Mikor már nem bírtam tovább a kínzást megfogtam a rajtam ülő vállát.
- SeHun... Ne! Kérlek! - ez volt az a pillanat, amikor a könnyeim patakokban folytak.

~4.fejezet - Feelings /Érzelmek/

SeHun POV

Már éppen ki szerettem volna lépni a mosdóból, mikor zajt hallottam. Hátra fordulva, kíváncsian néztem, mi lehetett az a hang. LuHan volt! Mielőtt még eleshetett volna gyorsan odasiettem, s elkaptam őt. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy aggódom érte, ezért a szokásos semleges arcom vettem elő. 
Nem szeretek LuHanra így nézni. Olyan édes, én meg úgy viselkedem vele, mintha egy nem kívánatos személy lenne, bár ezt ő biztos nem veszi észre. Nem igazán érdeklem, és amúgy sincs itt rég óta. Ahogy észre vettem Baek az egyetlen, aki elnyerte a tetszését. Az a kis köcsög mindenhol ott van. Nem is értem, miért kérdezi folyton Chan, hogy miért utálom. Csak rá kell nézni! 

LuHan édesen nézett rám, aztán arca megváltozott. Törékeny teste megremegett karjaimban. Megrémültem. Nem értettem, mi lett vele. Mintha...félne, vagy nem is tudom. Elgondolkodott pár percre. Meg sem mozdult, csak remegett. Arra vártam, hogy mondjon valamit, mondja el, mi a baj, de nem igazán akarta. Én meg úgy voltam vele, hogy nem olyan dolog amiről beszélni szeretne. Elengedtem őt, ahogy kérte tőlem.
 Lassan a mosdó ajtajához kezdtem tolni, de vigyáztam, hogy ne legyek félelmetes, mint a teremben. Kit tudja most hová menekülne előlem. Lehet, akkor már meg sem találnám, amit nem szeretnék. Kezeimet kitámasztottam válla mellett.
 - Tudsz róla, hogy nagyon szép vagy? - kérdeztem vigyorogva.
- M-mondták... már... - suttogta. Alig hallottam meg. De olyan kis édes hangon motyogta, hogy azt hittem elolvadok. Miket ki tud belőlem váltani. Nagy hatással van rám az is biztos, csak jobb, ha ez nem derül ki. Nem akarom, hogy megtudják, főleg Baek ne.
- Hmm... ez tetszik. -simítottam végig állán, majd hatalmas tenyerem gyönyörű bőrére emeltem. Annyira szép...Megbabonázott, ahogy figyeltem arcát. Észre sem vettem, de egyre közelebb kezdtem hozzá hajolni. Gondolkodni kezdtem. Csókoljam meg? Nem ijedne meg nagyon? Nem is tudom...De, mikor Baek lépett a helyiségbe egyből ajkai után kaptam. Már nem gondolkodtam a dolgon. Édes ajkait ízlelgettem, miközben éreztem BaekHyun negatív energiáját felém áradni.Már csak azt vettem észre, hogy nem csókolom őt. Kezei után kaptam és szegény LuHit húzgálni kezdtük. Láttam az arcán, hogy fáj neki. Baek meg már nagyon felbaszta az agyam azzal, amiket hozzám mert vágni. Mégis, hogy képzeli? Azt hiszi LuHant is kihasználnám, mint őt. Soha nem is szerettem őt, csak kellett valaki és ez lett belőle. Nehogy azt higgye már, hogy össze lehet a kettőt hasonlítani. A közelébe sem ér LuHannak. 

