14. fejezet - XiuMin adducted LuHan / XiuMin elrabolta LuHant/

Sehun POV

Komolyan nem értem mi bajom lett, csak túl sok volt a feszültség, amit Lulun töltöttem le. Én tényleg soha nem akartam rosszat neki, olyan lenni meg pláne nem , mint az a köcsög. Mégis szinte ugyan azt csináltan vele. Komolyan én akartam megvédeni attól a rohadéktól? Szégyellek ezek után a szemébe nézni. Már magam is megutáltam, ezért meglepett, hogy LuHan képes volt megbocsátani. Még nem akartam neki elmondani, hogy szeretem, meg hát romantikusabban is akartam, de ez megfelelő alkalom volt. Ha nem mondom, lehet most nem lenne a karjaim közt. Ugyan még mindig nem szeretem benne ezt a könnyen megbocsájtós énjét, de tudok neki ilyenkor örülni. Tudom, hogy a bocsánatkérés ehhez kevés, főleg, ahogy könyörgött szinte alattam. Annyira gyönyörű volt még úgy is, nem tudtam leállni. Le akartam vezetni a feszültséget, LuHant akartam.

Én csak ezekkel a gondolatokkal öleltem, közben ő mélyen aludt karjaim közt. Megéreztem vacogását, miközben jobban átöleltem. Kimásztam az ágyból, s magamra kaptam egy felsőt, aztán egy alsót is. Kivettem még Chan szekrényéből egy póló, amit Lulura adtam. Kuncogva néztem, ahogy fekszik a kétszer nagyobb ruhadarabban. Ezután a boxerekel már meg sem próbálkoztam inkább, le is esett volna róla. Chan amúgy is elég nagy szerszáma van. Visszafeküdtem, szorosan öleltem. Még nyomtam egy puszit ajkára, mielőtt végleg álomba merültem volna.

Reggel valami istentelenül irritáló hangra keltem, ami tuti nem Chan volt, LuHan meg főleg nem. Szemeim kinyitva két idegent pillantottam meg. LuHan biztosan ismerte őket mert látszott arcán a félelem. Védelmezően átkaroltam, hogy ne féljen. Kiderült, hogy az egyik XiuMin , mire rohadt nagy ideg jött belém. Már álltam is fel, hogy minimum megöljem azt a köcsögöt, mikor Lulu kérlelve próbált visszatartani. Megfordult a fejemben, hagyom a francba, a szerelmem fontosabb és mellette maradok, de ekkor a tegnap este ismétlődött meg fejemben. Ő is azt tette vele. Megfogtam bambi kezét és nyomtam egy csókot ajkaira.

- Ne félj, Lulu - suttogtam, becézve hátha az megnyugtatja.

- Jaj de cuki - szólal meg mézes-mázas hanggal XiuMin, mire LuHan reszketni kezd. - Nem a műsorért jöttem - közli, erre nekem totál elborult az agyam. Felpattantam és már ütöttem is annak a fasznak. Ez a rohadék nem érdemli meg, nem hagyom, hogy elvigye mellőlem. Pár napja még készségesen átadtam volna neki annyira gyűlöltem, de már nem. Még várnom kell pár percet, míg felkaparja magát a földről, a vérző orrához szorítva közben kezét. Nehogy azt higgye, gyenge vagyok. Vertem meg már egyedül náluk erősebbet is, akik többen voltak. Kai - azt hiszem- egyből ugrik és bever egyet.

- SeHun! - hallom meg LuHan kétségbe esett, sírós hangját. Kicsit megingok az ütéstől, de a fájdalmat szinte nem is érzem. Erőteljesen lefejelem Kait, akinek - mint nekem is- vér kezd folyni fejéről. Mintha szédülne, majd el is terül a padlón. Hát igen. Ezt még senki nem bírta ki ájulás nélkül. Az elején még én sem, de a sok bunyó után teljesen hozzászoktam. Még szerencse. XiuMin azért erősebbnek bizonyult, mert elég rendesen beleszédültem az öklösébe, aztán gyomorszájon is rúgott, mire térdre estem. Nem akartam, hogy elvigye LuHant, ezért a fájdalom ellenére is pattantam megvédeni, mielőtt hozzáér. Még észleltem annyit, hogy Xiu elmosolyodik, szerelmem pedig aggódva ordít, hogy vigyázzak. Ezután egy hatalmas ütés, ami a fejemet éri valamilyen tárggyal, majd sötétség.

Arra kelek, hogy valaki pofoz, aztán jég hideg víz az arcomban. Morogva nyitom ki szemem, hogy megnézzem ki az a seggfej, aki képes volt leönteni. Baek idegesen üt, míg KyungSoo sír, Chan meg próbálja megakadályozni, hogy BaekHyun megöljön.

