BOLDOG KARÁCSONYT!!

Első sorban az írótásamnak, Elizabetnek szeretnék kívánni sok boldog karácsonyt <3

Utána a rendszeres olvasóinknak :3  

Klaudia Somogyinak, Judit Boglárynak ( veled majd úgy is találkozom :33), Bernadett Pappnak, Tătar Biának, zsófia kajcsának, Rei- channak, Lee Jin Ae-nak, domicicának, Nidának ( asszonka, te egyáltalán olvasod? egy komidat se láttam még itt xd de azért szeretlek <3), Ryo-nak, Rónyai  Ágnesnek, Akashara Tarának és végül, de nem utolsó sorban Andrea Horváthnak

 Kösözönöm/jük, hogy ennyien érdemesnek tartjátok arra ficinket, hogy olvassátok :3
SÁRA KÖVESDY!! NEKED KÜLÖN KÖSZÖNET, AZT HISZEM TE VAGY A LEGNAGYOBB "RAJONGÓNK", NAGYON SZERETÜNK <3

 Persze a fecbookos csoportokba kirakottakhoz is köszönjük a kommenteket és bizatásokat, nagyon sokat jelent nekünk :")

Köszönjük, hogy enniyen támogattok minket! <3

Egy kis képáradattal is kedveskedek/kedveskedünk - ez a karácsonyi ajándékunk nektek :3

én megmondtam, hogy real :D

 BOLDOG KARÁCSONYT! <3

13. fejezet - I'm in love with U... again, but...

LuHan POV


Miután bementünk a házba, ami meg kell jegyezzem nagyon nagy volt, szinte semmi időm sem volt körül nézni SeHun már ráncigált a konyha felé. Készített két-két szendvicset, de én csak az egyiknek a felét tudtam legyűrni. Semmi étvágyam sem volt. Melegséggel áraszt el, ahogy... kedveskedve körül ugrál. Nem véletlen szere- várj! Mi?! Én tényleg beleszerettem Oh SeHunba? Most komolyan nyakig beleestem? Furcsa érzések kavarognak bennem, amit nevezhetünk jónak is, de... a gyomrom és az idegeim már nem nagyon bírják. SeHunnal leültünk a nappaliban és valami nagyon gagyi videojátékot kezdtünk játszani. Hagyjuk, nem is érdemes beszélni róla.
 Egy idő után - ekkor kb este hat körül lehetett - SeHun felkelt mellőlem és megkérdezte, hogy nem akarunk-e aludni menni, mert ő már fáradt. Bólintottam, majd elfojtottam egy ásítást. Én is felálltam, majd követtem a hálóba. El is pirultam mikor bementünk - a falak a vörös minden árnyalatában játszottak. SeHun ezt észre vette, mert egy kaján vigyorral megállt előttem.
- Na, mi az? Csak nem kaméleonnak készülsz, Bambi? - röhögött, mire durcásan lebiggyesztettem az ajkaim és megütöttem a karját. - Ez nem fair - morogtam, majd befejeztem az ágyazást és hasra feküdtem a pihe-puha takarón. Egy elégedett sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd SeHun befeküdt mellém. Rám emelte tekintetét, én meg megbabonázva néztem vissza. Nem tudom meddig bámultuk egymást, de SeHun hamar megunta és megcsókolt. Először csak finoman becézgettük egymást, majd megunva ezt a tempót lassan átcsúsztattam nyelvem a szájába.
Mintha kicsit megleptem volna - ami fura, mert őt nem lehet meglepni. Ezt tapasztalatból tudom. Egy kicsit megijedtem amiatt, hogy nem csináltam jól, de mikor ráharapott a nyelvemre már tudtam, hogy nem hibáztam, csak megleptem. Visszahúztam a nyelvem, SeHuné pedig követte az enyémet. Nem tartott sokáig a csók. Miután már nem volt a nyelve a számban ajkaimat vette célba, végig harapdálta, majd nyalogatta egy kicsit. Eközben lassan felém kerekedett és az ingem gombjaival kezdett babrálni. Nem állítom, hogy meglepett, de a közelségére mind a testem, mind én magam reagálok. Enyhén megremegtem, mikor eltűnt rólam az ing és megcsapta forró mellkasom a hideg levegő. Hangosan zihálva vettem tudomásul, hogy nem folytatja azt, amit elkezdett, helyette finoman az arcomra simította a tenyerét és a szemembe nézett.
- Lulu, ha ezt így folytatod, akkor nem leszek képes magamon uralkodni - simogat meg. - Még annyira sem, hogy gyengéd legyek veled.
Kicsit kikerekednek a szemeim, de bólintok. Felfogtam, hogy durvább lesz, de most őt kell éreznem. Mindenhol. Furcsa, nem igaz? Pár napja még undorodtam tőle, utáltam, ahogy hozzám ért... bezzeg most! Imádom, mikor azokkal a puha kezekkel hozzám ér, ahogy becézget (szerzői megjegyzés: itt a Lulura kell gondolni, nem másra :D) és úgy mindenét szeretem most már.
Közben SeHun lassan a mellkasomra eresztette a fejét és megnyalta az egyik mellbimbóm. Meglepetten próbáltam levegőhöz jutni, miközben tovább harapdált, csókolt ugyanazon a helyen. Durván leráncigálta a nadrágom, majd minden figyelmeztetés nélkül belém dugta egy ujját. Ijedtemben azt sem tudtam hova kapjak, így ami a legközelebb volt, abba kapaszkodtam - az pedig SeHunnie barna haja volt. Elégedetlenül morrant fel, majd mozgatni kezdete az ujját, mire fájdalmasan nyögtem egyet, mire felnézett. Tekintetünk találkozott, de az arca olyan semleges volt, hogy nem tudtam semmit megállapítani róla. Féltem. Nem most először ijedek meg tőle, de ez az első alkalom, hogy ténylegesen figyelmen kívül hagyja az a tény, hogy most már rettegek tőle. Félve húztam magam össze, térdeimet összezártam, de SeHun úgy tűnik nincs türelmes kedvében. Kihúzta belőlem az ujjait - merthogy időközben már három ujjal tágított, én meg alig látok a könnyeimtől - és szét feszítve a térdeim belém hatolt. Az oké, hogy sikosító nélkül készít fel, de az hogy így is csináljuk már egy kicsit sok. Hangosan nyögve és sírva kapaszkodom a kezébe, de ő erőszakosan lenyom a párnákra. Annyira feszít ott lent, hogy az leírhatatlan, a fájdalom egyre csak nő, de SeHun nem áll le.
- K-khérlekh... SheHhun... állhj - nyöszörgöm patakzó könnyekkel. Még soha nem volt ilyen, akkor most miért?
SeHun viszont nem állt meg, hanem még durvább lett. Nem tudom mi lelte, de nem szokott ilyen lenni. Ennyire azért ismerem már, sőt azt is tudom, hogy velem, bárhol, bármikor nagyon gyengéd. Bezzeg most...
Mikor SeHun elérte a csúcsot, zihálva borult mellém, én meg feltápászkodtam a helyemről, majd a fürdőbe vonultam semmi nemű magyarázkodást nem mondva neki. Hallottam a lépteit, amelyek szerint ide tart, ezért gyorsan bezártam az ajtót a kulccsal. Megállt az ajtó előtt, kopogott, de nem nyitottam ajtót, mire bosszúsan rácsapott egyet a fára.
Patakzó könnyekkel a zuhanyt vettem célba, megnyitottam a meleg vizet, majd beszálltam, miután beállítottam a megfelelő hőmérsékletre. Sírástól reszketve álltam a forró zuhany alatt, de egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért tette. XiuMin... - ez az egy név visszahangzik a fejemben. A jéghideg, csempézett fal mentén lecsúsztam és felhúztam a lábaim, fejem térdeimre ejtettem. Nem tudom, hogy mennyi ideig voltam bent, de SeHun megint bekopogott.
- LuHan, ha nem jössz ki, meg fogsz fázni! - Mintha ez téged érdekelne.
 A sírástól már fájt a fejem, de azért felálltam és elzártam a csapot, dideregve nyúltam egy törölközőért, hogy megszárítsam magam. A könnyeim sehogy sem akartak elapadni, de az eszem azt suttogja, mit suttogja, inkább üvölti, hogy most nem láthat így SeHun. Nagyon szeretem őt, de... folyamatosan azon jár az eszem, hogy miért, mi történhetett köztünk, ami miatt, agy kell viselkednie? Hiszen olyan jól el voltunk délután...
- LuHan, szeretném megmagyarázni...
Még mindig egy zárt ajtó választ el bennünket. Reszketegen megállok előtte, fejem a fának nyomom.
- Még is mit akarsz meg magyarázni? Azt, hogy konkrétan megerőszakoltál? Ezt?
Hangom még nekem is hidegen cseng, jobban fájt ez a mondat, mint bármi más. Könnyek szúrják a szemem, de igyekszem visszatartani őket.
- Igen, ezt - SeHunnie hangja bizonytalanul elhallgat. - Ne haragudj rám, de... egyszerűen... túl sok volt a feszültség és én... tudom, hogy ez nem magyarázat, de akkor is... az életemnél is jobban... Bassza meg, a kurva életbe! SZERETLEK LUHAN!!
Kinyitottam a zárat, de arra már nem maradt időm, hogy a nyakába is vessem magam. Sírva csuklottam össze a szeme láttára, de nem érdekelt. Az sem, hogy durván bánt velem. Semmit, mert SZERET.
- Lulu...?
Kinyújtottam a kezem, mire SeHun odajött hozzám, letérdelt mellém és magához ölelt. Még emlékszem, hogy nyugtató és kedves szavakat suttogott a fülembe, miközben az ölében a hálószoba felé mentünk. Utána minden elsötétült... nem emlékszem mi történt.

Reggel egy puha ágyban és SeHunnival magam mellett ébredtem. De volt még valaki bent a szobában... vagy is valakik. Elsőként egy vörös hajú, kissé hörcsögszerű srácot pillantottam meg. Az ereimben is megfagyott a vér, nem mozdultam, SeHun viszont morogva nyújtozkodott egyet, majd felült. Karja azonnal védelmezően fonta körém, én meg csak tehetetlenül remegtem a félelemtől. Miért vagy itt?
- Szia LuHan, rég találkoztunk - mondja a vörös.
XiuMin! Vajon, hogy került ide és miért van itt? Csak nem Kainak volt igaza? Még is miért akarna visszaszerezni? Mit érek én neki? MIÉRT?!!?? 
- Nem tudom, hohy kik vagytok, de húzzatok innen el - ajjaj, SeHun pedig kezd bekattanni. Érzem, ahogy megfeszülnek az izmai. Várja a támadást. - Hagyjátok békén LuHant!
- Lay, kérlek hallgattasd el a vendégünk - mondja XiuMin egy magas srácnak.
- NE! Kérlek, őt ne bántsd! Nem volt elég, hogy engem megerőszakoltál, XiuMin? - kiáltom kétségbeesetten.
- XiuMin? - kérdezi SeHun.
Magamat átkozom, miközben SeHun ott hagy az ágyban (megjegyzem semmi pénzért nem keltem volna fel, mivel teljesen meztele-... nem még sem, van rajtam egy póló).
- Hunnie - kapok kezei után. Nem akarom, hogy elmenjen! Ne hagyj itt!
Szemeiben sötéten villog az elszántság, de nem félek tőle, mert tudom, hogy nem engem akar bántani. Még is elerednek a könnyeim, féltem őt. 
- Kérlek ne menj - könyörgöm neki halkan.