Láttam, ahogy szegény Lulu már könnyezik. Nem akartam tovább húzgálni, ezért el is engedtem, de nem volt jó ötlet. Miután elengedtem elesett. Szegény, LuHan! Bepánikoltunk Baekel. Elájult. Nem mozdult. Gyorsan felkaptam őt, s rohantam a orvosi felé vele.  Lefektettem az ágyra, aztán kimentem az orvosiból. Hívtam Chant, hogy jöjjenek ide és vigyázzanak LuHanra. Féltettem, hogy történik vele valami, bár bevallom picit eltúloztam. Azért a bandát még nem kellett volna idehívni, de azt akartam, hogy biztonságban legyen. 
Visszamentem LuHanékhoz. Szerencsémre pont akkor ébredt fel. Megtudakolta, hogy hol van, amit csak én hallottam, ezért válaszoltam is neki, majd felvilágosítottam, hogy az embereim vigyáznak rá, nem kell aggódnia, erre mintha még jobban elkezdett volna félni.
 -Baekkie... miért nem mondtad el, hogy van egy bandám? -fordultam az említetthez. Ahogy lejött a dolog, úgy vettem észre nem tud róla. 
 - Gondoltam egy ideig még nem mondod el és amúgy is nem az én reszortom beavatni a mocskos dolgaidba. -Mostanában nagyon flegma tud velem lenni. Miután szakítottunk...hm, mintha nem is félne tőlem és ez felidegesít.
 - Hát igaz... téged is csak később avattunk azaz avattalak be- jegyeztem meg tök mellékesen. Ezután Chan is hajlandó volt végre felbukkanni. Már vártam rá Baek miatt.
 - Főnök, biztos, hogy BaekHyunt el akarja vitetni? - kérdezte ChanYeol.
  - ChanYeol, nyugalom. Amúgy is rád bízom Baekkiet, szóval ne parázz már ennyire.- Csak azért nem csinálok semmit Baekel, mert Chan az őrületbe kergetne a rinyájával. Szóval már nagyon ráférne egy verés.
 - Igen is, uram. Akkor már most vigyem magammal?
 - Ha lehet.-Minél előbb annál jobb. Nem akarom LuHan közelében látni. Chanie elindult a törpe felé, aki csak félve hátrált, én meg jót vigyorogtam ezen. Szegény Baekienek nagyon fel kell rá nézni. 
Azon még én is meglepődtem, mikor felkapta a kis hercegnőjét, s kivitte. Legalább ketten lehettünk és Chan sem tűnt szomorúnak amiért rábíztam a dolgot. 
  - Akkor most már beszélhetünk négyszemközt? - koncentráltam vissza Lulura. Felé hajoltam és óvatosan átöleltem reszkető testét. Hátát simogattam, várva, hogy lenyugodjon.Pár percig, csak csendben ölelgettük egymást. Most kéne nem? Bocsánatot kellene kérnem amiért megbántottam. 
 -LuHan...- neve hallatán rám emelte tekintetét. De nekem ez nem megy! Francba! Nem megy nekem az ilyesmi. Soha nem kértem még bocsánatot senkitől. Mással kell próbálkoznom.
Kezeimet két vállára raktam, majd akaratosan, mégis óvatosan lenyomtam az ágyra. Egyik lábam átrakva derekán, csípőjére ültem. Kezeim még mindig vállaim pihentek, behajlítva azokat, fejemmel arcához közeledtem, majd adtam egy puszit homlokára.Nem tapasztaltam túl sok ellenállást, ezért akaratosan ajkira tapadtam. Ott szívogattam és harapdáltam, ahol értem.Egyik kezemmel hasfalát kezdtem simogatni, másikkal selymes hajába túrtam. Meglepett, hogy még most sem tiltakozott. Azt hittem max a csókot fogja hagyni.
-LuHan, akarod, ugye?-lihegtem kérdésem ajkaira, majd időt sem hagyva, hogy adjon választ, újra megcsókoltam. Ráharaptam alsó ajkára, majd miután szétnyitotta ajkait, nyelvem szájába vezettem. Így faltuk egymást egy ideig, de LuHan egy kis idő múlva elfordította fejét. 
Elhajoltam arcától, s figyelni kezdtem. Kerülte a tekintettem, csak elfordított fejjel, kipirosodott arccal lihegett. Kíváncsian figyeltem őt, vártam cselekedeteit.

~3.fejezet - The first kiss /Az eslő csók/

LuHan POV

 Hallottam, ahogy nyílik a mosdó ajtaja és egy félre ismerhetetlen hang szólít bizonytalanul a nevemen. Nem akartam válaszolni, beszélni meg végképp nem... vele meg mindenek a teteje lenne. Amikor már nem ismételte a nevemet úgy döntöttem, hogy ki jövök a rejtekhelyemről, de persze nekem mindig ilyenkor kell pofára esnem. A kilincsbe kapaszkodva próbáltam megtartani magam, több - kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel, mert éreztem, hogy menten előre vágódok a most még tiszta járólapnak.
Viszont furcsa mód nem estem el, valami vagy inkább valaki megtartott a derekamnál fogva. Halálra válva meredtem SeHun arcába, aki olyan semleges arccal nézett rám, hogy azt hittem az ütő is megáll bennem.
A-akkor most mi van? Nem engem keresett...? M-miért vág ilyen arcot? Megszeppenve megpróbáltam hátrébb húzódni, de SeHun nem engedte. Továbbra is szorosan tartott, mintha attól félt volna, hogy ha elenged nagyobb bajom esik, mintha a karjaiba tartana. Most már tényleg nagyon megijedtem és a sok munkával, de "kitörölt" emlékképeim tolakodtak elő a tudatomban.

~Visszaemlékezés~

Ahogy az osztálytársam fenyegetően felém tornyosult, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Egy részt meg voltam ijedve, más részt nem tudtam mit akar, de reménykedtem benne, hogy nem valami durva, mocskos dolgot. Hát tévedtem, nem is kicsit. Ahogy leszorította a kezem nem tudtam, hogy most sikítsak-e vagy sem. Aztán már nem is tudtam volna, mert befogta a szám nagy tenyerével.
 - Maradj szépen csendben, LuHan. Ha sikítani próbálsz megverlek. Értve vagyok? - mintha a gondolataimban olvasna. Most már levegőt is alig mertem venni. Erősen megragadta az állam, a szorítása végett könnyek szöktek a szemembe, de ő csak egy elvetemült vigyorral nyugtázta az arckifejezésem és nem engedett el.
 Két kezemet a fejem fölé emelte, az asztal így is nyomta a hátam, de most már elviselhetetlen volt ez a kellemetlen érzés. Amíg nem figyeltem, addig ő kikapcsolta az övem és azzal kötötte össze a kezem a fejem felett. Ijedten fordítottam figyelmemet újra a támadómra. Mivel így mindkét keze felszabadult megfogott a combjaimnál és még jobban feltolt az asztalon, így már nem a bútornak támaszkodtam, hanem egyenesen rajta feküdtem. Annyira megvoltam ijedve, hogy egy értelmes gondolatom sem volt. Aztán megéreztem a kezeit az ágyékomnál.
- X-xiuMin... ne! - kiáltottam kétségbeesetten és hasztalan.
Ott és akkor megtapasztaltam, hogy milyen az emberi természet sötét oldala. Ahogy azt is, milyen fájdalmas.

