9. fejezet - XiuMin is back /XiuMin visszatért/

 LuHan POV

Miután egy pirinyót túl reagáltam a helyzetet, SeHunnal elindultunk a suliba. Egész úton az a gyengéd csók járt a fejemben, amit reggel kaptam tőle. Szinte szárnyakat kaptam, hogy ő nem olyan, mint a többiek. Nem utál, nem undorodik tőlem.

Mikor azt mondta, hogy kerüljem a suliban, egy kicsit szíven ütött a dolog, de próbáltam nem mutatni. Még az sem nyugatot meg, hogy bármikor oda mehetek hozzá, ha baj van vagy valami történik. Mielőtt elrohant volna egy csókot lehelt ajkaimra. Nem reagáltam semmit, mivel csöppet megbántott... De hát csak engem akar megvédeni, nem? 


Miután elment ránéztem az órámra. Basszus! Két perc és becsengetnek! Nekem meg azzal a ki-nem-mondom-milyen angol tanárral van első órám. Majd akkor hisztizek, ha SeHun a közelemben van. Megérdemeli - azzal elkezdtem rohamtempóban futni a suliba. Pont a tanár előtt értem be, gyorsan lehuppantam a székemre, BaekHyun mellé. Kíváncsian végig nézett rajtam, majd kérdőn felhúzta szemöldökét. Rápillantva gyorsan kinyitottam az angol füzetem hátulját és villámgyorsan leírtam mi történt köztem és SeHun között - Remélem benned megbízhatok, BaekHyun - és átnyújtottam neki a kitépett lapot, hogy elolvassa.
Hitetlenkedve nézett a lapra, majd gyorsan írt egy választ.
 
Te nem vagy normális, LuHan! SeHun csak ki fog használni!

Kétkedve pillantottam rá, ő meg folyamatosan ingatta a fejét, majd gyorsan le írtam a lapra az én véleményem.

Nem igaz! Amúgy is honnan tudod, hogy mi fog történni? És egyáltalán mit tudsz te SeHunról?

Egy pillanatra elmosolyodott, de nem a megszokott, kedves mosolyával. Vajon mi történt kettejük között? Csak nem az, mint köztem és XiuMin közt? Mondd, hogy nem...
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ezt fogja írni:

Egy időben (azaz mielőtt megjöttél) SeHunnal jártam.

Ledöbbenve néztem padtársamra, ő meg csak keserűen mosolygott és ki vette a lapot remegő kezeim közül - még írni akart rá.

Remélem, hogy te megtudod változtatni, nem teljesen, csak annyira, hogy fontosnak tartsa a barátait és a... szerelmét. Tudom, hogy neked menni fog, ahogy azt is tudom, lehetetlenre kérlek, de szeresd és vigyázz rá. Kérlek. Ismerem annyira, hogy tudjam, veled csak is azért jött össze ilyen hamar, mert akar valamit. Ami remélhetőleg hosszútávú és nem olyan lesz, mint a mi kapcsolatunk.

Mielőtt válaszolhattam volna a tanár kikapta BaekHyun kezéből a lapot és ketté tépte, majd a kukába hajította.
- I will not be so forgiving towards, okay? - nézett szúrósan a tanár BaekHyunra és rám.
-Sorry, sir - feleltük kórusban.

Az óra többi része nyugalomban telt. Viszont, mikor kiléptem, hogy mosdóba menjek, hát mondjuk úgy, hogy Kai ( volt osztálytársam és XiuMin talpnyalója) előttem termett. I be afraid of sy by Kai.
Rátámadt ajakira, én meg teljesen lesokkoltam. Magyarán, álltam ott, mint egy fadarab.
Ekkor megláttam SeHunt, aki nem tűnt meglepettnek... inkább dühösnek látszott.
Te jó ég! Most mi lesz?! Kai...  Ijedten, hevesen próbáltam ellökni magamtól azt a nagy barmot, de sokkal erősebb nálam. SeHun viszont konkrétan letépte rólam, majd nemhogy felém fordult volna, miért is, elkezdte ki verni a lelket is Kaiból. Tudom, hogy Kai XiuMin talpnyalója, de attól még ember. Kikerekedett szemekkel figyeltem SeHunt. Soha nem akarok az ellensége lenni...
Kicsit lesokkoltam, de mikor megjött az eszem elkaptam SeHun lesújtani készülő karját és felrántottam. SeHun folyamatosan ordítozott, még velem is, de hangjából kiéreztem a keserűséget. Kai vigyorogva válaszolt, SeHun újra behúzott neki egyet, de nem vette kedvét.
- Xiu? - kérdezte SeHun erősen ráncolva homlokát és hasba rúgta azt a szerencsétlent.
- Tudod... - suttogtam üveges tekintettel, oda sétálva hozzá. - ... aki megerőszakolt.