12. fejezet - Never Mind /Soha többé/

Sehun POV

Megijedtem Luhan szavaitól. "Undorító." Én is így gondolom, mégis rossz volt hallani, amit nem mutattam neki. Nem az fájt, hogy ezeket mondta a szüleimre, inkább, hogy talán ezzel engem is leminősít. Én biztosan róla is csupa rosszat gondolnék egy ilyen után. Ezután inkább felajánlottam, hogy tűnjünk el, mire csak bólintott, ami még nagyobb aggódásra késztetett. Most nem tud megszólalni sem, vagy csak szimplán nem akar? Ezt nem tudtam eldönteni és még út közben is marcangoltam emiatt magam. Miért akart ennyire hozzám jönni? Bár jobban belegondolva, nekem kellett volna alapból máshová vinnem. Megfogva kezeit húztam magam után. Először fogalmam sem volt, hova kéne menni, aztán egy tökéletes ötlet ugrott be. Nagy tervezgetésemből Luhant zavart meg. Úgy éreztem, mintha remegne kicsit a keze. Nem fordultam meg. Gondoltam majd szólj, ha baj van, nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni, de miután megszorította kezem, megálva fordultam felé. Ekkor vettem észre, hogy sír. Megint sír...Az otthon történtek miatt sírna?
 - LuHan? -óvatosan ejtem ki nevét, mert nem akarom megijeszteni, mégis sikerül. - Mi a b -... miért sírsz cukorborsó?

Nem válaszol semmit. Kis idő elteltével sem hallom meg édes hangját, csak egyre erősödő sírását, amit mindennél jobban vissza akar tartani. Nagyon sajnálom szegénykém.Magamhoz ölelem, s én sem szólok semmit. Nem is tudnék, mit mondani. Fáj, hogy így látom, de biztos van oka, amit nem szeretne velem megosztani. Biztosan én vagyok az ok... Miattam megy keresztül ezen. Legszívesebben most itthagynám és soha többé nem mennék a közelébe, hogy jobb élete legyen...Mégsem megy. Túlságosan megszerettem ahhoz. Igen! Szeretem. Most először vagyok igazán szerelmes bárkibe. Baek nem érdekelt hányszor sír miattam, még élveztem is valamilyen szintem. Most viszont inkább halnék meg, minthogy ezt kelljen néznem Luhannal.
Ahogy nézem őt, látom, hogy kezd egyre rosszabbul lenni. Átölelem és hátát simogatom.
  -LuHan, mindjárt ott vagyunk - simogatom haját. - Bírd ki még egy kicsit -  lehajolok hozzá, hogy megcsókoljam.
Gyorsabb lépetekkel indultam meg megint a ház felé, közben gondolataim szedtem össze. Hamar Chan házához értem, s a nekem adott kulccsal be is mentünk az ajtón. Nem ért meglepetésként, hogy nincs a házban. Ezért is van nekem kulcsom, ő mindig Baeknél döglik.
- Lulu, ha éhes vagy ott a konyha -  mutattam a balra lévő helyiségre.

A délután többi részét hamar elütöttük. Ettünk, játszottunk valami hülye videó játékon, majd a szobát is elrendeztünk, hogy tudjunk majd benne aludni. Még zuhanyzás előtt befeküdtünk az ágyba, egymást néztük hosszú ideig, míg nekem elegem nem lett és meg nem csókoltam. A lágy csókom egyből vaddá változtatta, amivel meg is lepet, de nem túlzottan érdekelt. Egyből fölötte termettem levetkőztetve.
 Lassan végig csókoltam mellkasát ajkai felé haladva. Néhány helyen megszívtam érzékeny, pőre bőrét, mire megremegett alattam. Soha nem gondoltam még ilyen csábítónak, mint most. De vajon, miért akarja ezt? Miért nem ellenkezik? Miért nem állít meg? Túl sok, válaszokból meg túl kevés van és mégis teszem azt, ami az ösztönöm diktál. Felfalom...

11. fejezet -I'm inclined to think that I belive you, SeHun!

 LuHan POV

Annyira boldog voltam! Igen, tudom, hogy ez furán hangozhat, de boldog voltam, mert SeHun végre megmutatja hol lakik. Azt sem tudtam mit nézzek meg először, majd SeHun közölte, hogy üljek már le, mire elpirultam és mellé csücsültem. Megkérdezte meddig maradok, egy kicsit elszontyolodtam, mert nem vágott jó fejet ehhez az egészhez, mármint ahhoz, hogy estig itt maradjak. Miután megkérdeztem, hogy baj-e, egy perverznek ítélt vigyorral felém fordulva megjegyezte, hogy nem baj, csak nálam jobb dolgok történnek.

Egy gyors téma terelésként megkérdeztem, hogy van-e kaja, mire mellém ült és szó szerint agyon ölelgetett, közben elmorogta, hogy van. Kézen fogva leosontunk a lépcsőn, majd leültünk az ebédlőbe, ahol a szülei is tartózkodtak. Miközben hallgattam, hogy miket mondanak SeHun teljesen ledöbbentem, nem akartam elhinni, hogy ilyen szülei vannak. Folyamatosan szidták, egy jó szavuk sem volt róla, vagy éppen hozzá. Nekem úgy tűnt nem is veszik észre, hogy itt vagyunk, de nagyot kellett tévednem. Mikor felmentünk illetve csak szerettünk volna menni, mert a szülei megállítottak bennünket. Az anyja megnézett magának, majd megkérdezte, hogy ki ez a kis buzi és rám mutatott. Majdnem sírva fakadtam, még soha nem voltam ilyen megalázó helyzetben, kivéve ugye a XiuMinnel való... tudjátok mi... Nem nagyon figyeltem arra, hogy mi történik, de mikor elkezdtek nevetni... soha sem éreztem még ennyire undorítónak senkit, mint most őket.


 SeHun leültetett az ágyának a szélére.
- Na, mit gondolsz? - kérdezte feszengve és aggódóan nézett a szemeimbe.
- Nem... undorítóak! - szinte sírva néztem szemeibe, remegve öleltem át magam. - Nem értem, hogy... hogyan tudod őket elviselni.
Nem szólt, csak átölelt, belesimultam ölelésébe, ami annyira vigasztalóan hatott számomra.
- LuHan, elmegyünk innen, ugye? - kérdezte gyerekes hangon, aranyosan pislogva. - Nem akarok itt maradni.
Bólintottam, hogy mehetünk. Pillanatok alatt összepakoltunk és elmentünk. Nem tudom, hogy SeHun hova akar vinni, de bízom benne annyira, hogy ne féljek. Csak egy kicsit. Azt azért szabad.
 Kétségek mardostak belülről. Baekhyun szerint meg tudom változtatni SeHun hozzáállását a dolgokhoz, de félek, én is csak egy futó kaland vagyok a számára. Még is mit tehetnék? Hiszen, én csak egy sekni vagyok ,nem tehetek semmit, nem tudok semmit csinálni. A kétségbeesés, a tehetlenség érzése hullámokban tört rám, közben lassan elhomályosult előttem a járda, a fák, minden, még SeHun nagy keze is, ami az enyémet fogja. Már megint. Mindig sírok, ha valalmi olyanba ütközök, ami nekem már túl nagy falat. Viszont soha nem gondoltam volna, hogy egyszer is megtapasztalom milyen igazán, felhőtlenül boldognak lenni. Fáj kimondanom, de SeHun mellett nem érzem magam biztonságban, mindegy mennyire szeretem, mindegy, hogy mit érzek iránta... XiuMin tett róla, hogy ne bízzak meg olyan könnyen senkiben. Sőt, soha senkiben. Én... hinni akarok SeHunnak! Úgy akarom szeretni, hogy soha se felejtsen el. Tudom, hogy nehéz lesz, de meg akarok változni, fel akarom vállalni magam. Küzden akarok és fogok is! Viszont most még nem érzek magamban semmilyen késztetést arra, hogy erős legyek. Nem tagadom. Gyenge vagyok, de ezen szeretnék, akarok változtatni. Könnyeim még mindig potyognak, az aszfalt helyén csak egy nagy, sötét folt éktelenkedik, rajta, egy másik folttal. Az a folt az összekulcsolt kezünk volt. Akaratlanul is, de megszorítottam SeHun kezet, mire megállt.
 - LuHan? -halkan mondja, mert nem akar megijeszteni, ennek ellenére en még is összerezzenek. - Mi a b-... miért sírsz cukorborsó?
 Megrázom a fejem. Én aztán nem mondok semmit, nem akarom megbántani vagy olyat mondani, amit később én is megbánok. Egyre jobban rázkodó vállakkal próbálom visszafogni a zokogásom, de nem nagyon akar sikerülni. Szorosan összepréselt ajkaim közül még így is elő törnek a kétségbeesett zihálásom, apró nyöszörgéseimnek hangjai. SeHun nem szól semmit, csak magához húz és szorosan ölel. Nem nézek rá, így is fáj, hogy nem bízok meg benne kellőképpen. Lágyan ringat és hátam simogatja. Pedig az utcán  vagyunk, ahol bárki észrevehet minket.
-LuHan, mindjárt ott vagyunk - simogatja meg a hajam. - Bírd ki még egy kicsit - nem emeli fel a fejem, ő hajol le hozzám, hogy csók nyomjon a sírastól kiszáradt ajkaimra.

 Tényleg hamar odaértünk arra a helyre, ahova SeHun vinni akart. Igazándiból nem nagyon figyeltem merre megyünk, mindvégig a fekete aszfaltot bámultam. Nem mintha olyan szép lenne. Amikor SeHun megállt, hogy a táskájában turkáljon, felnéztem az előttünk elterülő hatalmas házon. Az igazság az, hogy nem sokat láttam belőle, mert nagyon sötét volt az utcában, de a krémszínű falai még így is víritottak.

Tudom, rövid lett, ne haragudjatok érte ><" betegen egy csöppet lassabb vagyok és ihlet hiányban szenvedek :(( de nem adom fel, eddig sem tettem, akkor most miért kéne? Makacsabb vagyok, mint gondolnátok :") nagyon sok dolog akarta elvenni a kedvem az írástól, még mindig azon igyekeznek mások, akiket nem is ismerek, hogy romba döntsenek :P na ezt nem fogják elérni, kitartok a végsőkig :3 ...abba is hagyom a sok hülyeség összehordását, felesleges ezzel tarktálnom titeket *^* viszont PLS, KOMMENTEKET AKAROK, most már eskü nem fogom szépen kérni :)) tovább kellemes napokat, amíg nem jelentkezünk újra ;)

10. fejezet - SeHuns Parents /SeHun szülei/

SeHun POV

Miután már szegény LuHannal a könnyei is megindultak, úgy gondoltam ideje megbeszélnünk a dolgot. Én nem neki akartam rosszat, de egyszerűen felidegesített Kai és az, hogy védi őt, vagy nem tudom, de nem akarja, hogy megüssem. Ha tényleg az a köcsög küldte, akkor LuHan miért védte? Igazság szerint, az idegesített a legjobban, hogy kezdtem kételkedni LuHanban.

Berángattam LuHant a szertárba, majd az ajtót bezárva kezdtem faggatni. Mikor megkaptam a válaszom nem kicsit sokkoltam le. Mint 'XiuMin'...nagyon rosszul estek ezek a szavak. Végül is, őt mindennél jobban gyűlöli, most pedig hozzá hasonlít. Tényleg megijedtem, hogy ezzel lesz vége, emiatt. Elbotorkáltam vele az asztalig, majd egyből falni kezdtem ajkait. Nem igazán figyeltem arra, hogy neki is jó legyen. Csak megpróbáltam levezetni a feszültségem a csókkal. Nem tudtam kiverni sehogy sem a fejemből, amit mondott. Ekkor valaki lépteit hallottuk, aztán be is kopogott. Mindketten megijedtünk. Én szinte ledermedtem. Elképzeltem, ahogy ránk nyitnak....Mégis mit gondolnának? Biztosan mindenki megtudná, aztán viszlát Oh Sehun, már senki nem tisztel. Ettől féltem a legjobban. Nekem mindenem a banda, én imádom, ah mások félnek tőlem, ezek után viszont nem így lenne. Szerencsére jött még valaki, aki elhívta a nőt. Fellélegezve kezdtem LuHant simogatni, hogy megnyugtassam mindkettőnket. Jó érzés volt így ülni. Csak ketten, hang nélkül. Kicsit eltoltam, hogy megnézhessen arcát. Látszott, hogy nem bántam vele szépen, ami nagyon rosszul esett. Belül mardosni kezdett valami.

-Ne haragudj, LuHan - suttogtam. Annyira sajnálom.

Még bocsánatot kértem tőle, megvitattuk, hogy hová menjünk, bár mikor rám esett a választás, elszomorodtam. Rohadtul nem akartam hazavinni, főleg azért nem, mert fiú.

