10. fejezet - SeHuns Parents /SeHun szülei/

SeHun POV

Miután már szegény LuHannal a könnyei is megindultak, úgy gondoltam ideje megbeszélnünk a dolgot. Én nem neki akartam rosszat, de egyszerűen felidegesített Kai és az, hogy védi őt, vagy nem tudom, de nem akarja, hogy megüssem. Ha tényleg az a köcsög küldte, akkor LuHan miért védte? Igazság szerint, az idegesített a legjobban, hogy kezdtem kételkedni LuHanban.

Berángattam LuHant a szertárba, majd az ajtót bezárva kezdtem faggatni. Mikor megkaptam a válaszom nem kicsit sokkoltam le. Mint 'XiuMin'...nagyon rosszul estek ezek a szavak. Végül is, őt mindennél jobban gyűlöli, most pedig hozzá hasonlít. Tényleg megijedtem, hogy ezzel lesz vége, emiatt. Elbotorkáltam vele az asztalig, majd egyből falni kezdtem ajkait. Nem igazán figyeltem arra, hogy neki is jó legyen. Csak megpróbáltam levezetni a feszültségem a csókkal. Nem tudtam kiverni sehogy sem a fejemből, amit mondott. Ekkor valaki lépteit hallottuk, aztán be is kopogott. Mindketten megijedtünk. Én szinte ledermedtem. Elképzeltem, ahogy ránk nyitnak....Mégis mit gondolnának? Biztosan mindenki megtudná, aztán viszlát Oh Sehun, már senki nem tisztel. Ettől féltem a legjobban. Nekem mindenem a banda, én imádom, ah mások félnek tőlem, ezek után viszont nem így lenne. Szerencsére jött még valaki, aki elhívta a nőt. Fellélegezve kezdtem LuHant simogatni, hogy megnyugtassam mindkettőnket. Jó érzés volt így ülni. Csak ketten, hang nélkül. Kicsit eltoltam, hogy megnézhessen arcát. Látszott, hogy nem bántam vele szépen, ami nagyon rosszul esett. Belül mardosni kezdett valami.

-Ne haragudj, LuHan - suttogtam. Annyira sajnálom.

Még bocsánatot kértem tőle, megvitattuk, hogy hová menjünk, bár mikor rám esett a választás, elszomorodtam. Rohadtul nem akartam hazavinni, főleg azért nem, mert fiú.

Imádom LuHant meg minden, de nem lenne jó. Na, végül mégis a házam előtt kötöttünk ki. Be volt zárva az ajtó, ami mosolyra késztetett. Nincs itt senki! - ugráltam legbelül örömömben. 

- Gyere! - invitáltam be. Ő mosolyogva bólintott, majd belépett. Körülvezettem mindenhol, legutoljára pedig a szobám mutattam meg. Végig láttam rajta, hogy imádja az egész házat, aminek örültem. A szobám is hatalmas csodálattal nézte meg. Meg sem kérdeztem inkább, hogy tetszik-e neki, egyértelmű volt a válasz. Leültem az ágyra, míg ő mindent szétfogdosott, megcsodált.

- Lulu, nem ülnél le? - kérdeztem egy jó félóra után, mikor még mindig ugyan azt csinálta.

- Óh! Bocsi! - vágódott le mellém az ágyra.

- Meddig leszel itt amúgy? - kíváncsiskodtam. Nem akartam, hogy sokáig maradjon, mert bármikor itt lehetnek szüleim.

- Azt... - pillantott félre elpirulva. - Azt hittem maradhatok....e-estig - habogott.

-Értem! - vezettem  át tekintetem a plafonra. Hát, ez van! Erre lehetett számítani amúgy is. Végül is, nekem van a szobán belül fürdő, kajálni majd gyorsan megkajálunk a konyhában, lehet észre sem veszik. Nagyon remélem. Egy nagy sóhajjal felültem az ágyon.

- Baj? - kérdezi szomorúan. Áh, ne már. Nem lehet ellent mondani neki.

- Nincs, nincs. Csak nálad jobb lett volna. Ott jó dolgok történtek - mászok fölé egy perverz vigyorral.Ő elpirulva félre néz, majd kigurul alólam. 

- Kaja van? - néz felém édes szemekkel. Én csak melléugrok, aztán agyon ölelgetem.

Elmormogok egy 'van't. Kimentünk a konyhába. Összedobtam pár szendvicset, s az asztalnál ülve falatozni kezdtünk, mikor ajtócsapódást hallottam. Anyám meg apám szokás szerint belekezdett a vitába a munka miatt, aztán mi lett a vita tárgya? Hát én! Megint! És azon belül? Hát, hogy buzi vagyok. Ezt minden egyes nap ilyen hangerővel átnyálazzák. Le szoktam szarni, de most LuHan itt ül. Zavartnak is tűnik. -LuHan, menjünk fel - fogom meg kezeit. Először nem is érzékelte szinte, hogy hozzá szóltam. Félve bólintott. Én megfogtam a maradék ételt, másik kezemmel LuHanét. Összekulcsoltam ujjainkat, s kiléptem az ajtón. Már a lépcsőnél voltunk, én vettem egy nagy levegőt megnyugvásokban, hogy már nincs is gond. Ekkor viszont mindketten kijöttek a konyha melletti ajtón.

- Köszönni, ha már hazajössz? - kérdezi anyám, aztán Lulura néz. - Ki ez a kis buzi? - nevet fel gúnyosan. Ezután persze apán is belekezd.

- Nem szégyelled idehozni?

-Árad a kedvesség, mint mindig -  forgatom meg szemeim. - LuHanról meg le lehet szállni. Vitassátok csak tovább milyen buzi vagyok.

Megfogtam a megszeppent Lulum kezét, majd a szobámba vittem, s az ágyra ültettem.

- Na, mit gondolsz?- kérdeztem meg félve a választól. Pont ez volt, amit nem akartam, hogy lásson. Miért kellett hazajönniük? Elegem van! De nem bocsátom meg, ha miattuk szakítunk.