12. fejezet - Never Mind /Soha többé/

Sehun POV

Megijedtem Luhan szavaitól. "Undorító." Én is így gondolom, mégis rossz volt hallani, amit nem mutattam neki. Nem az fájt, hogy ezeket mondta a szüleimre, inkább, hogy talán ezzel engem is leminősít. Én biztosan róla is csupa rosszat gondolnék egy ilyen után. Ezután inkább felajánlottam, hogy tűnjünk el, mire csak bólintott, ami még nagyobb aggódásra késztetett. Most nem tud megszólalni sem, vagy csak szimplán nem akar? Ezt nem tudtam eldönteni és még út közben is marcangoltam emiatt magam. Miért akart ennyire hozzám jönni? Bár jobban belegondolva, nekem kellett volna alapból máshová vinnem. Megfogva kezeit húztam magam után. Először fogalmam sem volt, hova kéne menni, aztán egy tökéletes ötlet ugrott be. Nagy tervezgetésemből Luhant zavart meg. Úgy éreztem, mintha remegne kicsit a keze. Nem fordultam meg. Gondoltam majd szólj, ha baj van, nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni, de miután megszorította kezem, megálva fordultam felé. Ekkor vettem észre, hogy sír. Megint sír...Az otthon történtek miatt sírna?
 - LuHan? -óvatosan ejtem ki nevét, mert nem akarom megijeszteni, mégis sikerül. - Mi a b -... miért sírsz cukorborsó?

Nem válaszol semmit. Kis idő elteltével sem hallom meg édes hangját, csak egyre erősödő sírását, amit mindennél jobban vissza akar tartani. Nagyon sajnálom szegénykém.Magamhoz ölelem, s én sem szólok semmit. Nem is tudnék, mit mondani. Fáj, hogy így látom, de biztos van oka, amit nem szeretne velem megosztani. Biztosan én vagyok az ok... Miattam megy keresztül ezen. Legszívesebben most itthagynám és soha többé nem mennék a közelébe, hogy jobb élete legyen...Mégsem megy. Túlságosan megszerettem ahhoz. Igen! Szeretem. Most először vagyok igazán szerelmes bárkibe. Baek nem érdekelt hányszor sír miattam, még élveztem is valamilyen szintem. Most viszont inkább halnék meg, minthogy ezt kelljen néznem Luhannal.
Ahogy nézem őt, látom, hogy kezd egyre rosszabbul lenni. Átölelem és hátát simogatom.
  -LuHan, mindjárt ott vagyunk - simogatom haját. - Bírd ki még egy kicsit -  lehajolok hozzá, hogy megcsókoljam.
Gyorsabb lépetekkel indultam meg megint a ház felé, közben gondolataim szedtem össze. Hamar Chan házához értem, s a nekem adott kulccsal be is mentünk az ajtón. Nem ért meglepetésként, hogy nincs a házban. Ezért is van nekem kulcsom, ő mindig Baeknél döglik.
- Lulu, ha éhes vagy ott a konyha -  mutattam a balra lévő helyiségre.

A délután többi részét hamar elütöttük. Ettünk, játszottunk valami hülye videó játékon, majd a szobát is elrendeztünk, hogy tudjunk majd benne aludni. Még zuhanyzás előtt befeküdtünk az ágyba, egymást néztük hosszú ideig, míg nekem elegem nem lett és meg nem csókoltam. A lágy csókom egyből vaddá változtatta, amivel meg is lepet, de nem túlzottan érdekelt. Egyből fölötte termettem levetkőztetve.
 Lassan végig csókoltam mellkasát ajkai felé haladva. Néhány helyen megszívtam érzékeny, pőre bőrét, mire megremegett alattam. Soha nem gondoltam még ilyen csábítónak, mint most. De vajon, miért akarja ezt? Miért nem ellenkezik? Miért nem állít meg? Túl sok, válaszokból meg túl kevés van és mégis teszem azt, ami az ösztönöm diktál. Felfalom...