Imádom LuHant meg minden, de nem lenne jó. Na, végül mégis a házam előtt kötöttünk ki. Be volt zárva az ajtó, ami mosolyra késztetett. Nincs itt senki! - ugráltam legbelül örömömben. 

- Gyere! - invitáltam be. Ő mosolyogva bólintott, majd belépett. Körülvezettem mindenhol, legutoljára pedig a szobám mutattam meg. Végig láttam rajta, hogy imádja az egész házat, aminek örültem. A szobám is hatalmas csodálattal nézte meg. Meg sem kérdeztem inkább, hogy tetszik-e neki, egyértelmű volt a válasz. Leültem az ágyra, míg ő mindent szétfogdosott, megcsodált.

- Lulu, nem ülnél le? - kérdeztem egy jó félóra után, mikor még mindig ugyan azt csinálta.

- Óh! Bocsi! - vágódott le mellém az ágyra.

- Meddig leszel itt amúgy? - kíváncsiskodtam. Nem akartam, hogy sokáig maradjon, mert bármikor itt lehetnek szüleim.

- Azt... - pillantott félre elpirulva. - Azt hittem maradhatok....e-estig - habogott.

-Értem! - vezettem  át tekintetem a plafonra. Hát, ez van! Erre lehetett számítani amúgy is. Végül is, nekem van a szobán belül fürdő, kajálni majd gyorsan megkajálunk a konyhában, lehet észre sem veszik. Nagyon remélem. Egy nagy sóhajjal felültem az ágyon.

- Baj? - kérdezi szomorúan. Áh, ne már. Nem lehet ellent mondani neki.

- Nincs, nincs. Csak nálad jobb lett volna. Ott jó dolgok történtek - mászok fölé egy perverz vigyorral.Ő elpirulva félre néz, majd kigurul alólam. 

- Kaja van? - néz felém édes szemekkel. Én csak melléugrok, aztán agyon ölelgetem.

Elmormogok egy 'van't. Kimentünk a konyhába. Összedobtam pár szendvicset, s az asztalnál ülve falatozni kezdtünk, mikor ajtócsapódást hallottam. Anyám meg apám szokás szerint belekezdett a vitába a munka miatt, aztán mi lett a vita tárgya? Hát én! Megint! És azon belül? Hát, hogy buzi vagyok. Ezt minden egyes nap ilyen hangerővel átnyálazzák. Le szoktam szarni, de most LuHan itt ül. Zavartnak is tűnik. -LuHan, menjünk fel - fogom meg kezeit. Először nem is érzékelte szinte, hogy hozzá szóltam. Félve bólintott. Én megfogtam a maradék ételt, másik kezemmel LuHanét. Összekulcsoltam ujjainkat, s kiléptem az ajtón. Már a lépcsőnél voltunk, én vettem egy nagy levegőt megnyugvásokban, hogy már nincs is gond. Ekkor viszont mindketten kijöttek a konyha melletti ajtón.

- Köszönni, ha már hazajössz? - kérdezi anyám, aztán Lulura néz. - Ki ez a kis buzi? - nevet fel gúnyosan. Ezután persze apán is belekezd.

- Nem szégyelled idehozni?

-Árad a kedvesség, mint mindig -  forgatom meg szemeim. - LuHanról meg le lehet szállni. Vitassátok csak tovább milyen buzi vagyok.

Megfogtam a megszeppent Lulum kezét, majd a szobámba vittem, s az ágyra ültettem.

- Na, mit gondolsz?- kérdeztem meg félve a választól. Pont ez volt, amit nem akartam, hogy lásson. Miért kellett hazajönniük? Elegem van! De nem bocsátom meg, ha miattuk szakítunk.

9. fejezet - XiuMin is back /XiuMin visszatért/

 LuHan POV

Miután egy pirinyót túl reagáltam a helyzetet, SeHunnal elindultunk a suliba. Egész úton az a gyengéd csók járt a fejemben, amit reggel kaptam tőle. Szinte szárnyakat kaptam, hogy ő nem olyan, mint a többiek. Nem utál, nem undorodik tőlem.

Mikor azt mondta, hogy kerüljem a suliban, egy kicsit szíven ütött a dolog, de próbáltam nem mutatni. Még az sem nyugatot meg, hogy bármikor oda mehetek hozzá, ha baj van vagy valami történik. Mielőtt elrohant volna egy csókot lehelt ajkaimra. Nem reagáltam semmit, mivel csöppet megbántott... De hát csak engem akar megvédeni, nem? 


Miután elment ránéztem az órámra. Basszus! Két perc és becsengetnek! Nekem meg azzal a ki-nem-mondom-milyen angol tanárral van első órám. Majd akkor hisztizek, ha SeHun a közelemben van. Megérdemeli - azzal elkezdtem rohamtempóban futni a suliba. Pont a tanár előtt értem be, gyorsan lehuppantam a székemre, BaekHyun mellé. Kíváncsian végig nézett rajtam, majd kérdőn felhúzta szemöldökét. Rápillantva gyorsan kinyitottam az angol füzetem hátulját és villámgyorsan leírtam mi történt köztem és SeHun között - Remélem benned megbízhatok, BaekHyun - és átnyújtottam neki a kitépett lapot, hogy elolvassa.
Hitetlenkedve nézett a lapra, majd gyorsan írt egy választ.
 
Te nem vagy normális, LuHan! SeHun csak ki fog használni!

Kétkedve pillantottam rá, ő meg folyamatosan ingatta a fejét, majd gyorsan le írtam a lapra az én véleményem.

Nem igaz! Amúgy is honnan tudod, hogy mi fog történni? És egyáltalán mit tudsz te SeHunról?

Egy pillanatra elmosolyodott, de nem a megszokott, kedves mosolyával. Vajon mi történt kettejük között? Csak nem az, mint köztem és XiuMin közt? Mondd, hogy nem...
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ezt fogja írni:

Egy időben (azaz mielőtt megjöttél) SeHunnal jártam.

Ledöbbenve néztem padtársamra, ő meg csak keserűen mosolygott és ki vette a lapot remegő kezeim közül - még írni akart rá.

Remélem, hogy te megtudod változtatni, nem teljesen, csak annyira, hogy fontosnak tartsa a barátait és a... szerelmét. Tudom, hogy neked menni fog, ahogy azt is tudom, lehetetlenre kérlek, de szeresd és vigyázz rá. Kérlek. Ismerem annyira, hogy tudjam, veled csak is azért jött össze ilyen hamar, mert akar valamit. Ami remélhetőleg hosszútávú és nem olyan lesz, mint a mi kapcsolatunk.

Mielőtt válaszolhattam volna a tanár kikapta BaekHyun kezéből a lapot és ketté tépte, majd a kukába hajította.
- I will not be so forgiving towards, okay? - nézett szúrósan a tanár BaekHyunra és rám.
-Sorry, sir - feleltük kórusban.

Az óra többi része nyugalomban telt. Viszont, mikor kiléptem, hogy mosdóba menjek, hát mondjuk úgy, hogy Kai ( volt osztálytársam és XiuMin talpnyalója) előttem termett. I be afraid of sy by Kai.
Rátámadt ajakira, én meg teljesen lesokkoltam. Magyarán, álltam ott, mint egy fadarab.
Ekkor megláttam SeHunt, aki nem tűnt meglepettnek... inkább dühösnek látszott.
Te jó ég! Most mi lesz?! Kai...  Ijedten, hevesen próbáltam ellökni magamtól azt a nagy barmot, de sokkal erősebb nálam. SeHun viszont konkrétan letépte rólam, majd nemhogy felém fordult volna, miért is, elkezdte ki verni a lelket is Kaiból. Tudom, hogy Kai XiuMin talpnyalója, de attól még ember. Kikerekedett szemekkel figyeltem SeHunt. Soha nem akarok az ellensége lenni...
Kicsit lesokkoltam, de mikor megjött az eszem elkaptam SeHun lesújtani készülő karját és felrántottam. SeHun folyamatosan ordítozott, még velem is, de hangjából kiéreztem a keserűséget. Kai vigyorogva válaszolt, SeHun újra behúzott neki egyet, de nem vette kedvét.
- Xiu? - kérdezte SeHun erősen ráncolva homlokát és hasba rúgta azt a szerencsétlent.
- Tudod... - suttogtam üveges tekintettel, oda sétálva hozzá. - ... aki megerőszakolt.

SeHun tekintete egyre felhősebb lett, majd megkérdezte, azt amire nagyon nem akartam  választ kapni.
- Mit akarsz LuHantól?
- Visszaszerezni! - hallatszott az egyértelmű válasz.
- Te rohadék! - kezdte megint ütni Kait.
- Ne! SeHun, kérlek állj! - fogtam meg a karját, de kirántotta magát kezeim közül.
- Mit mondtál? - kérdezte villámló szemekkel, felém fordulva.
- Kérlek... állj le... - csorogtak végig arcomon könnyeim. - Nem akarom, hogy...
- Gyere velem - fogta meg kezem olyan erővel, hogy majdnem felkiáltottam a kezembe hasító fájdalomtól.
Nem válaszoltam, felesleges lett volna, hiszen most nem hallgatna rám. Mindenki minket bámult, a legtöbben el voltak képedve. Fejem lehajtottam, nem mertem senki szemébe nézni, ajkam beharapva próbáltam visszatartani az előtörni készülő könnyeim. Nem tusom meddig mentünk, de nagyon hosszú időnek tűnt, a csuklóm már majd' leszakadt, annyira fájt.
- S-SeHun... - suttogtam.
Nem reagált, mire kezdtem kicsit kikészülni.
- SeHun! Állj már meg!
Megfordult, lassan, mintha egy olyan emberrel kellett volna szembe néznie, akit a háta közepére sem kíván. Nyeltem egy nagyot.
- Hova... megyünk? - kérdeztem akaratlanul is megszorítva szabad kezemmel karját.
- Mindjárt meglátod, LuHan - felelte egy kis idő múlva.

Most már értem miért vitt el az angol terem elől. A földrajz szertár előtt mentünk el éppen, mikor megszólalt az igazgató hangja, az egyik folyosóra rögzített rádióból.
- Oh SeHunt, kérem az igazgatói irodába. Most azonnal! Ismétlem...
Berángatott a szertárba és magunkra zárta az ajtót és felém fordult.
- Szóval, miért akartad, hogy abba hagyjam? - kérdezte, közben felém lépdelt.
Neki hátráltam az ajtónak, SeHun megtámasztotta két kezét a fejem mellett.
- Szóval? - kérdezte, mikor már így álltunk percek óta.
- A-azért... mert, nem akarom, hogy olyan legyél, mint... tudod, XiuMin... - az utolsó szót szinte nem is lehetett hallani, mert féltem kimondani az nevét.
Bizonytalanul rápislogtam SeHunra, hogy értette-e. Úgy láttam vette az adást, de még minidg értetlenül méregetett.
- Miért? - kérdezte végül meg.
- Nem tudom, fogalmam sincs.
Nem válaszolt, csak magához húzott és ellépdelt velem a szertárba található egyetlen asztal felé. Megmarkolta csípőm, majd egy mozdulattal felültetett, közben ajkaimra hajolt. Nyelve akaratosan számba hatolt, harapta, nyalta ajkaim, amik már fájtak az őket ért durva bánásmód miatt. Mintha nem lett volna elégedett SeHun felmordult és az asztal előtti székbe ült, belehúzott az ölébe és folytatta ahol abba hagyta.
A sötétkék zakóm valahol a földön hevert, de nem érdekelt, csak is SeHunra van szükségem ebben a pillanatban. Két kezemmel átkaroltam nyakát és hagytam hadd tegyen velem amit akar.
De ekkor kopogó léptek haladtak el az ajtó előtt, mire ijedten elhúzódtam a barna mellől.
- Van bent valaki?
Azt hittem menten meghalok, ha benyit rajta az a nő, aki kérdezett. Láttam, ahogy a kilincs lassan lejjebb ereszkedik. Féltem. Könnyben úszó szemekkel néztem SeHunra, aki összeszorított fogakkal viszonozta pillantásom, majd magához húzott, hogyha az ajtó kinyílik ne lássák az arcom.
- Gyere már! Nem hiszem, hogy oda bújtak volna be! Annyira azért nem hülye ez az Oh SeHun! - hallottuk egy férfi tompa hangját. Valószínűleg messze lehetett a nőtől, aki bekopogott.
- Igazad van.
Ezzel a veszély elhárult, valamelyest. SeHun megnyugtatólag lassan simogatni kezdte a hátam, néha-néha áttért a hajamra is. Nem tudom meddig voltunk ebben a pózban, érzéseim szerint órákig.
SeHun egyszer csak eltolt magától és szemügyre vett. Nem akarom tudni mit láthatott. Valószínűleg azt láthatta, hogy mennyire kipirosodott a szemem, felpuffadt az ajkam, ami mellesleg lüktetett, annyira durva volt. Egyik kezével óvatosan végig simított arcomon, mire összerezzentem.
- Ne haragudj, LuHan - suttogta megbánóan.
Magamhoz öleltem, fejét a nyakamba fúrta, miközben én az oldalát cirógattam.
- Ugyan... de azért kicsit megijesztettél... - suttogtam szemrehányóan.
- Bocsi - kuncogott. - Mitől lett ilyen rekedt a hangod?
- Fáj a torkom - csodálkoztam el magamon. Eddig miért nem vettem észre? Ja, hát persze! SeHunnal voltam elfoglalva.
- Hova menjünk? Hozzád vagy... hozzám? - kérdezte kicsit bizonytalanul. Eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szerintem hozzád, mert a nagyi kiakadna, ha megtudná mi történt - feleltem lassan ejtve a szavakat.
- Oké - felelte kedvetlenül. - Akkor menjünk.