~ Visszaemlékezés vége~

SeHun elég aggodalmasan nézett rám, de nem mondott semmit, mintha arra várt volna, hogy én kezdjem meg a beszélgetést.
- N-nem akarsz elengedni? - kérdeztem félénken, előre félve a választól.
SeHun csak lassan elmosolyodott és óvatosan talpra állított. Miért jött utánam? Hiszen olyan bunkó volt... csak nem bocsánatot akar kérni? Nem olyannak látszik, aki törődik mások érzéseivel. Amint talpra állított elkezdett a mosdó ajtajához tolni. Nem volt nagyon erőszakos, inkább mintha terelt volna.
A hátam az ajtónak ütközött, mire összerezzentem, de ő csak jött tovább, oda préselve a fa felülethez.
Nem állt meg olyan közel előttem, hagyott menekülési útvonalat. Illetve mégsem, mert a kezeit a vállam két oldalán ki támasztotta.
- Tudsz róla, hogy nagyon szép vagy? - kérdezte és elmosolyodott. Na ez volt az a pillanat, amikor inkább meg sem születtem volna. Tudom, hogy meleg vagyok. Anyáék is tudják, de nem vetnek meg érte, aminek nagyon örülök.
- M-mondták... már... - suttogtam elhalóan. Nagy szemekkel néztem SeHunra, akinek az ajkain egy félmosoly játszott.
- Hmm... ez tetszik. - egyik kezével végig simított az államon, majd az arcomra tette nagy tenyerét.
Közelebb hajolt, mintha megakarna csókolni, ijedten hátra léptem, de csak az ajtónak ütköztem neki, újra. Mi a fenéért félek? Hiszen nem akar bántani... vagy még is?
Ekkor mintha sietős léptek zaját hallottam volna. Odakaptam a fejem az ajtó irányába, még láttam, hogy BaekHyun ront be rajta, de SeHun megfogja az állam és puha ajkait az enyémre tapasztotta.
Olyan puhán és gyengéden csókolt, hogy azt hittem ott helyben összeesek. Ahogy nyelve óvatosan végig simított az alsó ajkamon, bebocsátást kérve, kiesett minden. Hogy hol vagyunk, ki lát ilyen helyzetben és hogy mit érzek. Ajkaim szétnyíltak és ő óvatosan becsúsztatta nyelvét a számba.
Éreztem, hogy egy kéz megragadja a vállamat és kiránt SeHun kezei közül, de SeHun meg nem akart elengedni. Fájdalmasan nyekkentem egyet, ahogy SeHun vissza rántott magához.
BaekHyun kicsit döbbenten, de már szinte haragosan meredt SeHunra.
- Még is mi a faszt képzelsz?! Vele is eljátszod azt amit velem?! Csak arra fog kelleni, hogy jól megrakd, aztán ott hagyd a picsába??
BaekHyun teljesen kiakadt. Én meg csak néztem, hogy mi folyik itt. Mi a szar? Ez a köcsög fasz kalap csak meg akar dugni? Menjen vissza a jó kurva édes anyjába! Nem fogom hagyni magam!
- Nem... Ő teljesen más, mint a többiek. - felelte SeHun mélyen Baekkie szemeibe nézve.
- Velem mi van? - kérdezte nyugodtabban. M-mi? SeHun... együtt van Baekkievel?
- Most már semmi. Szakítottunk.
Na jó... ez egyre jobb. Ezek jártak és most itt veszekednek. Nem akarok itt lenni...
- Engedd már el! - kezdte újra BaekHyun és megint megragadta a csuklóm, maga felé kezdett húzni.
Persze SeHun sem akart olyan könnyen elengedni. Minél tovább húztak-vontak, annál jobban fájt már a csuklóm és a karom. A végére már könnyeztem a fájdalomtól. Aztán SeHun megunta a húza-vonát és elengedett, én meg BaekHyun elé estem és jól bevertem a fejem. Csillagokat láttam.
- Úristen! Jól vagy LuHan? - hallottam BaekHyun rémült hangját.
Megpróbáltam felállni, de nagyon megszédültem és elsötétült minden.

Arra ébredtem, hogy valaki elég erősen bámul. BaekHyun volt az és amikor megpróbáltam felülni visszanyomott az ágyra. Mögötte SeHun az ajtónak támaszkodva figyelt.