- Hol van LuHan? - csattan a tenyere arcomon. - Rád komolyan semmit nem lehet bízni? Azt hittem megvéded! - ordít és ütne tovább, de Chan lefogja kezeit. Szúrósan rápillantok, s arcomra rakom kezem. Rohadtul fáj.

- Örülj, hogy van, aki megvédjen, de legközelebb már nem tűröm, hogy megüss - morgom idegesen. Már emelem is kezem, amit inkább csak fenyegetésnek szánok. Baek összerezzenve bújik ChanYeol karjaiba, közben Soo elém lép, s elkapja kezem.

- Higgadjatok le! - mondja félve rám nézve.

- Mi történt? - kérdezi aggódva Chan. Leültünk egy kört alkotva a földön és mindenki kíváncsian rám nézett.

- Reggel arra keltünk, hogy két srác itt van. Az egyik XiuMin volt, aki LuHant akarta - itt mindenkinek elkerekedtek szemei a meglepettségtől. - A másik Kai - Channék csak értetlenül néznek, viszont KyunhSoo ijedten kapta rám tekintetét. Gyanús volt az egész meglepettsége, kétségbe esése, amit nem akart mutatni. - Lefejeltem Kait, ezután XiuMintól kaptam pár sérülést, majd leütöttek. Röviden ennyi. 

Ezután nagy csend következett be.  Végiggondoltuk a dolgot, én legalábbis biztosan. Féltem, vissza akartam kapni. 

- Senki nem tudja hol lehetnek? - szólal meg Baek. - Meg kell valahogy találnunk, ki tudja miket csinálnak vele. 

- Szerintem nincsenek messze - suttog KyungSoo.

 - Hívjátok össze a bandát, muszáj megkeresnünk - mondom, mire Chan már kapja is elő a telefont és megbeszél egy találkozót. Mivel elég sokan vagyunk mindig a sulitól nem messze lévő hatalmas raktártelepre megyünk. Ahhoz képest, hogy azt ép felújítják két éve már egy lelket nem látunk ott. Tökéletes hely. Valki biztos tud róluk valamit. Ebben bízom. 

Eltelt két óra, mindenki itt van körém gyűlve. Első kérésem hozzájuk "Ki ismeri Kai vagy XiuMint?". 

- Én! - nyújtja fel kezét DongHae, int az oviba. - Kai a nem messze lévő boltban dolgozik. Nem sokat van ott, de minden nap egy-két órát maximum. XiuMin meg ott lakik, ahol vagy 2 éve én, még tartom a haverjával a kapcsolatot, tuti nem költözött el.

 - Rendben! Neki is lehet valaki, aki megvédi, lehet többen vannak, mint mi, fel kell készülnünk! - magyarázom. - DongHaeval felkeressük és megtudjuk hol tartják LuHant. Nem lesz egyszerű, mert nem hiszem, hogy a szobájában az ágy alatt dugdossa - itt mindenki elmosolyodik, majd felállnak. 

Én még beszélek DongHaeval a többiek pedig nekikezdenek a felkészülésnek. 

 Egyből elindultunk arra a helyre, ahol állítólag dolgozik Kai. Sün beült a volán mögé, én pedig a mellette lévő ülésre. 

"Kivett egy hónap szabadságot. Nem, nem adom meg a címét, amúgy sem tudom." Ezt kaptuk a boltban. 

Ekkor inkább Xiu lakására mentünk, jó messze volt. Természetesen nem voltunk előrébb. Valami srác nyitott ajtót, aki azt állítja, nem ismeri. Korombeli lehetett. Mivel meglepődött a név hallatán, tudtuk, hogy hazudik. Semmi nyomunk nem volt, a rendőrséget felesleges lett volna hívni.

Este totál reménytelenül dőltem be az ágyba. Öt percig merengtem LuHanon, aztán sírni kezdtem. Ha nem lettem volna gyenge, most itt ölelném. Ha Kait legalább megtaláltuk volna... De miért kell nekik? Az oké, hogy bántani akarja, de azt mással is megteheti. Megállíthatatlanul potyogtam a padlóra könnyeim, miközben felültem az ágyon. Könyökömmel a lábamon támaszkodtam, arcom tenyerembe temetve. Borzalmas érzés, hogy nem tudom segíteni. Teljesen tehetetlen vagyok, mikor lehet őt ép megerőszakolja az a mocsok. Azt hittem sikerül majd megvédenem, hiszen mindig is erős voltam. Elvágódtam háttal az ágyon, s lassan álomba sírtam magam. 