Gyorsan összekészülődtünk. Valószínűleg már becsengettek, mert senki nem volt a folyosón, ami szerencsés volt számunkra. Lassan, szinte hangtalanul (próbáltunk) elmenni a termek előtt, egy kis idő elteltével elértünk a portához. Nem volt senki a kabinban, szóval szabad volt az út.
Összenéztünk és egy pillanat alatt kirohantunk a szabadba.

Tudom, tudom, rövid lett -.-" De remélem tetszett és hallottátok, hogy LuHan kilépett az EXO-ból? Mivel a biasom ezért kicsit megkönnyebbültem, mert így nem hajszolhatja az SM Ent. halálra, de egy kicsit meg is vagyok ijedve, mi lesz így az EXO-val? Dehát minden szépet és jó Lulunak, hiányozni fog :'( Remélem azért még hallunk felőle, mint énekes vagy valami :)

8. fejezet - I'm little embrassing /Kicsit zavart vagyok

SeHun POV

Én örültem, hogy rám bízta magát. Tényleg! Csak...meggondolatlanságnak tartottam. Egy napja sem ismerjük egymást, de bízik bennem. Boldoggá tesz, de ezt simán megtehetné Baekkel is, vagy bárki mással. Próbáltam neki minél több élvezettet adni, próbáltam a régi zaklatóját elfeledtetni vele. Kis szexi volt, a kis lányos külsejéhez képest is.

De sajnos a végén olyat mondott, amit tényleg nem kellett volna. "Azt hiszem szerelmes vagyok beléd" - hihetetlen volt ezt hallani. A kezdeti sokkom hamar eltűnt, puszit is kapott. Ezek után egymást ölelve aludtunk el.

Reggel mikor felkeltem ő még javában aludt. Felöltöztem, előtte lezuhanyoztam, majd a konyhába mentem, ahol nagymamája volt. Mosolyogva meghajoltam, s köszöntöttem őt.

 

-Milyen volt az este?-mosolygott sokat sejtően. Leültem az asztal előtti székre és fejjem ráhelyeztem kezeimmel együtt.

-Jó volt...azt hiszem- tettem a végére bizonytalanul.

-Hogy érted?- fordult felén dühösen.

-Ne értse félre, de nagyon féltem őt. Olyan gyorsan nyílik meg mások előtt, túlságosan megbízik mindenkiben, aki kedves vele. Nem akarom megbántani, de kicsit messzire megy. LuHan - sóhajtottam. Azt akartam mondani, hogy megint át fogják verni, de ekkor belépett és nem volt szívem előtte. Megbántani azért nem szeretném. Látszott rajta, hallotta, bár nem igazán tudom mennyit, de rosszul esett neki. Kifutott, gondolom a szobájába ment. Egyből utána mentem, de már mire odaértem, bevágta maga mögött az ajtót, s sírt.
-LuHan! Mi történt?-kopogtam be az ajtón, bár semmit nem ért a dolog.-Miért sírsz?- hagytam abba a dörömbölést. Hallottam, ahogy elküld, de nekem nem volt szívem magára hagyni. Vele akartam maradni, megvigasztalni. Leültem a földre, hátam az ajtónak támasztva. -Rosszul csináltam valamit?- kérdeztem rá már-már sírva. -Sajnálom, LuHan. Én semmivel nem szerettelek volna megbántani. Csak el akartam feledtetni veled...-ekkor hátra estem, amit nem nagyon értettem, de mikor Luhant bámultam alulról, rájöttem. 

-Nem ez volt a gond!- ordítja le nekem, majd az ajtót a fejemnek vágja, ami még mindig a földön van. Nyekkenve kapott a sérülésemhez, aztán felállva indulok LuHan ágya felé.
-Akkor mi?- fogom meg két kezét.- Mit csináltam?- töröltem le egyik kezemmel könnyeit. 

-Amit nagyinak mondtál! Csak kihasználtál, ugye? Te is olyan vagy, mint XiuMin!- kezdte el dühében ütögetni mellkasom. 

-LuHan...-suttogtam fülébe, miközben szorosan átöleltem, amitől már nem tudott tovább ütni. Próbált eltolni, de nem engedtem meg neki.- Meglepődtem, mikor szerelmet vallottál. Nem mondtam semmi, azt sem, hogy ellenemre lenne, vagy nem szeretnélek. Nagyon kedvellek. Tényleg!-pusziltam homlokára. 
Ezután már cseppet sem ellenkezett. Öleltük még kicsit egymást, majd suliba indultunk. 
-LuHan!- szóltam felé, mikor a suli felé tartottunk.- Nem akarok bunkónak tűnni, főleg azok után nem, ami történt, de azt szeretném, ha elkerülnél a suliba. Ne haragudj!-hajtottam le szomorúan fejem. Én sem szeretném, de nem lenne már meg ezek után a kellő tisztelet felém. -De viszont, ha bántanak, azonnal hozzám gyere-néztem komolyan szemeibe. Csak bólintott egyet az egészre. Láttam, hogy nem tetszett neki, amiket mondtam. Nekem se igazán.-Én előre megyek- mutattam magam elé mutatóujjam.-Ne haragudj!- nyomtam egy gyors puszit ajkaira, viszont reakciót annál sem kaptam. Feladva futottam be a suli, aztán a terembe, ahol levágtam magam a padba. Ezután egyből hallottam is a csengőt. Már hiányozni kezdett. Inkább vele lettem volna, mint ezen a hülye órán. Sok gondolkodás után elhatároztam, hogy ebéd szünetben tuti megkeresem őt. Nem beszélek vele, de látni akarom. Nem is értem miért kezdtem el így ragaszkodni hozzám. Eddig gyűlöltem az ilyen ragaszkodó embereket, most mégis....Egyszerűen nem bírom ki nélküle. 

 A rohadt unalmas órákról végre kicsengettek, így el tudtam indulni LuHan terme felé. Chan is jött velem, mert dolga volt Baekkel elmondása szerint. Egy emelettel feljebb meg is láttam LuHant a termük ajtajában, miközben...Ne! Eltátott szájjal, ledermedve néztem végig, ahogy tíz méterrel arrébb egy fekete hajú sráccal smárol. Apró kezeivel a fiú mellkasán lévő felsőt markolászta, közben az idegen átkarolta derekát, úgy húzta közelebb magához. Ki a franc ez? És mit akar sz ÉN LuHanomtól?
-Ki ez?- motyogtam magamnak a kérdést. Hogy teheti ezt velem? Egy lépést hátráltam, el akartam menni, de nem tudtam levenni róluk tekintetem. Szemeim bekönnyeztek. Miért fáj ez ennyire? Ekkor vett észre LuHan.
Leszarva az én hú de nagy hírnevem, dühösen leszedtem LuHanról a srácot, majd dühösen barátom felé fordultam.
-Ki ez?- förmedtem rá. -Válaszolj!- ordítottam rá.
-Ki a fasz vagy?- vágtam be egyet annak a  rohadéknak. -Hogy mersz LuHanhoz érni?-ordítottam el magam, amivel elég alaposan felhívtam magamra a figyelmet. De őszintén? Nem izgat! Ő az enyém!
-Kai!- hallottam meg hangját, miközben arcát törölgette. Idegesen gyomron rúgtam Kait, majd csípőjére ültem, mikor a földre esett, és verni kezdtem. Nem erre a válaszra számítottam, szóval még jobban felidegesített. Amikor már Kai feje csupa vér volt LuHan felrántott róla. Ott álltam a köcsög felett, csak úgy szikráztak a szemeim.- Xiu küldött! Egy üzenetet kellett átadnom a cuki fiúnak- kacsintott LuHanra. Jobb lábam megemeltem, majd erőteljesen a hasán landolt.
-XiuMin?- értetlenkedtem, mikor a cukin kívül más szót is értelmeztem.
-Tudod...- suttogta fülembe LuHan.- Aki megerőszakolt...-hajtotta le szégyenkezve fejét. Szegény Bambim. Amennyire dühös voltam rá, annyira sajnáltam most. Meg akartam védeni attól a valakitől, aki bántotta. Felhúztam a földről a Kai gyereket, aztán a falra kentem, úgy vertem be neki még párat.
-Mit akar LuHantól?- tettem fel az engem foglalkoztató kérdést. Ezt az egyet tényleg nem értem...
-Visszaszerezni!- jelentette ki nemes egyszerűséggel, rohadt nagy vigyort varázsolva magára, mintha ő lenne fölényben
.

7. fejezet - I'm with you... and I love you! /Veled vagyok... és szeretlek!/

Huuh~  Köszönjük a sok kommentet, főleg én :D Nálam kicsit kevesebb a nézettség, úgy általánosságban, ezért kicsit irigy vagyok a társamra, de hát ez van :D. Sajnálom, hogy ilyen későn hozom a részt, de egészségügyiben nem túl hálás, ebben a szempontból, tanulni :3 Remélem nálam is ennyien fogtok hozzászólni. Na nem pofázok tovább, jó szórakozást ;)

LuHan POV

Teljesen... nem is tudom. Elveszettem a maradék eszem? Igen, ez találó. Nem vagyok normális, még csak két napja sincs, hogy ismerem, de hagyom magam megfektetni. Teljesen hülye, idióta, nem normális... izé vagyok....

Gondolataim száguldoztak, miközben SeHun kezei gyengéden kényeztettek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érzéki is tud lenni, a mogorva, hideg felszín alatt. Ez tetszik. Mikor SeHun keze olyan helyekre tévedt... kezdtem megint bepánikolni. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy ez olyan lesz, mint MinSeokkal volt. Ellenkeztem, de nem adta fel, aminek később jobban örültem, mint azt valaha is gondoltam volna.

Kezei alhasam, ajaki pedig merevedésem cirógatták. Lehet, hogy voltam már férfival, de ez teljesen más érzés... magával ránt, letaszít, élvezetet okoz. Kezeim számhoz kaptam, igyekezve elfojtani a kikívánkozó nyögéseimet. Mikor ezt SeHun észrevette, kieresztett szájából és felhajolt hozzám.

- Tudsz róla, hogy te vagy a leggyönyörűbb ember, akit valaha is láttam? - kérdezte halványan mosolyogva, de szemeiben ott égett a vágy tüze. - Akarlak, de nem szeretnék fájdalmat okozni neked...

- NEM! - kiáltásom hallva csodálkozva pillantott rám, én kezeim mögé bújtam. Halkan suttogva hozzá tettem. - Veled minden más, mint vele... 