- Hol vagyok? - motyogtam olyan halkan, hogy szerintem nem is hallotta egyikük sem.
- LuHan... nem értettem... - válaszolta BaekHyun bizonytalanul.
- Ne beszéltesd, én értettem. - előzött meg SeHun. - Az orvosiban vagyunk, már három órája. Az osztályfőnököd is volt itt, hogy megnézze tényleg nem lógsz-e. Felakart ébreszteni, de a suli orvos elhajtotta, mondván egy enyhe agyrázkódásod lehet.
Kikerekedett szemekkel pislogtam SeHunra, aki ellökte magát az ajtótól és felém sétált. Mikor az ágyamhoz ért leült mellém és megfogta az enyhén reszkető kezem.
- Nyugalom. Nem lesz semmi baj, az embereim az ajtó előtt strázsálnak. - mondta SeHun megnyugtatónak szánt hangon, de csak még jobban elkezdtem remegni.
- M-milyen embereid? - kérdeztem előre félve a választól.
- Baekkie... miért nem mondtad el, hogy van egy bandám? - fordult a barna BaekHyunhoz.
- Gondoltam egy ideig még nem mondod el és amúgy is nem az én reszortom beavatni a mocskos dolgaidba. - felelte flegmán BaekHyun.
- Hát igaz... téged is csak később avattunk azaz avattalak be.
Ekkor berontott egy iszonyat magas srác és SeHunhoz lépet és.... szalutált (???). Mi a jó élet folyik itt?! Nem, nem akarom megtudni.
 - Főnök, biztos, hogy BaekHyunt el akarja vitetni? - kérdezte mély hangon a magas srác. Komolyan, hogy lehet valaki ilyen nagy?! Eskü lehajol, hogy ne verje be a fejét a plafonba.
 - ChanYeol, nyugalom. Amúgy is rád bízom Baekkiet, szóval ne parázz már ennyire.
 - Igen is, uram. Akkor már most vigyem magammal?
- Ha lehet. -A magas gyerek, akit ezek szerint ChanYeolnak hívnak, Baekkie felé fordult és elindult felé.
Baekhyun meg csak rémülten, kerek szemekkel hátrál, de sajnos itt is van fal. Mindig az a nyomi fal akadályoz meg mindenkit. Az a ChanYeol gyerek ölbe kapta Baekkiet, aki ütötte ahol érte, de mintha nem is foglalkozna vele vitte tovább.
 - Akkor most már beszélhetünk négyszemközt? - kérdezte SeHun felém fordulva.
Nem mondtam semmit, csak lenéztem a reszkető kezeimet tartó tenyérre. Ekkor ért az a fel ismerés, hogy nem csak a kezem remeg, hanem én magam is. Óvatosan kihúztam a kezeimet SeHun markából és átöleltem magam, a térdeimet is felhúzva meg próbáltam lenyugodni, de SeHun fürkésző tekintete nem hogy segített volna. Csak rontott a helyzeten. Az arcom pillanatról pillanatra vörösebb lett SeHun tekintetétől.
 Ahogy SeHun felém hajolt, kíváncsian felemeltem a fejem.