SeHun tekintete egyre felhősebb lett, majd megkérdezte, azt amire nagyon nem akartam  választ kapni.
- Mit akarsz LuHantól?
- Visszaszerezni! - hallatszott az egyértelmű válasz.
- Te rohadék! - kezdte megint ütni Kait.
- Ne! SeHun, kérlek állj! - fogtam meg a karját, de kirántotta magát kezeim közül.
- Mit mondtál? - kérdezte villámló szemekkel, felém fordulva.
- Kérlek... állj le... - csorogtak végig arcomon könnyeim. - Nem akarom, hogy...
- Gyere velem - fogta meg kezem olyan erővel, hogy majdnem felkiáltottam a kezembe hasító fájdalomtól.
Nem válaszoltam, felesleges lett volna, hiszen most nem hallgatna rám. Mindenki minket bámult, a legtöbben el voltak képedve. Fejem lehajtottam, nem mertem senki szemébe nézni, ajkam beharapva próbáltam visszatartani az előtörni készülő könnyeim. Nem tusom meddig mentünk, de nagyon hosszú időnek tűnt, a csuklóm már majd' leszakadt, annyira fájt.
- S-SeHun... - suttogtam.
Nem reagált, mire kezdtem kicsit kikészülni.
- SeHun! Állj már meg!
Megfordult, lassan, mintha egy olyan emberrel kellett volna szembe néznie, akit a háta közepére sem kíván. Nyeltem egy nagyot.
- Hova... megyünk? - kérdeztem akaratlanul is megszorítva szabad kezemmel karját.
- Mindjárt meglátod, LuHan - felelte egy kis idő múlva.

Most már értem miért vitt el az angol terem elől. A földrajz szertár előtt mentünk el éppen, mikor megszólalt az igazgató hangja, az egyik folyosóra rögzített rádióból.
- Oh SeHunt, kérem az igazgatói irodába. Most azonnal! Ismétlem...
Berángatott a szertárba és magunkra zárta az ajtót és felém fordult.
- Szóval, miért akartad, hogy abba hagyjam? - kérdezte, közben felém lépdelt.
Neki hátráltam az ajtónak, SeHun megtámasztotta két kezét a fejem mellett.
- Szóval? - kérdezte, mikor már így álltunk percek óta.
- A-azért... mert, nem akarom, hogy olyan legyél, mint... tudod, XiuMin... - az utolsó szót szinte nem is lehetett hallani, mert féltem kimondani az nevét.
Bizonytalanul rápislogtam SeHunra, hogy értette-e. Úgy láttam vette az adást, de még minidg értetlenül méregetett.
- Miért? - kérdezte végül meg.
- Nem tudom, fogalmam sincs.
Nem válaszolt, csak magához húzott és ellépdelt velem a szertárba található egyetlen asztal felé. Megmarkolta csípőm, majd egy mozdulattal felültetett, közben ajkaimra hajolt. Nyelve akaratosan számba hatolt, harapta, nyalta ajkaim, amik már fájtak az őket ért durva bánásmód miatt. Mintha nem lett volna elégedett SeHun felmordult és az asztal előtti székbe ült, belehúzott az ölébe és folytatta ahol abba hagyta.
A sötétkék zakóm valahol a földön hevert, de nem érdekelt, csak is SeHunra van szükségem ebben a pillanatban. Két kezemmel átkaroltam nyakát és hagytam hadd tegyen velem amit akar.
De ekkor kopogó léptek haladtak el az ajtó előtt, mire ijedten elhúzódtam a barna mellől.
- Van bent valaki?
Azt hittem menten meghalok, ha benyit rajta az a nő, aki kérdezett. Láttam, ahogy a kilincs lassan lejjebb ereszkedik. Féltem. Könnyben úszó szemekkel néztem SeHunra, aki összeszorított fogakkal viszonozta pillantásom, majd magához húzott, hogyha az ajtó kinyílik ne lássák az arcom.
- Gyere már! Nem hiszem, hogy oda bújtak volna be! Annyira azért nem hülye ez az Oh SeHun! - hallottuk egy férfi tompa hangját. Valószínűleg messze lehetett a nőtől, aki bekopogott.
- Igazad van.
Ezzel a veszély elhárult, valamelyest. SeHun megnyugtatólag lassan simogatni kezdte a hátam, néha-néha áttért a hajamra is. Nem tudom meddig voltunk ebben a pózban, érzéseim szerint órákig.
SeHun egyszer csak eltolt magától és szemügyre vett. Nem akarom tudni mit láthatott. Valószínűleg azt láthatta, hogy mennyire kipirosodott a szemem, felpuffadt az ajkam, ami mellesleg lüktetett, annyira durva volt. Egyik kezével óvatosan végig simított arcomon, mire összerezzentem.
- Ne haragudj, LuHan - suttogta megbánóan.
Magamhoz öleltem, fejét a nyakamba fúrta, miközben én az oldalát cirógattam.
- Ugyan... de azért kicsit megijesztettél... - suttogtam szemrehányóan.
- Bocsi - kuncogott. - Mitől lett ilyen rekedt a hangod?
- Fáj a torkom - csodálkoztam el magamon. Eddig miért nem vettem észre? Ja, hát persze! SeHunnal voltam elfoglalva.
- Hova menjünk? Hozzád vagy... hozzám? - kérdezte kicsit bizonytalanul. Eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szerintem hozzád, mert a nagyi kiakadna, ha megtudná mi történt - feleltem lassan ejtve a szavakat.
- Oké - felelte kedvetlenül. - Akkor menjünk.