- Akkor, szabad? - kérdezte megfogva kezeim és lefejtette őket arcomról.

Válaszolni nem mertem, így csak bólintottam. Ő lassan végig csókolta az arcom, ami égett tekintetétől, majd ajakival mellkasomra tévedt. Egyre nehezebben szedtem a levegőt, engem is kezdett elemészteni a vágy.

- SeHun...

Halk hangomra felemelte a fejét, felhajolva hozzám megcsókolt, nyelve mélyre hatolt számban, erre csak egy apró nyögéssel válaszoltam, belekapaszkodtam vállaiba. Mikor elhajolt ajkaim elől, végig csókolta arcom, nyakam. Nyakhajlatomnál megállt kicsit, tétován felnézett rám, majd minden habozás nélkül beleszívott. Felsóhajtottam a hirtelen jött érzéstől, majd észbe kapva végig simítottam az oldalán.

- Se-SeHun... ez meg fog... látszani... később... - csuklott el hangom, nem is egyszer.

- Nem érdekel, LuHan. Most csak te számítasz.

Kicsit meghatódtam szavaitól, aminek hatására belecsókoltam selymes hajába. Nem mondott semmit, csak haladt lejjebb. 

- LuHan, biztos, hogy akarod?

SeHun kérdése kicsit váratlanul ért. Értetlenül pillogtam rá, de azért egy fél mosollyal megválaszoltam kérdését. Nem nagyon figyeltem mit csinál, csak annyit láttam, hogy az ágy mellett levő táskájából elővesz egy pici tégelyt.

- Igen, szeretném. Tudom, hogy te vigyázni fogsz rám. Érzem, legbelül.

Felhajolva hozzám finoman megcsókolt, közben egy ujja belém csúszott. Összerezzenve fogadtam magamba egy ujját, elakadó lélegzettel igyekeztem hozzá szokni a most még felettébb kellemetlen érzéshez. 

-Mih... ah... ez hideg! - suttogtam zihálva SeHun fülébe.

- Csak síkosító. Bocsi, hogy hideg.

Fülembe csókolt, majd elkezdte mozgatni az ujjait. Fejem hátra vettem az intenzív érzésre, hangosan nyögve adtam át magam neki. Az agyam teljesen elkábult. Nem is tudom mi történik velem... Majd még egy ujja belém csúszott, ez kellemetlenebb volt, mint az előző. Egyre nagyobbakat nyögtem, egyre hangosabban ziháltam.

- SeHun... - suttogtam. - Ez fhájh...

Nem nézett rám, nem mondott semmit.Csak felém helyezkedett és lassan belém csúszott. Hangosan nyögve hunytam le szemeim, hogy ne is gondoljak rá, mit csinálok. Egyszer csak SeHun megállt, nem mozdult. Óvatosan kinyitottam szemeim és rápillantva a felettem támaszkodó barnára, elakadt a lélegzetem. Úristen, SeHun, kibaszott szexi vagy...
Halkan lihegve viszonozta pillantásom, nem eresztette egy percre sem, ami nem zavar, mert bármeddig elnézegettem volna szép szemei. Mikor már teljesen elkábultam, SeHun megmozdult. Ez már nem fájt, hanem olyan érzéseket ébresztett bennem, amiket nem ismertem eddig. Lassan, sekélyesen mozdul, majd mélyen és gyorsan. Olyan hangosan nyögdécseltem, hogy már kezdtem attól félni, a nagyim bármelyik pillanatban ránk nyithat. Ekkor eltalált bennem valamit, amitől összerezzentem, hangom elakadt, levegőt is alig kaptam.
- SeHun... - suttogtam kerek szemekkel.
- Tudom, mindjárt... elmegyek - felelte fülembe lihegve.
Rám markolt, majd ütemes tempóban elkezdte mozgatni kezét merevedésemen. Olyan hangosakat nyögtem, hogy szám elé kellett raknom kezeimet. Mikor SeHun meglátta kezeim, szabad kezével  megfogta az egyik csuklóm és elrántotta ajkaim elől.
- Hallani akarom a hangod, mikor elmegyek benned és elmész a kezeim között.
Ekkor mindketten megfeszültünk, SeHun belém, én pedig kezei között élveztem el. SeHun hangosan nyögött egyet, én meg... konkrétan fel sikítottam az élvezettől. A barna legurult rólam, majd magához ölelt.
- Köszönöm, Bambi... - suttogta halkan, miközben hajammal játszott.
Nem is tudom mit mondjak... Zavarban vagyok, de tetszik, ahogy magához ölel, ez olyan, mintha tényleg fontos lennék neki.
- Tudom, hogy ez furán hangzik, de... azt hiszem szerelmes vagyok beléd.
Hangom hallatán felkapta a fejét és hitetlenkedve rám nézett, aztán a mosolya beragyogta egész arcát. Nem válaszolt, az arcára volt írva minden. Magához ölelt, puszit nyomott a homlokomra, majd felkaptuk a cuccainkat és elmentünk fürdeni.
Az este meseszépen telt, bár egy kicsit sajgott még a fenekem. Másnap reggel nem láttam sehol a szerelmemet, ami kicsit megijesztett. Felkaptam SeHun pólóját, ami legalább két mérettel nagyobb volt rám a kelleténél, de most nem érdekelt. Elindultam a keresésére, a konyhában meg is találtam, de aztán meghallottam a nagyim hangját. Miért van a nagyival? Vajon miről beszélhetnek...?
Sajnos nem hallottam miről beszélnek, de egy kicsit közelebb lopózva, már értettem valamit.
-... nem akarom megbántani, de egy kicsit messzire megy. LuHan...
Ez SeHun hangja! De miről beszél? Nem akar megbántani? Ezt hogy kéne értenem? Ezekkel a gondolattokkal léptem be a konyhába, ahol a nagyim és SeHun ült. Mindketten felnéztek rám, de kétségektől terhes tekintetem leszegve, nem néztem egyikükre sem. Egyszerűen csak a csaphoz sétáltam, majd a polcról levéve egy üvegpoharat, megtöltöttem vízzel. Gyorsan megittam, majd egyikükre sem nézve kisiettem a konyhából, fel a biztonságot nyújtó szobámba.
Halkan beraktam magam mögött az ajtót, a könnyeim már a lépcsőn elkezdtek folyni, mostanra sem maradt abba. Lassan lecsúsztam az ajtónak támaszkodva, sírásom zokogássá erősödött.
Ő sem más! Csak arra voltam jó neki, hogy megfektessen, semmi másra. Egy egyszerű egy éjszakás kaland voltam számára...
Ekkor kopogott az ajtón. Ijedten rezzentem össze.
- LuHan? Mi történt? - kérdezte SeHun, folyamatosan kopogva, a kincset próbálgatva. - Miért sírsz?
- Menj... innenh... nem akarokh shenkivel beszhélni...- zokogom fulladozva.
Egyre jobban kétségbeesek! Basszus, mindjárt pánik rohamot kapok! Nyugalom LuHan, vegyél egy mély levegőt.

  Szerintetek mi fog történni velük? LuHan és SeHun között valami végleges lesz, vagy csak egy egy éjszakás kaland volt? Vajon LuHan tényleg szerelmes? És SeHun vajon mit érez?

~6. fejezet - And now... /És most.../

SeHun POV

Viszonylag jól ment a nagyijával való ismerkedés, de megmondva az őszintét, szerintem nem százas. Az én nagyin nem mond ilyeneket bár nem is emlékszem már rá, pedig él. De ez akkor is furcsa.

Megijedtem LuHan reakciójától. Olyan mintha félne tőlem. De miért? Én nem akarok rosszat neki. Könnyeit kezdtem törölgetni, amik nem igazán akartak elfogyni. A szívem szakadt meg. Ezt én váltottam ki belőle?
-LuHan, ne csináld.-emeltem le kezeit vállamról, majd rápusziltam nyakára. Azt hittem ettől megnyugszik, de ehelyett remegni kezdett. Nem értem LuHant, rajta nem lehet kiigazodni, főleg most nem. Fáj, hogy ezt csinálja velem, de nem fogom kimutatni.
-LuHan!- szóltam rá kicsit erőteljesebben. Már nem bírtam könnyeitől ázott arcát nézi. Félve belenézett szemeimbe.
- Miért viselkedsz így?- simítottam végig gyengédem arcán. Vett egy nagy levegőt, ahogy láttam dühös is lett.
- Mert félek, nem érted? - csapja el kezeit arcomról. Meglepettem pislogtam rá, eközben ő kimászott alólam. Szembe leült velem, kezeit maga elé húztam, s azokra hajtotta fejét. Szipogott párat, aztán még jobban rákezdett  sírásra.
-LuHan...- gyengéden megszólítottam, de nem figyelt rám. Én még mindig le voltam sokkolódva. Azért ez...Fél? Tőlem? Értem én, hogy az elején bunkó voltam, de miért fél? Meg egyáltalán miért van a közelemben akkor?-  Miért félsz tőlem?- húzódtam mellé, s átöleltem. Nyomtam egy apró puszit arcára, ami egy kisebb mosolyt varázsolt ajkaira. Annyira édes volt, bár láttam a fájdalmat arcán, de még így is gyönyörű volt. Türelmesen vártam. Éreztem, hogy el fogja mondani, de még nem szedte össze hozzá magát. Küldtem felé egy mosolyt. Biztatni akartam. Tudatni vele, hogy nekem mindent elmondhat.
-Amiért idejöttem...- csuklott el hangja. Szomorúan felnézett rám, majd nyomot egy puszit arcaimra, s pirultan újra a takarót bámultam maga előtt. - A régi sulimban volt egy barátom úgymond, bár elég fura volt és mindig azt mondták, hogy kerüljem, ezért néha meg is tettem. Végül jóban lettünk, de elég furán kezdett velem viselkedni. Túl közvetlen volt, amit nem értettem. Egy idő után viszont rájöttem miért. Legjobb haverom mesélte, hogy meleg. Ekkor viszonylag megvilágosodtam, de nem hittem, hogy be is jönnék neki, vagyis inkább a testem jön be neki. Egyszer ketten maradtunk a teremben és...ő...- kezeit arcába temette, aztán megütögette arcát, s pólómba kapaszkodva kezdett újra sírni. Most sokkal hangosabban, erőteljesebben.
Kezdtem megijedni, hogy a történet végén az jönne, amire gondolok. Próbáltam ezt  kizárni fejemből, de mikor LuHanra néztem...összeszorult a szívem. Hát ezért...- világosodtam meg.
Óvatosan átöleltem, bár ezt most nem tartottam jó ötletnek. Törékeny teste egyre jobban remegett. Most nem tőlem félt, hanem az emlékeitől. Legalábbis én így éreztem. Úgy érzem, hogy most kicsit megnyugtatom a jelenlétemmel.
Lassan puszilgatni kezdtem arcát, amitől nagyon meglepődött, de hagyta. Sírása is alábbhagyott, de nem sokkal. Kezdett végre megnyugodni.
-Felejtsd el...- suttogtam LuHan ajkaira, majd lágyan megcsókoltam.
Egy ideig hagyta csókom, vissza is csókolt, aztán elvált tőlem. A szemeiben megint azt láttam, hogy fél. Megint tőlem. Ez feldühített. Én nem csináltam semmit, csak jót akarok neki. Miért nem értékeli? Én soha nem tudtam kimutatni mit érzek, erre itt van Ő, aki felé sugárzom a szerelmet, de nem veszi észre, inkább fél. Megértem őt. Borzalmas, ami történt vele, de hogy akar velem kapcsolatot, mikor kimondani sem meri mit tettek vele? Ezt az egyet nem értem.
Próbálom nyugtatni, csak neki mindig az a faszkalap jut eszébe, látom az arcán. Annyira kétségbe esett fejet vág, mintha ugyan azt akarnám vele.
- Segítek túllépni rajta. - Le sem esett mit mondtam, míg be nem fejeztem. Mégis hogy akarnék, vagy egyáltalán tudnék segíteni? Sehogy! Jobb ötlet híján újra megcsókoltam, még gyengédebben. Kezeim derekára csúsztattam, és egyik kezemmel oldalát cirógattam. Ha máshogy nem is, így megpróbálhatom. Ahogy csókoltam végig egy dolog járt eszemben; nem bízik meg bennem. Elszomorít ez a tény, de hitegetem magam az ellenkezőjéről. Hiába! Miért nem vettem észre hamarabb. Egy ilyen srác nem fog csak úgy belém szeretni, főleg azok után, ami történt vele. Ha itt lenne az a köcsög, most megölném. LuHan miatta lett ilyen, vagyis gondolom.
Végig fektettem az ágyon, majd lekaptam pólóját, amitől meg is ijedt.
- Ne félj...- suttogtam érzékien fülébe.
Lágyan csókoltam nyakhajlatába. Picit megremegett az érzéstől, ezért azonnal el akart tolni magától, amit nem hagytam neki. Elég erőteljesen ellenkezett, egy párszor ökle mellkasomon is landolt, piros foltot hagyva maga után. Olyankor LuhHan megbánta, ahogy láttam rajta, de az engem nem érdekelt, sem az ütések. Míg azzal foglalkozott, hogy felfújt pofival duzzog, keresztbe tett kézzel, én egyik kezemmel végigsimítottam hasán, majd rámarkoltam merevedésére. Egy erőteljes nyögést követve pólómat markolta. Izgató nyögése nadrágom még szűkebbé tette. Én már teljesen be voltam indulva, de LuHanon csepp jelét sem láttam. 
Talán most...Ajkaimmal alhasát nyalogattam, közben még mindig mozgattam farkán ujjaim.