~2. fejezet - Cutie new boy /Cuki új fiú/

SeHun POV

Ma is - mint általában- , suli helyet egy bárban ütöttük el az időt a bandával. Már kora reggel óta mindenki itt ivott, csak én maradtam furcsa mód józan. A semmibe meredtem, semmi nem járt az eszemben. A kis boros poharam szorongatva nézegettem a többieket, akik egyre többet ittak. Egyszer csak annyira figyeltem fel, hogy már nem egyedül ücsörgök, ugyan is ChanYeol mellém ült. Belekortyolt poharába, majd komoly tekintettel felém fordította arcát.
-Mi van BaekHyunal? Találkoztatok este? -kíváncsian fürkészte arcom, de az egyik srác kézen fogva elráncigálta, ezért nem tudtam válaszolni neki, nem mintha akartam volna. Elgondolkodtatott az egész. Miért érdekli mindig a Baekel való estém? Sokat kérdezget erről. Mondjuk az összes pasiról/csajról szokott, akivel összefekszem, de mintha Hyunnie miatt jobban izgatná.  Végül is Chanról van szó, neki azért elmondom, mert a barátom és ha tudni akarja, akkor tudni is fogja, bár felkapja a végén a vizet. Miért érdekli, mit csinálok vele, ha a végén ideges lesz?
Nem tudom mennyi ideig filóztam  ezen, de már csak azt vettem észre, hogy a suliban vagyok és BaekHyunt keresem. Nem igazán értem, mi szükségem lenne most az ő társaságára. Egy ideig őt kerestem, mikor végre meg is találtam. Láttam, hogy egy aranyos, szép arcú sráccal van éppen. Nem akartam a gyerek előtt elkezdeni beszélni Baekkel, ezért inkább elmentem mellettük, de nem voltam képes úgy elmenni, hogy nem látom még egyszer az angyalarcú fiút. Hátra fordulva vetettem még pár pillantást a srácra. Nagyon megtetszett, már a kisugárzása is vonzott. Csak néztem őt, aztán azt vettem észre, már nem a hátát bámulom, hanem éppen vele szemezek. Gyönyörű szemeivel, ahogy láttam végigmért engem, majd a szemembe nézett. Teljesen elvarázsolt. Meg sem fordult a fejemben, hogy elkapom tekintettem. Ha lehetett volna egész nap néztem volna, de ő elpirulva - ami rohadtul aranyos volt - Baek felé fordult. Kicsit csalódottan ránéztem a dühös fiúra, s elmentem onnan a francba. Ki lehetett ez a srác? Szerintem nem láttam még. Biztos új lehet.
Vajon meleg? A kinézetéből ítélve száz százalékig az. Olyan lányos pofija van, meg a viselkedése is. Még attól is zavarba jött, hogy ránéztem. Még ha meleg sincs esélyem. Ha most Baekel van, akkor nem hiszem , hogy sok jót mond neki rólam, sőt ebben biztos vagyok.
-SeHun!- gondolataim közül pont az emlegetett hangja ránt ki. Mit keres itt? Nem az új sráccal kéne lennie?
-Mi akarsz? - fordulok felé. Az arcán látszott a düh. Valamiért úgy érzem rám dühös.
-Elég feltűnően bámultad nem gondolod? - kicsit hangosan megkérdezi. Feltűnően?
-Mi a francról beszélsz ? Csak ránéztem, mert még életembe nem láttam! Nehogy már kioktass itt! Jobb, ha bekussolsz! Nincs közöd a dolgaimhoz! - ordítok neki vissza, mire megszeppen egy kicsit. Nem is tagadhatná, hogy fél tőlem. Miért is lenne velem, ha nem azért? Most kéne szakítanom vele, nem?
-Mondtál neki valamit rólam?
-Mi?- kapta rám tekintetét. -Nem mondtam semmit rólad! - Megint bedühödött. Hm...nem értem. De miért nem mondott semmit? Legalább a nevem elmondhatta volna? Ennyire semmibe vesz?- Felidegesített. Én abban reménykedtem, hogy valamit mond majd rólam, erre semmit. -Ja, ...- jutott eszembe a lényeg is. - szakítunk. Most ! -ezzel ott hagytam, de ő jött utánam és ordítozott , meg beszélt , amire nem is figyeltem.
-SeHun, ezt nem teheted! - miután ezt kimondta már fordultam is volna felé, hogy lekeverek neki egyet, de ekkor megláttam az új srácot. Rávigyorogtam, s lassan felé kezdtem haladni. Picit mintha meg is ijedt volna, amitől mosolyom még nagyobb lett. Tetszett , hogy fél, nagyon is. Baek kezeit éreztem csuklómon, majd éreztem, hogy húzz maga után. Hát, szegénynek nem igazán ment a dolog. Amikor már nem láttam a srácot, megálltam egy helyben, s néztem , ahogy még mindig erőlködve próbál vonszolni, de nem ment neki. Elengedett. Kezeit lábára tapasztotta és úgy lihegett egyet - kettőt. Lihegését egy kis idő múlva , szipogás váltotta fel.
-Rendben!- törölgette meg szemeit, aztán elment. Nem foglalkoztam vele - végül is engem nem érdekel a lelki világa -, inkább hazamentem. Otthon lezuhanyoztam, eközben végig az új srác járt az eszembe. A szemei, amivel engem figyelt, a kipirult arca, amikor találkozott tekintettünk...Tökéletes! De úgy érzem nem leszek nála nyerő, főleg a személyiségemmel. Utálni fog! Ebben biztos vagyok. Végezve a tisztálkodással bementem lefeküdni. Nagyon álmos vagyok.  Még dobtam gyorsan egy üzit Channak , amiben ezt állt:
"Holnap suliba megyek. Szólj a többieknek is!"
Viszonylag gyorsan elaludtam ezután.