Gyorsan összekészülődtünk. Valószínűleg már becsengettek, mert senki nem volt a folyosón, ami szerencsés volt számunkra. Lassan, szinte hangtalanul (próbáltunk) elmenni a termek előtt, egy kis idő elteltével elértünk a portához. Nem volt senki a kabinban, szóval szabad volt az út.
Összenéztünk és egy pillanat alatt kirohantunk a szabadba.

Tudom, tudom, rövid lett -.-" De remélem tetszett és hallottátok, hogy LuHan kilépett az EXO-ból? Mivel a biasom ezért kicsit megkönnyebbültem, mert így nem hajszolhatja az SM Ent. halálra, de egy kicsit meg is vagyok ijedve, mi lesz így az EXO-val? Dehát minden szépet és jó Lulunak, hiányozni fog :'( Remélem azért még hallunk felőle, mint énekes vagy valami :)

8. fejezet - I'm little embrassing /Kicsit zavart vagyok

SeHun POV

Én örültem, hogy rám bízta magát. Tényleg! Csak...meggondolatlanságnak tartottam. Egy napja sem ismerjük egymást, de bízik bennem. Boldoggá tesz, de ezt simán megtehetné Baekkel is, vagy bárki mással. Próbáltam neki minél több élvezettet adni, próbáltam a régi zaklatóját elfeledtetni vele. Kis szexi volt, a kis lányos külsejéhez képest is.

De sajnos a végén olyat mondott, amit tényleg nem kellett volna. "Azt hiszem szerelmes vagyok beléd" - hihetetlen volt ezt hallani. A kezdeti sokkom hamar eltűnt, puszit is kapott. Ezek után egymást ölelve aludtunk el.

Reggel mikor felkeltem ő még javában aludt. Felöltöztem, előtte lezuhanyoztam, majd a konyhába mentem, ahol nagymamája volt. Mosolyogva meghajoltam, s köszöntöttem őt.

 

-Milyen volt az este?-mosolygott sokat sejtően. Leültem az asztal előtti székre és fejjem ráhelyeztem kezeimmel együtt.

-Jó volt...azt hiszem- tettem a végére bizonytalanul.

-Hogy érted?- fordult felén dühösen.

-Ne értse félre, de nagyon féltem őt. Olyan gyorsan nyílik meg mások előtt, túlságosan megbízik mindenkiben, aki kedves vele. Nem akarom megbántani, de kicsit messzire megy. LuHan - sóhajtottam. Azt akartam mondani, hogy megint át fogják verni, de ekkor belépett és nem volt szívem előtte. Megbántani azért nem szeretném. Látszott rajta, hallotta, bár nem igazán tudom mennyit, de rosszul esett neki. Kifutott, gondolom a szobájába ment. Egyből utána mentem, de már mire odaértem, bevágta maga mögött az ajtót, s sírt.
-LuHan! Mi történt?-kopogtam be az ajtón, bár semmit nem ért a dolog.-Miért sírsz?- hagytam abba a dörömbölést. Hallottam, ahogy elküld, de nekem nem volt szívem magára hagyni. Vele akartam maradni, megvigasztalni. Leültem a földre, hátam az ajtónak támasztva. -Rosszul csináltam valamit?- kérdeztem rá már-már sírva. -Sajnálom, LuHan. Én semmivel nem szerettelek volna megbántani. Csak el akartam feledtetni veled...-ekkor hátra estem, amit nem nagyon értettem, de mikor Luhant bámultam alulról, rájöttem. 

-Nem ez volt a gond!- ordítja le nekem, majd az ajtót a fejemnek vágja, ami még mindig a földön van. Nyekkenve kapott a sérülésemhez, aztán felállva indulok LuHan ágya felé.
-Akkor mi?- fogom meg két kezét.- Mit csináltam?- töröltem le egyik kezemmel könnyeit. 