Megjegyzés.: Szeretném, ha egy kicsit többen kommentelnétek, mert egy kicsit kezdjük el veszíteni  a hitünk abban, hogy jó írunk... by.: ChangJoung

~5.fejezet - I want you! /Akarlak! /

LuHan POV

 - Nem... tudom, de... - még mindig nem mozdult, ahogy én sem. Kicsit megijedtem, hogy rám erőszakolja magát, ehelyett viszont homlokon puszilt.
- Jól figyelj, Bambi. Nem fogom magam rád erőszakolni, de elérem, hogy belém szeress. Bármi áron - felelte SeHun, az állam alá nyúlva maga felé fordította a fejem. Egy negédes csókot lehet enyhén elnyílt ajkaimra, amik szólni akartak.
 - M-még is, hogy akarod ezt... elérni? - tudakoltam kicsit bátrabban, szemébe nézve.
 Aranyosan elmosolyodott és még egyszer megpuszilt, majd olyat tett amire nem számítottam. Lemászva rólam felhajtotta a takaróm szélét és bebújt mellém a vastag paplan alá. Arrébb csúsztam és csak néztem, mint Rozi a moziban. SeHun  közelebb húzódott hozzám és óvatosan átölelve szorosan magához húzott. Fejemet belefúrtam széles vállába és próbáltam megnyugodni, elaludni. Nem igazán akart menni egyik sem, főleg a megnyugodás. Az nagyon, de nagyon nem akart menni, sehogy sem. SeHun jelenléte nem megnyugtatott, hanem... felizgatott. Ciki, de igaz...
Yaaaaa! Ez tiszta agyfasz! Nem bírom, kész én megőrültem...
SeHun nem igazán törődött velem, mármint a bajommal. Szorosabban ölelt és megnyugtatónak szánt mozdulatokkal igyekezett ellazítani. Akkor még is csak törődik az érzéseimmel, ami nagyon boldoggá tesz engem. Utálom, hogy ilyen érzelgős vagyok. Ezt soha nem szerettem magamban. Most komolyan át léptem az önutálat bugyrának kapuját? Én komolyan... jó nem gondolkodom tovább, mert a végén még jobban utálni fogom magam...Én soha, de soha nem utáltam magam, még azután sem miután... Hát XiuMin... ajj már tudjátok, nem?
Egy ki idő elteltével már csak csendesen szuszogtam SeHun karjaiban.
Olyan szépet álmodtam, még pedig azt, hogy SeHun megcsókolt és azt mondta, hogy SZERETLEK! Arra viszont még álmomban sem gondoltam volna, hogy ez mind meg fog történni velem, csak egy kicsit másképp.

~ pár órával később ~

- Kicsim, kelj fel! - a mély csendben ez a hang szinte sikításnak hallatszott.
Nem mondtam semmit, csak megfordultam, de akkor valaki végig simított az arcom vonalán. Erre már kénytelen - kelletlen kinyitottam a szemem és SeHun cukin mosolygó arcával találtam szembe magam. Reflexből én is elmosolyodtam, viszont Hunnie ajkai már csak egy fél mosolyra húzódtak, mikor meglátott valakit, akit a háta közepére sem kívánt. Szerintem.
- LuHan, szívem itt vagyok - jé, mit keres itt a nagymamám?
- Szia, nagyi... - fordultam felé kerek szemekkel, mivel nem igazán értettem, mit keres itt.
- Ne nézz így, mert harapok! - ezen felkuncogtam és SeHun felé fordultam. Szerettem volna elmagyarázni neki a helyzetet.
Azonban SeHun nem volt mellettem, mire kíváncsian körbenéztem a kórteremben.
SeHun? - motyogtam halkan és picit csalódottan. Ezt soha nem fogom megérteni...

A nagyimmal éppen hazafelé sétáltunk, amikor SeHun ismét felbukkant. Mégpedig velünk szemben jött az utcán, lazán, zsebre dugott kézzel és egy apró félmosollyal az arcán. Pirultan eszembe jutott a csókunk, de gyorsan megpróbáltam normálisnak tűnni.
- SeHun! - csodálkoztam és elé futottam. Előtte megállva észre vettem, hogy picit sápadtam, mint korábban, de ő csak egy puszit nyomott az arcomra és a nagymamám felé fordulva kérdezett valamit.
Sajnos nem értettem mit, így csak kíváncsian néztem egyikükről a másikukra. Nagyi rám nézett és bólintott.
- Maradhatsz éjjelre... Egy feltétellel. Még pedig azzal, hogy nem fogod soha megbántani az unokámat és vigyázol rá, jobban, mint az életedre. Érted, fiam? Mert, ha nem, akkor...
Nagyi átható szemekkel méregette a mellettem álldogáló barna hajú fiút. SeHun meg... maradt SeHun. Most komolyan?! Mi a... inkább hagyjuk...
- Értettem, asszonyom és köszönöm. - SeHun kedvesen elmosolyodott és elengedve engem meghajolt a nagymamám felé.
Nagyi elmosolyodott és elindult a az ajtó felé, de vissza fordult, ránk nézve azt mondta, hogy:
- Aztán semmi huncutkodás az ágyban!
Pirultan bújtam kezeim mögé és vártam, hogy megnyíljon alattam a föld. Miért kellett most ez nagyi?! Egyre jobban zavarban vagyok és azt sem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Végül SeHun karon ragad és elkezd ráncigálni a ház felé.


Bent az érzelmeimtől félkómásan igyekeztem levenni a cipőmet, levenni a kabátom és felakasztani a fogasra... de egyik sem akart sikerülni, mert mindvégig SeHunra koncentráltam, aki meg engem figyelt átható szemekkel. Totálisan zavarban vagyok, nem csak azért, mert le sem veszi rólam a szemét, hanem azért is, mert nem tudok, mit kezdeni azzal, hogy tetszek neki és... nekem is tetszik ő.
Áááá!! Ne bámulj már, mert... kiugrok az ablakon vagy valami lesz itt, de akkor nem lesz köszönet.
SeHun figyeli minden mozdulatomat és érzem, hogy egyre jobban elpirulok, már ha ez lehetséges.
Végül szavakba öntöm mi zavar.
- Ne bámulj már! - pusmogom neki rákvörös fejjel.
- Most miért? Nagyon édes vagy így. - röhög rajtam, én meg mellette, kissé sértődötten, elrohanva mentem a szobámba. Miért ilyen köcsög? Éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, pedig nem is tett semmi rosszat, csak egy kicsit megszívatott. Akkor sem szeretem, ha szívatnak, főleg, ha az az ember az, akit kedvelek ÚGY.

Pár pillanattal később SeHun bekopog az ajtómon és ki is nyitja azt.
- Nem akarok veled beszélni! - fúrom fejem a párnámba és fordulok a fal felé.
- LuHan... Ne haragudj, nem akartalak megbántani. - kedvesen kér bocsánatot, közben az ágyam felé sétál. Tisztán hallom a padló nyikorgását, ami közeledtét jelzi.
Leül mellém, de én igyekezek nem tudomást venni róla. Megcirógatja a hátam, végig simít kezével arcomon. Érzem, hogy már most kezdek égni, nem csak az arcom, hanem mindenhol parázslik a vérem.SeHun közben benyúlt a farmeromba és elkezdte simogatni a fenekem.
- SeHun! - nyögöm neki halkan.
- Igen? - kérdezi rekedtes hangon. - Mi az Lulu?
Lulu? Mi van? Nem tudom folytatni a gondolatmenetemet, mert belecsókol a nyakamba, mire halkan nyöszörgök egyet. Még soha nem éreztem ezt. Forr körülöttünk a levegő... akarom SeHunt, de még nem állok készen.
- SeHun! Ne... én még n-nem... - elfulló hanggal pislogok rá, ő meg kihasználva az alkalmat megcsókolt.
Óvatosan végig simított nyelvével alsó ajkamon. Én meg enyhén elnyílt ajkakkal próbáltam ellen állni neki, de végül ő győzött. A csókunk egyre vadabb és vadabb lett, mire SeHun rá ült a csípőmre és áttért a nyakamra. Szemeim bepárásodtak, igyekeztem vissza tartani a könnyeimet, de azok csak ne akartak  a helyükön maradni. Mikor már nem bírtam tovább a kínzást megfogtam a rajtam ülő vállát.
- SeHun... Ne! Kérlek! - ez volt az a pillanat, amikor a könnyeim patakokban folytak.

~4.fejezet - Feelings /Érzelmek/

SeHun POV

Már éppen ki szerettem volna lépni a mosdóból, mikor zajt hallottam. Hátra fordulva, kíváncsian néztem, mi lehetett az a hang. LuHan volt! Mielőtt még eleshetett volna gyorsan odasiettem, s elkaptam őt. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy aggódom érte, ezért a szokásos semleges arcom vettem elő. 
Nem szeretek LuHanra így nézni. Olyan édes, én meg úgy viselkedem vele, mintha egy nem kívánatos személy lenne, bár ezt ő biztos nem veszi észre. Nem igazán érdeklem, és amúgy sincs itt rég óta. Ahogy észre vettem Baek az egyetlen, aki elnyerte a tetszését. Az a kis köcsög mindenhol ott van. Nem is értem, miért kérdezi folyton Chan, hogy miért utálom. Csak rá kell nézni! 

LuHan édesen nézett rám, aztán arca megváltozott. Törékeny teste megremegett karjaimban. Megrémültem. Nem értettem, mi lett vele. Mintha...félne, vagy nem is tudom. Elgondolkodott pár percre. Meg sem mozdult, csak remegett. Arra vártam, hogy mondjon valamit, mondja el, mi a baj, de nem igazán akarta. Én meg úgy voltam vele, hogy nem olyan dolog amiről beszélni szeretne. Elengedtem őt, ahogy kérte tőlem.
 Lassan a mosdó ajtajához kezdtem tolni, de vigyáztam, hogy ne legyek félelmetes, mint a teremben. Kit tudja most hová menekülne előlem. Lehet, akkor már meg sem találnám, amit nem szeretnék. Kezeimet kitámasztottam válla mellett.
 - Tudsz róla, hogy nagyon szép vagy? - kérdeztem vigyorogva.
- M-mondták... már... - suttogta. Alig hallottam meg. De olyan kis édes hangon motyogta, hogy azt hittem elolvadok. Miket ki tud belőlem váltani. Nagy hatással van rám az is biztos, csak jobb, ha ez nem derül ki. Nem akarom, hogy megtudják, főleg Baek ne.
- Hmm... ez tetszik. -simítottam végig állán, majd hatalmas tenyerem gyönyörű bőrére emeltem. Annyira szép...Megbabonázott, ahogy figyeltem arcát. Észre sem vettem, de egyre közelebb kezdtem hozzá hajolni. Gondolkodni kezdtem. Csókoljam meg? Nem ijedne meg nagyon? Nem is tudom...De, mikor Baek lépett a helyiségbe egyből ajkai után kaptam. Már nem gondolkodtam a dolgon. Édes ajkait ízlelgettem, miközben éreztem BaekHyun negatív energiáját felém áradni.Már csak azt vettem észre, hogy nem csókolom őt. Kezei után kaptam és szegény LuHit húzgálni kezdtük. Láttam az arcán, hogy fáj neki. Baek meg már nagyon felbaszta az agyam azzal, amiket hozzám mert vágni. Mégis, hogy képzeli? Azt hiszi LuHant is kihasználnám, mint őt. Soha nem is szerettem őt, csak kellett valaki és ez lett belőle. Nehogy azt higgye már, hogy össze lehet a kettőt hasonlítani. A közelébe sem ér LuHannak. 