~Reggel~

Telefonom ébresztőjére keltem fel. Láttam , hogy még vagy tíz üzenetem is van. Visszaraktam a telefont az éjjeliszekrényre, s szemeimet törölgetve kiszálltam az ágyamból. Kb 2 óra alatt összetötyögtem magam, aztán már a suliban is voltam. Direkt korán mentem be, hátha ott lesz az új srác. Meg aztán Baekel is beszélni akartam. Nem akarom , hogy vázolja a helyzetünket ChanYeolnak, mert akkor hallgathatom a magasabb acsargását, sőt még lehet össze is verekedünk. Indulatos egy gyerek, főleg ha Hyunnie a téma. Tudom melyik az ő osztálya, a folyóson befordulva jobbra mentem, így gyorsan megtaláltam.
Benyitottam, de arra nem számítottam, hogy nem lesz egyedül. Tényleg hamarabb bejött az új srác. Egyből jobb kedvre derültem. Mosolyogva sétáltam a padjukhoz. Láttam BaekHyun arcán , hogy nem vagyok most neki kívánatos, meg persze furcsállta is az ott létem, amit nem csodálok. Leszartam az egész helyzetét, csak a másik személy érdekelt. Tudni akarom a nevét!
- Hali, Baekkie. Ki a padtársad?
-Ő Xi LuHan, az új osztálytársunk.- De aranyos neve van. Végre már ezt is tudom. Már csak beszélni nem hallottam. Biztos tökéletes a hangja is.
- Áh, értem. Oh SeHun vagyok, reménykedj benne, hogy jól kijövünk majd egymással.- Ez úgy hangzott, mintha megfenyegettem volna. Nem akarom mások előtt mutatni, hogy bejönne, vagy épp ki akarok vele jönni. Persze tudom, ezzel elvágtam magam. Ő is félni fog tőlem. Ő is gyűlölni fog és elkerülni. Most először ezt nem akarom. Szeretem, ha utálnak, de ő ne tegye ezt, nem akarom. Gondolkodásom közben Lu...mi is volt a neve? LuHan? Igen ez! LuHan kirohant. Megijedtem. Nem hittem, hogy ennyire megbántom. Most mit csináljak? Menjek utána? De akkor Baek mit fog gondolni? Ez most számít ? Biztos nagyon a lelkébe tiportam. Utána kell mennem.
Kirohantam a teremből, s keresni kezdtem. A legközelebbi termekbe, helyiségekbe néztem be. Bejártam tíz termet, pár szertárt.. és persze sehol nem volt. A mosdó volt a következő ajtó mögött. Kizártnak tartom, hogy itt lenne, de bementem. Bocsánatot akarok kérni, vagy csak látni. Nem vall rám a bocsánatkérés, nem is szoktam senkitől.
-Senki....-motyogtam, miután beléptem. Nézelődtem egy kicsit, hátha megtalálom. Sehol nem láttam, bár sírást kezdtem hallani. Ő az? Hol van?
-Lu....LuHan!-bizonytalanul megszólítottam. Nem mondott semmit, ezért még megismételtem egy párszor, sokkal hangosabban. Nem hallottam még most sem reakciót, feladtam, csak megfordulva az ajtó felé mentem.

~1.fejezet - Who are you? / Ki vagy te? /

LuHan  POV

Ma édesanyámmal együtt bementünk az új iskolámba elintézni a beiratkozást, amivel viszonylag gyorsan elkészültünk. Amíg az igazgató az anyámmal beszélt, addig a diáktanács elnöke, valami Byun BaekHyun, megmutatta az iskolát és elmagyarázta, hogy mi hol található. Kedvesen mosolygott végig és néha, mikor közbe vágtam, hogy feltegyem az engem érdeklő kérdést, csak egy mosollyal az arcán válaszolt. Itt minden sokkal másabb, mint az előző sulimban. Ott megvetettek, azért, mert nem voltam olyan, mint ők. Itt úgy látszik be fognak fogadni. Remélem.
- Kérdezhetek? - érdeklődött kedvesen BaekHyun, megfogva a vállam.
- P-persze... - feleltem halkan suttogva és kicsit el is pirultam. Ez de gáz. - Mit szeretnél tudni?
- ...Miért jöttél át a mi sulinkba? - kérdése késként hatolt a mellkasomba. Nem erre a kérdésre számítottam. Az igazat megvallva, megijedtem. Halál sápadtan törtem a fejem valami értelmes, elfogadható válaszon.