Ez így ment majdnem egy hétig. DongHaeval kerestük, edzetünk a bandával, este sírva aludtam el. Három nap után már olyan szinten kész voltam, hogy reggel ugrottak egy a félelemtől annyira megijedtek. Már komolyan kezdtem feladni, de akkor mindig visszaemlékeztem arra, ahogy azt mondja, szeret. Én is szeretem, mindennél jobban, ezért meg akarom találni. Azt vettem észre, Soo már kevésbé szeretné, mert alig járt hozzánk. Ő volt az utolsó, aki megjött, az első, aki elment. Gyanús volt, de nem éreztem kötelességnek kifaggatni. Nem várhatom el, hogy mindenki kézzel-lábbal keresse. Nekem volt a legfontosabb, nekem kellett a legtöbbet megtenni. Rengeteg sérülésem lett. Több emberrel verekedtem, mint eddig. Mindenkiben megláttam a gyanúsat, persze nem a bandán belül. Vagy kétszer a rendőrséget is kihívták rám, de leléptem szerencsére, mire kiértek. Az egész olyan fura, soha nem voltam eddig ilyen. Ennyire bunkó, ennyire erőszakos, most mégis. Tudtam, LuHan az oka, bár nem vallottam be senkinek. Elég volt annyi nekik, hogy leszartam, amikor ezt felhozták, mert tudták, teljesen igazuk van. Ezek után minek faggatózzanak?

- Miért fizetted ki? - súgja Chan a fülembe, miután kiérünk a bárból. Nem vette észre? Hülye. 

- Mert ő tudja, hol van. Ezért nem mozdította a kisujját sem - mondom egy önelégült vigyorral, majd a telepjáróba szállok. Ja, nem érhető a helyzet? Amióta Lu eltűnt, mindenféle illegális "kémnek" fizetek, hogy megtalálják. Régen is sokat nyomoztattam ilyenekkel, tudom hogy mennek ezek. Egyik sem látott tőlem pénzt. Általában itt sérültem meg. Pénz helyet verést kaptam, de cserébe én is néha. Ő az első, akinek fizettem. Láttam rajta, hogy tudja. A pénz pedig ösztönzi majd. Gazdag vagyok, szóval az a négy millió csak biztatás volt. Meg fog keresni az ügyben. YungGuk a legjobb a szakmában. Régen tényleg kém volt, nem csak illegálisan csinálta. Persze mindegyik más munkához ért jobban. Volt már, amit nekem Yung sem tudott megoldani. Ez szerintem ügytől függ. De ez mindegy! Most biztosan segít.

Pont egy hete, hogy LuHan eltűnt. Pocsékékul kellek ki az ágyból, majd fogat mosok és már öltözök is. Felhívom Chant, aki örülve azt mondja, YungGuk engem keres. Meglepődve hallgatom barátom, majd közli, hogy mindjárt itt van. Leraktam a telefont, s az ajtóban kezdtem várni. Egy napja hagytam ott a pénz neki, hamar meggondolta magát. Ez remek hír. Hallom a csengőt, ezért ajtót nyitok. Beengedem rajta. A kanapát felajánlva ülök le, ahol ő is helyet foglal. Nagy vonalakban elmesél mindent, amit tud, aztán egy borítékot vág az asztalra. - Ha esetleg nem hinnéd el - világosít fel a papírra mutatva. - Kibontom, s tele van képpel, olyan lapokkal, amin le van írva, hová kell menni. Hát... amit elmondott kb. Szóval igazából az az egy óra időpocsékolás volt. A múltkori díj dupláját kapja meg, ezért mosolyogva távozik. Én átfutok minden papírt, képet. Az egyiken el is sírom magam. LuHan egy szál alsóban, megkötözve valami fél sötét helyen. Szegény. Zokogva hívom fel DongHaet. 

- Azonnal megyek - ezután még jó öt percig a sípszót hallgatom.  Már csak azt veszem észre, hogy KyungSoo ölel, s hátam simogatja. Nyakába borulva hajtogatom LuHan nevét, miközben a többiek megnézik a képeket. 

- Úr isten - tátja száját a képre Baek, amin elsírtam magam. - Ez nagyon durva. Egy hét alatt sokat kínozhatták - pityeg ő is Chan karjaiban. 

Mindenkivel tudattuk a hírt. A bandával együtt, vezetésemmel, felkészülve indultunk meg LuHan megmentésének. Féltem sok mindentől; Már nem él; Nem tudjuk kiszabadítani. Végül legyőzve a félelmem hessegettem el ezeket a gondlatokat.