Láttam, ahogy szegény Lulu már könnyezik. Nem akartam tovább húzgálni, ezért el is engedtem, de nem volt jó ötlet. Miután elengedtem elesett. Szegény, LuHan! Bepánikoltunk Baekel. Elájult. Nem mozdult. Gyorsan felkaptam őt, s rohantam a orvosi felé vele.  Lefektettem az ágyra, aztán kimentem az orvosiból. Hívtam Chant, hogy jöjjenek ide és vigyázzanak LuHanra. Féltettem, hogy történik vele valami, bár bevallom picit eltúloztam. Azért a bandát még nem kellett volna idehívni, de azt akartam, hogy biztonságban legyen. 
Visszamentem LuHanékhoz. Szerencsémre pont akkor ébredt fel. Megtudakolta, hogy hol van, amit csak én hallottam, ezért válaszoltam is neki, majd felvilágosítottam, hogy az embereim vigyáznak rá, nem kell aggódnia, erre mintha még jobban elkezdett volna félni.
 -Baekkie... miért nem mondtad el, hogy van egy bandám? -fordultam az említetthez. Ahogy lejött a dolog, úgy vettem észre nem tud róla. 
 - Gondoltam egy ideig még nem mondod el és amúgy is nem az én reszortom beavatni a mocskos dolgaidba. -Mostanában nagyon flegma tud velem lenni. Miután szakítottunk...hm, mintha nem is félne tőlem és ez felidegesít.
 - Hát igaz... téged is csak később avattunk azaz avattalak be- jegyeztem meg tök mellékesen. Ezután Chan is hajlandó volt végre felbukkanni. Már vártam rá Baek miatt.
 - Főnök, biztos, hogy BaekHyunt el akarja vitetni? - kérdezte ChanYeol.
  - ChanYeol, nyugalom. Amúgy is rád bízom Baekkiet, szóval ne parázz már ennyire.- Csak azért nem csinálok semmit Baekel, mert Chan az őrületbe kergetne a rinyájával. Szóval már nagyon ráférne egy verés.
 - Igen is, uram. Akkor már most vigyem magammal?
 - Ha lehet.-Minél előbb annál jobb. Nem akarom LuHan közelében látni. Chanie elindult a törpe felé, aki csak félve hátrált, én meg jót vigyorogtam ezen. Szegény Baekienek nagyon fel kell rá nézni. 
Azon még én is meglepődtem, mikor felkapta a kis hercegnőjét, s kivitte. Legalább ketten lehettünk és Chan sem tűnt szomorúnak amiért rábíztam a dolgot. 
  - Akkor most már beszélhetünk négyszemközt? - koncentráltam vissza Lulura. Felé hajoltam és óvatosan átöleltem reszkető testét. Hátát simogattam, várva, hogy lenyugodjon.Pár percig, csak csendben ölelgettük egymást. Most kéne nem? Bocsánatot kellene kérnem amiért megbántottam. 
 -LuHan...- neve hallatán rám emelte tekintetét. De nekem ez nem megy! Francba! Nem megy nekem az ilyesmi. Soha nem kértem még bocsánatot senkitől. Mással kell próbálkoznom.
Kezeimet két vállára raktam, majd akaratosan, mégis óvatosan lenyomtam az ágyra. Egyik lábam átrakva derekán, csípőjére ültem. Kezeim még mindig vállaim pihentek, behajlítva azokat, fejemmel arcához közeledtem, majd adtam egy puszit homlokára.Nem tapasztaltam túl sok ellenállást, ezért akaratosan ajkira tapadtam. Ott szívogattam és harapdáltam, ahol értem.Egyik kezemmel hasfalát kezdtem simogatni, másikkal selymes hajába túrtam. Meglepett, hogy még most sem tiltakozott. Azt hittem max a csókot fogja hagyni.
-LuHan, akarod, ugye?-lihegtem kérdésem ajkaira, majd időt sem hagyva, hogy adjon választ, újra megcsókoltam. Ráharaptam alsó ajkára, majd miután szétnyitotta ajkait, nyelvem szájába vezettem. Így faltuk egymást egy ideig, de LuHan egy kis idő múlva elfordította fejét. 
Elhajoltam arcától, s figyelni kezdtem. Kerülte a tekintettem, csak elfordított fejjel, kipirosodott arccal lihegett. Kíváncsian figyeltem őt, vártam cselekedeteit.

~3.fejezet - The first kiss /Az eslő csók/

LuHan POV

 Hallottam, ahogy nyílik a mosdó ajtaja és egy félre ismerhetetlen hang szólít bizonytalanul a nevemen. Nem akartam válaszolni, beszélni meg végképp nem... vele meg mindenek a teteje lenne. Amikor már nem ismételte a nevemet úgy döntöttem, hogy ki jövök a rejtekhelyemről, de persze nekem mindig ilyenkor kell pofára esnem. A kilincsbe kapaszkodva próbáltam megtartani magam, több - kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel, mert éreztem, hogy menten előre vágódok a most még tiszta járólapnak.
Viszont furcsa mód nem estem el, valami vagy inkább valaki megtartott a derekamnál fogva. Halálra válva meredtem SeHun arcába, aki olyan semleges arccal nézett rám, hogy azt hittem az ütő is megáll bennem.
A-akkor most mi van? Nem engem keresett...? M-miért vág ilyen arcot? Megszeppenve megpróbáltam hátrébb húzódni, de SeHun nem engedte. Továbbra is szorosan tartott, mintha attól félt volna, hogy ha elenged nagyobb bajom esik, mintha a karjaiba tartana. Most már tényleg nagyon megijedtem és a sok munkával, de "kitörölt" emlékképeim tolakodtak elő a tudatomban.

~Visszaemlékezés~

Ahogy az osztálytársam fenyegetően felém tornyosult, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Egy részt meg voltam ijedve, más részt nem tudtam mit akar, de reménykedtem benne, hogy nem valami durva, mocskos dolgot. Hát tévedtem, nem is kicsit. Ahogy leszorította a kezem nem tudtam, hogy most sikítsak-e vagy sem. Aztán már nem is tudtam volna, mert befogta a szám nagy tenyerével.
 - Maradj szépen csendben, LuHan. Ha sikítani próbálsz megverlek. Értve vagyok? - mintha a gondolataimban olvasna. Most már levegőt is alig mertem venni. Erősen megragadta az állam, a szorítása végett könnyek szöktek a szemembe, de ő csak egy elvetemült vigyorral nyugtázta az arckifejezésem és nem engedett el.
 Két kezemet a fejem fölé emelte, az asztal így is nyomta a hátam, de most már elviselhetetlen volt ez a kellemetlen érzés. Amíg nem figyeltem, addig ő kikapcsolta az övem és azzal kötötte össze a kezem a fejem felett. Ijedten fordítottam figyelmemet újra a támadómra. Mivel így mindkét keze felszabadult megfogott a combjaimnál és még jobban feltolt az asztalon, így már nem a bútornak támaszkodtam, hanem egyenesen rajta feküdtem. Annyira megvoltam ijedve, hogy egy értelmes gondolatom sem volt. Aztán megéreztem a kezeit az ágyékomnál.
- X-xiuMin... ne! - kiáltottam kétségbeesetten és hasztalan.
Ott és akkor megtapasztaltam, hogy milyen az emberi természet sötét oldala. Ahogy azt is, milyen fájdalmas.

~ Visszaemlékezés vége~

SeHun elég aggodalmasan nézett rám, de nem mondott semmit, mintha arra várt volna, hogy én kezdjem meg a beszélgetést.
- N-nem akarsz elengedni? - kérdeztem félénken, előre félve a választól.
SeHun csak lassan elmosolyodott és óvatosan talpra állított. Miért jött utánam? Hiszen olyan bunkó volt... csak nem bocsánatot akar kérni? Nem olyannak látszik, aki törődik mások érzéseivel. Amint talpra állított elkezdett a mosdó ajtajához tolni. Nem volt nagyon erőszakos, inkább mintha terelt volna.
A hátam az ajtónak ütközött, mire összerezzentem, de ő csak jött tovább, oda préselve a fa felülethez.
Nem állt meg olyan közel előttem, hagyott menekülési útvonalat. Illetve mégsem, mert a kezeit a vállam két oldalán ki támasztotta.
- Tudsz róla, hogy nagyon szép vagy? - kérdezte és elmosolyodott. Na ez volt az a pillanat, amikor inkább meg sem születtem volna. Tudom, hogy meleg vagyok. Anyáék is tudják, de nem vetnek meg érte, aminek nagyon örülök.
- M-mondták... már... - suttogtam elhalóan. Nagy szemekkel néztem SeHunra, akinek az ajkain egy félmosoly játszott.
- Hmm... ez tetszik. - egyik kezével végig simított az államon, majd az arcomra tette nagy tenyerét.
Közelebb hajolt, mintha megakarna csókolni, ijedten hátra léptem, de csak az ajtónak ütköztem neki, újra. Mi a fenéért félek? Hiszen nem akar bántani... vagy még is?
Ekkor mintha sietős léptek zaját hallottam volna. Odakaptam a fejem az ajtó irányába, még láttam, hogy BaekHyun ront be rajta, de SeHun megfogja az állam és puha ajkait az enyémre tapasztotta.
Olyan puhán és gyengéden csókolt, hogy azt hittem ott helyben összeesek. Ahogy nyelve óvatosan végig simított az alsó ajkamon, bebocsátást kérve, kiesett minden. Hogy hol vagyunk, ki lát ilyen helyzetben és hogy mit érzek. Ajkaim szétnyíltak és ő óvatosan becsúsztatta nyelvét a számba.
Éreztem, hogy egy kéz megragadja a vállamat és kiránt SeHun kezei közül, de SeHun meg nem akart elengedni. Fájdalmasan nyekkentem egyet, ahogy SeHun vissza rántott magához.
BaekHyun kicsit döbbenten, de már szinte haragosan meredt SeHunra.
- Még is mi a faszt képzelsz?! Vele is eljátszod azt amit velem?! Csak arra fog kelleni, hogy jól megrakd, aztán ott hagyd a picsába??
BaekHyun teljesen kiakadt. Én meg csak néztem, hogy mi folyik itt. Mi a szar? Ez a köcsög fasz kalap csak meg akar dugni? Menjen vissza a jó kurva édes anyjába! Nem fogom hagyni magam!
- Nem... Ő teljesen más, mint a többiek. - felelte SeHun mélyen Baekkie szemeibe nézve.
- Velem mi van? - kérdezte nyugodtabban. M-mi? SeHun... együtt van Baekkievel?
- Most már semmi. Szakítottunk.
Na jó... ez egyre jobb. Ezek jártak és most itt veszekednek. Nem akarok itt lenni...
- Engedd már el! - kezdte újra BaekHyun és megint megragadta a csuklóm, maga felé kezdett húzni.
Persze SeHun sem akart olyan könnyen elengedni. Minél tovább húztak-vontak, annál jobban fájt már a csuklóm és a karom. A végére már könnyeztem a fájdalomtól. Aztán SeHun megunta a húza-vonát és elengedett, én meg BaekHyun elé estem és jól bevertem a fejem. Csillagokat láttam.
- Úristen! Jól vagy LuHan? - hallottam BaekHyun rémült hangját.
Megpróbáltam felállni, de nagyon megszédültem és elsötétült minden.