- Izé... ha nem baj, akkor inkább... - bizonytalanul félbe hagytam a mondatom és félre néztem. Nem mondott semmit, csak megszorította a vállam.
- Akkor, mehetünk tovább? - Még mindig kedvesen mosolyog és elmutatott egy nagy, dobozszerű épület felé. - Na, szóval, arra van a menza. A legkönnyebben úgy tudsz ide eljutni, hogy...
 Nem figyeltem BaekHyun szavaira, mert valaki elment mellettem - egy olyan ember, aki azonnal felkeltette az érdeklődésem. Utána pillantva, láttam, hogy ő is megfordult, felém. Barna haja a szemébe lóg és érdeklődően pislog rám. Nagyon szép arca volt és magasabb is volt, mint én. Vajon mit bámulhat rajtam? Pár pillanatig haboztam majd, ahogy a szemem végig járta minden porcikáját, majd újra megállapodtam az arcánál. Amint találkozott a tekintetünk pirultan BaekHyunhoz fordultam, aki meg a számomra idegen srácot bámulta. Dühösnek tűnt. Beharapott ajkakkal felém fordult és kézen fogva vissza vitt az igazgató irodájához, ahol közölte egy erőltetett mosollyal az arcán, hogy van egy kis dolga, majd elsietett.
Vajon milyen dolga lehet? És kivel? Csak nem avval a fiúval, akit láttam? A titkárnő, aki az igazgatói előtt ült megkínált egy ásványvízzel teli palackkal, amit én mosolyogva megköszöntem neki. A titkárnő pirulva ment vissza a helyére és én elgondolkodva nyitottam ki az üveget. A nemrég látott, ismeretlen fiún járt az eszem. Vajon ki ő? És BaekHyun miért reagált így? Mért lett hirtelen mérges? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, csakhogy egy dühös hang félbeszakított. Felkapva a fejem láttam, hogy valakik éppen közelednek az folyosón
- SeHun, ezt nem teheted!
BaekHyunt hallottam, aki az ismeretlen fiúval vitatkozott, éppen felém tartottak. Ahogy BaekHyun észre vett, intett egyet, amire bizonytalanul válaszoltam. Az ismeretlen srác is rám pillantott, majd ördögien elmosolyodott  és elkezdett lassan felém sétálni. Én ijedten pislogtam rá, de BaekHyun nem foglalkozva velem elkapta a fiú karját és elkezdte vonszolni a másik irányba. Mit ne mondjak, elég nehezen.
Édesanyám úgy félóra múlva kijött az irodából és azt mondta, hogy csak holnap kell kezdenem a sulit, de még mindig azon a furcsa jeleneten járt az eszem, ami az igazgatói előtt történt.
 Késő délután értünk haza anyával, mert a családommal a város túlsó felén élünk, amíg suliba járok, addig a nagymamámnál fogok lakni. Ennek nagyon örülök még mindig, mert nagyon szeretem a nagyimat, ahogy a papámat is szerettem, de Ő két éve meghalt. Nagyon sírtam a temetésén.
Amíg anya vezetett, addig az új iskolámon járt az eszem vagy inkább az ismeretlen fiún és BaekHyunon, aki az első barátom lett. Arra eszméltem fel, hogy anya leállítja a motort. Ah, szóval elaludtam út közben.
- Lulu, jól aludtál? - kérdezte anya hátra fordulva az ülésen. Nem válaszoltam, csak álmosan megdörzsöltem a szemem.
Anya mosolygott közben és elmondta, hogy holnap mi várható. Korán kell kelnem, mert mielőtt suliba mennék le kellene pakolnom a cuccaim nagyinál. Tőle meg két saroknyira van a suli szóval nem tévedhetek el. Megbeszéltük még azt is, hogy most gyorsan össze pakolok, hogy ne ezzel kelljen foglalkoznom reggel. Fasza... hulla fáradtan össze kell(ene) pakolni a ruháimat, meg amúgy mindent. Na nem. Inkább holnap korábban kelek, de most bizton állíthatom, hogy nem fogok semmit csinálni a fürdésen és az alváson kívül.

