8. fejezet - I'm little embrassing /Kicsit zavart vagyok

SeHun POV

Én örültem, hogy rám bízta magát. Tényleg! Csak...meggondolatlanságnak tartottam. Egy napja sem ismerjük egymást, de bízik bennem. Boldoggá tesz, de ezt simán megtehetné Baekkel is, vagy bárki mással. Próbáltam neki minél több élvezettet adni, próbáltam a régi zaklatóját elfeledtetni vele. Kis szexi volt, a kis lányos külsejéhez képest is.

De sajnos a végén olyat mondott, amit tényleg nem kellett volna. "Azt hiszem szerelmes vagyok beléd" - hihetetlen volt ezt hallani. A kezdeti sokkom hamar eltűnt, puszit is kapott. Ezek után egymást ölelve aludtunk el.

Reggel mikor felkeltem ő még javában aludt. Felöltöztem, előtte lezuhanyoztam, majd a konyhába mentem, ahol nagymamája volt. Mosolyogva meghajoltam, s köszöntöttem őt.

 

-Milyen volt az este?-mosolygott sokat sejtően. Leültem az asztal előtti székre és fejjem ráhelyeztem kezeimmel együtt.

-Jó volt...azt hiszem- tettem a végére bizonytalanul.

-Hogy érted?- fordult felén dühösen.

-Ne értse félre, de nagyon féltem őt. Olyan gyorsan nyílik meg mások előtt, túlságosan megbízik mindenkiben, aki kedves vele. Nem akarom megbántani, de kicsit messzire megy. LuHan - sóhajtottam. Azt akartam mondani, hogy megint át fogják verni, de ekkor belépett és nem volt szívem előtte. Megbántani azért nem szeretném. Látszott rajta, hallotta, bár nem igazán tudom mennyit, de rosszul esett neki. Kifutott, gondolom a szobájába ment. Egyből utána mentem, de már mire odaértem, bevágta maga mögött az ajtót, s sírt.
-LuHan! Mi történt?-kopogtam be az ajtón, bár semmit nem ért a dolog.-Miért sírsz?- hagytam abba a dörömbölést. Hallottam, ahogy elküld, de nekem nem volt szívem magára hagyni. Vele akartam maradni, megvigasztalni. Leültem a földre, hátam az ajtónak támasztva. -Rosszul csináltam valamit?- kérdeztem rá már-már sírva. -Sajnálom, LuHan. Én semmivel nem szerettelek volna megbántani. Csak el akartam feledtetni veled...-ekkor hátra estem, amit nem nagyon értettem, de mikor Luhant bámultam alulról, rájöttem. 

-Nem ez volt a gond!- ordítja le nekem, majd az ajtót a fejemnek vágja, ami még mindig a földön van. Nyekkenve kapott a sérülésemhez, aztán felállva indulok LuHan ágya felé.
-Akkor mi?- fogom meg két kezét.- Mit csináltam?- töröltem le egyik kezemmel könnyeit. 

-Amit nagyinak mondtál! Csak kihasználtál, ugye? Te is olyan vagy, mint XiuMin!- kezdte el dühében ütögetni mellkasom. 

-LuHan...-suttogtam fülébe, miközben szorosan átöleltem, amitől már nem tudott tovább ütni. Próbált eltolni, de nem engedtem meg neki.- Meglepődtem, mikor szerelmet vallottál. Nem mondtam semmi, azt sem, hogy ellenemre lenne, vagy nem szeretnélek. Nagyon kedvellek. Tényleg!-pusziltam homlokára. 
Ezután már cseppet sem ellenkezett. Öleltük még kicsit egymást, majd suliba indultunk. 
-LuHan!- szóltam felé, mikor a suli felé tartottunk.- Nem akarok bunkónak tűnni, főleg azok után nem, ami történt, de azt szeretném, ha elkerülnél a suliba. Ne haragudj!-hajtottam le szomorúan fejem. Én sem szeretném, de nem lenne már meg ezek után a kellő tisztelet felém. -De viszont, ha bántanak, azonnal hozzám gyere-néztem komolyan szemeibe. Csak bólintott egyet az egészre. Láttam, hogy nem tetszett neki, amiket mondtam. Nekem se igazán.-Én előre megyek- mutattam magam elé mutatóujjam.-Ne haragudj!- nyomtam egy gyors puszit ajkaira, viszont reakciót annál sem kaptam. Feladva futottam be a suli, aztán a terembe, ahol levágtam magam a padba. Ezután egyből hallottam is a csengőt. Már hiányozni kezdett. Inkább vele lettem volna, mint ezen a hülye órán. Sok gondolkodás után elhatároztam, hogy ebéd szünetben tuti megkeresem őt. Nem beszélek vele, de látni akarom. Nem is értem miért kezdtem el így ragaszkodni hozzám. Eddig gyűlöltem az ilyen ragaszkodó embereket, most mégis....Egyszerűen nem bírom ki nélküle. 

 A rohadt unalmas órákról végre kicsengettek, így el tudtam indulni LuHan terme felé. Chan is jött velem, mert dolga volt Baekkel elmondása szerint. Egy emelettel feljebb meg is láttam LuHant a termük ajtajában, miközben...Ne! Eltátott szájjal, ledermedve néztem végig, ahogy tíz méterrel arrébb egy fekete hajú sráccal smárol. Apró kezeivel a fiú mellkasán lévő felsőt markolászta, közben az idegen átkarolta derekát, úgy húzta közelebb magához. Ki a franc ez? És mit akar sz ÉN LuHanomtól?
-Ki ez?- motyogtam magamnak a kérdést. Hogy teheti ezt velem? Egy lépést hátráltam, el akartam menni, de nem tudtam levenni róluk tekintetem. Szemeim bekönnyeztek. Miért fáj ez ennyire? Ekkor vett észre LuHan.
Leszarva az én hú de nagy hírnevem, dühösen leszedtem LuHanról a srácot, majd dühösen barátom felé fordultam.
-Ki ez?- förmedtem rá. -Válaszolj!- ordítottam rá.
-Ki a fasz vagy?- vágtam be egyet annak a  rohadéknak. -Hogy mersz LuHanhoz érni?-ordítottam el magam, amivel elég alaposan felhívtam magamra a figyelmet. De őszintén? Nem izgat! Ő az enyém!
-Kai!- hallottam meg hangját, miközben arcát törölgette. Idegesen gyomron rúgtam Kait, majd csípőjére ültem, mikor a földre esett, és verni kezdtem. Nem erre a válaszra számítottam, szóval még jobban felidegesített. Amikor már Kai feje csupa vér volt LuHan felrántott róla. Ott álltam a köcsög felett, csak úgy szikráztak a szemeim.- Xiu küldött! Egy üzenetet kellett átadnom a cuki fiúnak- kacsintott LuHanra. Jobb lábam megemeltem, majd erőteljesen a hasán landolt.
-XiuMin?- értetlenkedtem, mikor a cukin kívül más szót is értelmeztem.
-Tudod...- suttogta fülembe LuHan.- Aki megerőszakolt...-hajtotta le szégyenkezve fejét. Szegény Bambim. Amennyire dühös voltam rá, annyira sajnáltam most. Meg akartam védeni attól a valakitől, aki bántotta. Felhúztam a földről a Kai gyereket, aztán a falra kentem, úgy vertem be neki még párat.
-Mit akar LuHantól?- tettem fel az engem foglalkoztató kérdést. Ezt az egyet tényleg nem értem...
-Visszaszerezni!- jelentette ki nemes egyszerűséggel, rohadt nagy vigyort varázsolva magára, mintha ő lenne fölényben
.