Arra ébredtem, hogy valaki elég erősen bámul. BaekHyun volt az és amikor megpróbáltam felülni visszanyomott az ágyra. Mögötte SeHun az ajtónak támaszkodva figyelt.

- Hol vagyok? - motyogtam olyan halkan, hogy szerintem nem is hallotta egyikük sem.
- LuHan... nem értettem... - válaszolta BaekHyun bizonytalanul.
- Ne beszéltesd, én értettem. - előzött meg SeHun. - Az orvosiban vagyunk, már három órája. Az osztályfőnököd is volt itt, hogy megnézze tényleg nem lógsz-e. Felakart ébreszteni, de a suli orvos elhajtotta, mondván egy enyhe agyrázkódásod lehet.
Kikerekedett szemekkel pislogtam SeHunra, aki ellökte magát az ajtótól és felém sétált. Mikor az ágyamhoz ért leült mellém és megfogta az enyhén reszkető kezem.
- Nyugalom. Nem lesz semmi baj, az embereim az ajtó előtt strázsálnak. - mondta SeHun megnyugtatónak szánt hangon, de csak még jobban elkezdtem remegni.
- M-milyen embereid? - kérdeztem előre félve a választól.
- Baekkie... miért nem mondtad el, hogy van egy bandám? - fordult a barna BaekHyunhoz.
- Gondoltam egy ideig még nem mondod el és amúgy is nem az én reszortom beavatni a mocskos dolgaidba. - felelte flegmán BaekHyun.
- Hát igaz... téged is csak később avattunk azaz avattalak be.
Ekkor berontott egy iszonyat magas srác és SeHunhoz lépet és.... szalutált (???). Mi a jó élet folyik itt?! Nem, nem akarom megtudni.
 - Főnök, biztos, hogy BaekHyunt el akarja vitetni? - kérdezte mély hangon a magas srác. Komolyan, hogy lehet valaki ilyen nagy?! Eskü lehajol, hogy ne verje be a fejét a plafonba.
 - ChanYeol, nyugalom. Amúgy is rád bízom Baekkiet, szóval ne parázz már ennyire.
 - Igen is, uram. Akkor már most vigyem magammal?
- Ha lehet. -A magas gyerek, akit ezek szerint ChanYeolnak hívnak, Baekkie felé fordult és elindult felé.
Baekhyun meg csak rémülten, kerek szemekkel hátrál, de sajnos itt is van fal. Mindig az a nyomi fal akadályoz meg mindenkit. Az a ChanYeol gyerek ölbe kapta Baekkiet, aki ütötte ahol érte, de mintha nem is foglalkozna vele vitte tovább.
 - Akkor most már beszélhetünk négyszemközt? - kérdezte SeHun felém fordulva.
Nem mondtam semmit, csak lenéztem a reszkető kezeimet tartó tenyérre. Ekkor ért az a fel ismerés, hogy nem csak a kezem remeg, hanem én magam is. Óvatosan kihúztam a kezeimet SeHun markából és átöleltem magam, a térdeimet is felhúzva meg próbáltam lenyugodni, de SeHun fürkésző tekintete nem hogy segített volna. Csak rontott a helyzeten. Az arcom pillanatról pillanatra vörösebb lett SeHun tekintetétől.
 Ahogy SeHun felém hajolt, kíváncsian felemeltem a fejem.

~2. fejezet - Cutie new boy /Cuki új fiú/

SeHun POV

Ma is - mint általában- , suli helyet egy bárban ütöttük el az időt a bandával. Már kora reggel óta mindenki itt ivott, csak én maradtam furcsa mód józan. A semmibe meredtem, semmi nem járt az eszemben. A kis boros poharam szorongatva nézegettem a többieket, akik egyre többet ittak. Egyszer csak annyira figyeltem fel, hogy már nem egyedül ücsörgök, ugyan is ChanYeol mellém ült. Belekortyolt poharába, majd komoly tekintettel felém fordította arcát.
-Mi van BaekHyunal? Találkoztatok este? -kíváncsian fürkészte arcom, de az egyik srác kézen fogva elráncigálta, ezért nem tudtam válaszolni neki, nem mintha akartam volna. Elgondolkodtatott az egész. Miért érdekli mindig a Baekel való estém? Sokat kérdezget erről. Mondjuk az összes pasiról/csajról szokott, akivel összefekszem, de mintha Hyunnie miatt jobban izgatná.  Végül is Chanról van szó, neki azért elmondom, mert a barátom és ha tudni akarja, akkor tudni is fogja, bár felkapja a végén a vizet. Miért érdekli, mit csinálok vele, ha a végén ideges lesz?
Nem tudom mennyi ideig filóztam  ezen, de már csak azt vettem észre, hogy a suliban vagyok és BaekHyunt keresem. Nem igazán értem, mi szükségem lenne most az ő társaságára. Egy ideig őt kerestem, mikor végre meg is találtam. Láttam, hogy egy aranyos, szép arcú sráccal van éppen. Nem akartam a gyerek előtt elkezdeni beszélni Baekkel, ezért inkább elmentem mellettük, de nem voltam képes úgy elmenni, hogy nem látom még egyszer az angyalarcú fiút. Hátra fordulva vetettem még pár pillantást a srácra. Nagyon megtetszett, már a kisugárzása is vonzott. Csak néztem őt, aztán azt vettem észre, már nem a hátát bámulom, hanem éppen vele szemezek. Gyönyörű szemeivel, ahogy láttam végigmért engem, majd a szemembe nézett. Teljesen elvarázsolt. Meg sem fordult a fejemben, hogy elkapom tekintettem. Ha lehetett volna egész nap néztem volna, de ő elpirulva - ami rohadtul aranyos volt - Baek felé fordult. Kicsit csalódottan ránéztem a dühös fiúra, s elmentem onnan a francba. Ki lehetett ez a srác? Szerintem nem láttam még. Biztos új lehet.
Vajon meleg? A kinézetéből ítélve száz százalékig az. Olyan lányos pofija van, meg a viselkedése is. Még attól is zavarba jött, hogy ránéztem. Még ha meleg sincs esélyem. Ha most Baekel van, akkor nem hiszem , hogy sok jót mond neki rólam, sőt ebben biztos vagyok.
-SeHun!- gondolataim közül pont az emlegetett hangja ránt ki. Mit keres itt? Nem az új sráccal kéne lennie?
-Mi akarsz? - fordulok felé. Az arcán látszott a düh. Valamiért úgy érzem rám dühös.
-Elég feltűnően bámultad nem gondolod? - kicsit hangosan megkérdezi. Feltűnően?
-Mi a francról beszélsz ? Csak ránéztem, mert még életembe nem láttam! Nehogy már kioktass itt! Jobb, ha bekussolsz! Nincs közöd a dolgaimhoz! - ordítok neki vissza, mire megszeppen egy kicsit. Nem is tagadhatná, hogy fél tőlem. Miért is lenne velem, ha nem azért? Most kéne szakítanom vele, nem?
-Mondtál neki valamit rólam?
-Mi?- kapta rám tekintetét. -Nem mondtam semmit rólad! - Megint bedühödött. Hm...nem értem. De miért nem mondott semmit? Legalább a nevem elmondhatta volna? Ennyire semmibe vesz?- Felidegesített. Én abban reménykedtem, hogy valamit mond majd rólam, erre semmit. -Ja, ...- jutott eszembe a lényeg is. - szakítunk. Most ! -ezzel ott hagytam, de ő jött utánam és ordítozott , meg beszélt , amire nem is figyeltem.
-SeHun, ezt nem teheted! - miután ezt kimondta már fordultam is volna felé, hogy lekeverek neki egyet, de ekkor megláttam az új srácot. Rávigyorogtam, s lassan felé kezdtem haladni. Picit mintha meg is ijedt volna, amitől mosolyom még nagyobb lett. Tetszett , hogy fél, nagyon is. Baek kezeit éreztem csuklómon, majd éreztem, hogy húzz maga után. Hát, szegénynek nem igazán ment a dolog. Amikor már nem láttam a srácot, megálltam egy helyben, s néztem , ahogy még mindig erőlködve próbál vonszolni, de nem ment neki. Elengedett. Kezeit lábára tapasztotta és úgy lihegett egyet - kettőt. Lihegését egy kis idő múlva , szipogás váltotta fel.
-Rendben!- törölgette meg szemeit, aztán elment. Nem foglalkoztam vele - végül is engem nem érdekel a lelki világa -, inkább hazamentem. Otthon lezuhanyoztam, eközben végig az új srác járt az eszembe. A szemei, amivel engem figyelt, a kipirult arca, amikor találkozott tekintettünk...Tökéletes! De úgy érzem nem leszek nála nyerő, főleg a személyiségemmel. Utálni fog! Ebben biztos vagyok. Végezve a tisztálkodással bementem lefeküdni. Nagyon álmos vagyok.  Még dobtam gyorsan egy üzit Channak , amiben ezt állt:
"Holnap suliba megyek. Szólj a többieknek is!"
Viszonylag gyorsan elaludtam ezután.

~Reggel~

Telefonom ébresztőjére keltem fel. Láttam , hogy még vagy tíz üzenetem is van. Visszaraktam a telefont az éjjeliszekrényre, s szemeimet törölgetve kiszálltam az ágyamból. Kb 2 óra alatt összetötyögtem magam, aztán már a suliban is voltam. Direkt korán mentem be, hátha ott lesz az új srác. Meg aztán Baekel is beszélni akartam. Nem akarom , hogy vázolja a helyzetünket ChanYeolnak, mert akkor hallgathatom a magasabb acsargását, sőt még lehet össze is verekedünk. Indulatos egy gyerek, főleg ha Hyunnie a téma. Tudom melyik az ő osztálya, a folyóson befordulva jobbra mentem, így gyorsan megtaláltam.
Benyitottam, de arra nem számítottam, hogy nem lesz egyedül. Tényleg hamarabb bejött az új srác. Egyből jobb kedvre derültem. Mosolyogva sétáltam a padjukhoz. Láttam BaekHyun arcán , hogy nem vagyok most neki kívánatos, meg persze furcsállta is az ott létem, amit nem csodálok. Leszartam az egész helyzetét, csak a másik személy érdekelt. Tudni akarom a nevét!
- Hali, Baekkie. Ki a padtársad?
-Ő Xi LuHan, az új osztálytársunk.- De aranyos neve van. Végre már ezt is tudom. Már csak beszélni nem hallottam. Biztos tökéletes a hangja is.
- Áh, értem. Oh SeHun vagyok, reménykedj benne, hogy jól kijövünk majd egymással.- Ez úgy hangzott, mintha megfenyegettem volna. Nem akarom mások előtt mutatni, hogy bejönne, vagy épp ki akarok vele jönni. Persze tudom, ezzel elvágtam magam. Ő is félni fog tőlem. Ő is gyűlölni fog és elkerülni. Most először ezt nem akarom. Szeretem, ha utálnak, de ő ne tegye ezt, nem akarom. Gondolkodásom közben Lu...mi is volt a neve? LuHan? Igen ez! LuHan kirohant. Megijedtem. Nem hittem, hogy ennyire megbántom. Most mit csináljak? Menjek utána? De akkor Baek mit fog gondolni? Ez most számít ? Biztos nagyon a lelkébe tiportam. Utána kell mennem.
Kirohantam a teremből, s keresni kezdtem. A legközelebbi termekbe, helyiségekbe néztem be. Bejártam tíz termet, pár szertárt.. és persze sehol nem volt. A mosdó volt a következő ajtó mögött. Kizártnak tartom, hogy itt lenne, de bementem. Bocsánatot akarok kérni, vagy csak látni. Nem vall rám a bocsánatkérés, nem is szoktam senkitől.
-Senki....-motyogtam, miután beléptem. Nézelődtem egy kicsit, hátha megtalálom. Sehol nem láttam, bár sírást kezdtem hallani. Ő az? Hol van?
-Lu....LuHan!-bizonytalanul megszólítottam. Nem mondott semmit, ezért még megismételtem egy párszor, sokkal hangosabban. Nem hallottam még most sem reakciót, feladtam, csak megfordulva az ajtó felé mentem.