~ este, fürdés után ~

Miután elnyúltam az ágyamon, lehunytam a szemem... de gyorsan ki is nyitottam, mert egyből az idegen fiú arca jelent meg előttem. Vagy is most már tudom a nevét....öööö, S...valami S betűs.Vörös fejjel felnyögtem és az oldalamra fordultam a puha ágyban. A srácról eszembe jutott az új iskola és hogy nem itthon, hanem nagyinál fogok lakni addig...  Apró könnycseppek gördültek le az arcomon, elhomályosítva a látásom. Szipogtam egyet és letöröltem a könnyeimet az arcomról, de azok a kis köcsögök csak nem akartak elfogyni. Egyre jobban hulltak a könnyeim, én meg tehetetlenül
hagytam őket lefolyni az arcomon. Ilyenkor jót tesz egy kis sírás. Hiányozni fog anya, apa... de nagyival lenni nem olyan szörnyű, csak... a honvágy az honvágy marad akkor is.
Mivel már az orrom is folyt felkeltem egy zsepi után kutatva. Persze az ágy közelében sehol semmi, viszont az íróasztalom felső fiókjában megtaláltam azt amire szükségem van, egy száz darabos, bontatlan zsebkendőt. Gyorsan kibontottam és megtöröltem egyel az orrom, nem akarok holnap úgy kinézni, mint a mosott szar, ezért megpróbáltam abba hagyni a szánalmas bőgést. Tényleg megpróbáltam, de nem ment, sehogy sem.
Egy keserű sóhajjal vissza feküdtem az ágyba és megpróbáltam aludni. Azonban az álmok rózsaszín országa sokáig elkerült, valamikor éjfélkor viszont meglepett egy igen kellemes, mély álommal. Ebből az álomból soha nem akartam volna felébredni, de az a fránya ébresztőóra csak nem akarta abba hagyni a fülsüketítő csengés-bongást. 
Vakon az ágy szélére botorkáltam és igyekeztem úgy lecsapni az ébresztőt, hogy nem essek le a padlóra. Ez sikerült is, de a tudatom még mindig homályos volt. Aztán szemebe jutott, hogy nekem még össze kéne pakolnom és, hogy nagyihoz megyek jó hosszú időre.
Egy nagy sóhajjal feltápászkodtam a párnáim közül, miután biztosnak éreztem a talajt a lábam alatt, a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ott megmosakodtam és fogat mostam.
Egy kicsit frissebben érkeztem vissza a szobámba és az elől lévő bőröndöt kerestem a szememmel, amit meg is találtam a szekrényem előtt.
Oda mentem a szekrényhez és minden cuccomat, amire szükségem lehet a későbbiekben, beledobáltam a nyitott bőröndbe. A polcokhoz sétálva levettem pár könyvet, a kedvenceimet és beraktam azokat is a ruháim mellé. A tankönyveimre néztem, de aztán eszembe jutott, hogy anya azt mondta, hogy nem lesz rájuk szükségem és, hogy az iskola biztosít nekem tankönyveket az idei évre.
Miután már mindent bepakoltam lementem - a bőrönddel a kezemben - a konyhába, ahol anya már várt rám. Egy jó reggelt puszival köszöntött és a kezembe nyomott egy szendvicset, mondván, hogy azt a kocsiban kell, hogy megegyem.
Amint kiléptem az ajtón anya a kocsihoz ment és kicsit sürgetve rám pillantott. Gyorsan bezártam kulcsra az ajtót és a kocsinak a csomagtartójához sétáltam. Anya már ott várt és kikapva a kezemből a bőröndöt berakta a kocsi hátuljába, én meg már fordultam is el, hogy beüljek.
Az út nem tartott tovább háromnegyed óránál tovább, de én még mindig úgy éreztem magam, mint egy zombi. Nagyi nagyon kedves volt velünk, bent - miután anya elment - a kezembe nyomot egy kávét és elmagyarázta, hogy merre kell mennem a sulihoz.
- Viszont ma én is megyek veled, mert anyádék nem intézték el a teljes beiratkoztatásod. - simogatta meg a fejem nagyi mosolyogva.
- Rendben. - feleltem vissza mosolyogva rá.
Úgy fél óra múlva el is indultunk az új sulimba, nem volt szinte senki bent még ilyenkor. Ja és hadd említsem meg, hogy fél nyolc van most. Miért nincs benn ilyenkor senki? A titkárnő, akivel már tegnap is találkoztam elkísért a tanáriba, ahol megismertem az új osztályfőnököm. Nagyon kedves volt, de azt mondta, hogy nagyon sok a dolga így csak a terembe tud felkísérni.
Fel is kísért, ahol nagy meglepetésemre BaekHyun várt. Csodálkozva pislogtunk a másikra, aztán mindketten elvigyorodtunk, majd intet, hogy üljek mellé.
A táskámat ledobtam az asztal mellé, a széket meg BaekHyun felé fordítottam.
- Ugye, itt nem ül senki? - kérdeztem zavartan.
- Nem, illetve most már te. - felelte kedvesen.
- Akkor oké. - vissza mosolyogtam rá, de szerintem sütött rólam, hogy full ideges vagyok.
- Nyugi, minden rendben lesz. - az ajtó nyitódására mindketten oda kaptuk a fejünket.
Ekkor belépet az a személy, akire nem számítottam - az ismeretlen srác.
- SeHun. - nyögte BaekHyun meglepetten, mire csodálkozva pislogtam rá.
- Hali, Baekkie. Ki a padtársad? - kérdezte, nem törődve a barátja megrökönyödésével.
- Ő Xi LuHan, az új osztálytársunk. - felelte a padtársam rám pillantva.
- Áh, értem. Oh SeHun vagyok, reménykedj benne, hogy jól kijövünk majd egymással.
Most én néztem nagyot és most volt az a pillanat, amikor nem tudtam, hogy hova csöppentem. Egy  rémálomba? Vagy egy szép, rózsaszín álomba? Esetleg, a rideg valóságba?
Ekkor jöttem rá arra is, hogy mind a háromba. Innen nincs menekülés, sehol nem fogok tudni elbújni.
- LuHan, jól vagy? - kérdezte BaekHyun aggódva, majd miután nem reagáltam megrázta a vállam.
Rá néztem és éreztem, hogy kibuggyannak a könnyeim. Miért hittem, hogy itt minden más lesz?
Végül megráztam a fejem és kiszaladtam a teremből, afelé a mosdó felé, amit még a tanár úr mutatott nekem.
Amikor beléptem megcsapta az orromat a fertőtlenítő összetéveszthetetlen szaga, de most nem érdekelt. Bezárkóztam az egyik fülkébe és rázkódó vállal megpróbáltam elfolyatni  az elő törő zokogásom.

Viszonylag sok kérdést hagytam nyitva nektek ^^ Szóval lehet kombinálni ( már aki nem kombinált eddig is a szereplők között lévő kapcsolatnál). Szerintetek Baekkie miért veszekedett SeHunnal? Mi történt LuHan múltjában? Bár ez le van írva már :P és még sok ilyen kérdés akad a történetben.
Remélem tetszett :3 Köszönöm, hogy elolvastátok  =^^=

# szereplők

Xi LuHan

Félénk, halk szavú de nyitott személyiségű.  Ambiciózus jellem, de nem mutatja, mert fél, hogy megvetik érte. A régi iskolájában sokan megvetették, csak amiatt, mert szép és sosem adja fel. Azért került másik iskolába, mert az egyik volt osztálytársa megerőszakolta az osztálytermükben. Ez volt azaz eset ami miatt teljesen bezárkózott és elszigetelődött a társaitól. A szülei nem bírták ezt tovább, ezért egy másik iskolába íratták be, hogy ott új életet kezdjen.







Oh SeHun

Elég szókimondó, ha valaki nem tetszik neki első látásra azt megjegyzi magának és az első rossz szóra megveri. Sok ember fél tőle emiatt nincs sok barátja, de akik azok... fogalmazzunk úgy,, hogy nagyon megbecsüli őket. Szinte mindenkit elüldözz maga mellől az önzőségével. Egy banda feje, ami rengetek taggal rendelkezik és még mindig gyarapszik a létszáma a csoportnak.