-Amit nagyinak mondtál! Csak kihasználtál, ugye? Te is olyan vagy, mint XiuMin!- kezdte el dühében ütögetni mellkasom. 

-LuHan...-suttogtam fülébe, miközben szorosan átöleltem, amitől már nem tudott tovább ütni. Próbált eltolni, de nem engedtem meg neki.- Meglepődtem, mikor szerelmet vallottál. Nem mondtam semmi, azt sem, hogy ellenemre lenne, vagy nem szeretnélek. Nagyon kedvellek. Tényleg!-pusziltam homlokára. 
Ezután már cseppet sem ellenkezett. Öleltük még kicsit egymást, majd suliba indultunk. 
-LuHan!- szóltam felé, mikor a suli felé tartottunk.- Nem akarok bunkónak tűnni, főleg azok után nem, ami történt, de azt szeretném, ha elkerülnél a suliba. Ne haragudj!-hajtottam le szomorúan fejem. Én sem szeretném, de nem lenne már meg ezek után a kellő tisztelet felém. -De viszont, ha bántanak, azonnal hozzám gyere-néztem komolyan szemeibe. Csak bólintott egyet az egészre. Láttam, hogy nem tetszett neki, amiket mondtam. Nekem se igazán.-Én előre megyek- mutattam magam elé mutatóujjam.-Ne haragudj!- nyomtam egy gyors puszit ajkaira, viszont reakciót annál sem kaptam. Feladva futottam be a suli, aztán a terembe, ahol levágtam magam a padba. Ezután egyből hallottam is a csengőt. Már hiányozni kezdett. Inkább vele lettem volna, mint ezen a hülye órán. Sok gondolkodás után elhatároztam, hogy ebéd szünetben tuti megkeresem őt. Nem beszélek vele, de látni akarom. Nem is értem miért kezdtem el így ragaszkodni hozzám. Eddig gyűlöltem az ilyen ragaszkodó embereket, most mégis....Egyszerűen nem bírom ki nélküle. 

 A rohadt unalmas órákról végre kicsengettek, így el tudtam indulni LuHan terme felé. Chan is jött velem, mert dolga volt Baekkel elmondása szerint. Egy emelettel feljebb meg is láttam LuHant a termük ajtajában, miközben...Ne! Eltátott szájjal, ledermedve néztem végig, ahogy tíz méterrel arrébb egy fekete hajú sráccal smárol. Apró kezeivel a fiú mellkasán lévő felsőt markolászta, közben az idegen átkarolta derekát, úgy húzta közelebb magához. Ki a franc ez? És mit akar sz ÉN LuHanomtól?
-Ki ez?- motyogtam magamnak a kérdést. Hogy teheti ezt velem? Egy lépést hátráltam, el akartam menni, de nem tudtam levenni róluk tekintetem. Szemeim bekönnyeztek. Miért fáj ez ennyire? Ekkor vett észre LuHan.
Leszarva az én hú de nagy hírnevem, dühösen leszedtem LuHanról a srácot, majd dühösen barátom felé fordultam.
-Ki ez?- förmedtem rá. -Válaszolj!- ordítottam rá.
-Ki a fasz vagy?- vágtam be egyet annak a  rohadéknak. -Hogy mersz LuHanhoz érni?-ordítottam el magam, amivel elég alaposan felhívtam magamra a figyelmet. De őszintén? Nem izgat! Ő az enyém!
-Kai!- hallottam meg hangját, miközben arcát törölgette. Idegesen gyomron rúgtam Kait, majd csípőjére ültem, mikor a földre esett, és verni kezdtem. Nem erre a válaszra számítottam, szóval még jobban felidegesített. Amikor már Kai feje csupa vér volt LuHan felrántott róla. Ott álltam a köcsög felett, csak úgy szikráztak a szemeim.- Xiu küldött! Egy üzenetet kellett átadnom a cuki fiúnak- kacsintott LuHanra. Jobb lábam megemeltem, majd erőteljesen a hasán landolt.
-XiuMin?- értetlenkedtem, mikor a cukin kívül más szót is értelmeztem.
-Tudod...- suttogta fülembe LuHan.- Aki megerőszakolt...-hajtotta le szégyenkezve fejét. Szegény Bambim. Amennyire dühös voltam rá, annyira sajnáltam most. Meg akartam védeni attól a valakitől, aki bántotta. Felhúztam a földről a Kai gyereket, aztán a falra kentem, úgy vertem be neki még párat.
-Mit akar LuHantól?- tettem fel az engem foglalkoztató kérdést. Ezt az egyet tényleg nem értem...
-Visszaszerezni!- jelentette ki nemes egyszerűséggel, rohadt nagy vigyort varázsolva magára, mintha ő lenne fölényben
.