~6. fejezet - And now... /És most.../

SeHun POV

Viszonylag jól ment a nagyijával való ismerkedés, de megmondva az őszintét, szerintem nem százas. Az én nagyin nem mond ilyeneket bár nem is emlékszem már rá, pedig él. De ez akkor is furcsa.

Megijedtem LuHan reakciójától. Olyan mintha félne tőlem. De miért? Én nem akarok rosszat neki. Könnyeit kezdtem törölgetni, amik nem igazán akartak elfogyni. A szívem szakadt meg. Ezt én váltottam ki belőle?
-LuHan, ne csináld.-emeltem le kezeit vállamról, majd rápusziltam nyakára. Azt hittem ettől megnyugszik, de ehelyett remegni kezdett. Nem értem LuHant, rajta nem lehet kiigazodni, főleg most nem. Fáj, hogy ezt csinálja velem, de nem fogom kimutatni.
-LuHan!- szóltam rá kicsit erőteljesebben. Már nem bírtam könnyeitől ázott arcát nézi. Félve belenézett szemeimbe.
- Miért viselkedsz így?- simítottam végig gyengédem arcán. Vett egy nagy levegőt, ahogy láttam dühös is lett.
- Mert félek, nem érted? - csapja el kezeit arcomról. Meglepettem pislogtam rá, eközben ő kimászott alólam. Szembe leült velem, kezeit maga elé húztam, s azokra hajtotta fejét. Szipogott párat, aztán még jobban rákezdett  sírásra.
-LuHan...- gyengéden megszólítottam, de nem figyelt rám. Én még mindig le voltam sokkolódva. Azért ez...Fél? Tőlem? Értem én, hogy az elején bunkó voltam, de miért fél? Meg egyáltalán miért van a közelemben akkor?-  Miért félsz tőlem?- húzódtam mellé, s átöleltem. Nyomtam egy apró puszit arcára, ami egy kisebb mosolyt varázsolt ajkaira. Annyira édes volt, bár láttam a fájdalmat arcán, de még így is gyönyörű volt. Türelmesen vártam. Éreztem, hogy el fogja mondani, de még nem szedte össze hozzá magát. Küldtem felé egy mosolyt. Biztatni akartam. Tudatni vele, hogy nekem mindent elmondhat.
-Amiért idejöttem...- csuklott el hangja. Szomorúan felnézett rám, majd nyomot egy puszit arcaimra, s pirultan újra a takarót bámultam maga előtt. - A régi sulimban volt egy barátom úgymond, bár elég fura volt és mindig azt mondták, hogy kerüljem, ezért néha meg is tettem. Végül jóban lettünk, de elég furán kezdett velem viselkedni. Túl közvetlen volt, amit nem értettem. Egy idő után viszont rájöttem miért. Legjobb haverom mesélte, hogy meleg. Ekkor viszonylag megvilágosodtam, de nem hittem, hogy be is jönnék neki, vagyis inkább a testem jön be neki. Egyszer ketten maradtunk a teremben és...ő...- kezeit arcába temette, aztán megütögette arcát, s pólómba kapaszkodva kezdett újra sírni. Most sokkal hangosabban, erőteljesebben.
Kezdtem megijedni, hogy a történet végén az jönne, amire gondolok. Próbáltam ezt  kizárni fejemből, de mikor LuHanra néztem...összeszorult a szívem. Hát ezért...- világosodtam meg.
Óvatosan átöleltem, bár ezt most nem tartottam jó ötletnek. Törékeny teste egyre jobban remegett. Most nem tőlem félt, hanem az emlékeitől. Legalábbis én így éreztem. Úgy érzem, hogy most kicsit megnyugtatom a jelenlétemmel.
Lassan puszilgatni kezdtem arcát, amitől nagyon meglepődött, de hagyta. Sírása is alábbhagyott, de nem sokkal. Kezdett végre megnyugodni.
-Felejtsd el...- suttogtam LuHan ajkaira, majd lágyan megcsókoltam.
Egy ideig hagyta csókom, vissza is csókolt, aztán elvált tőlem. A szemeiben megint azt láttam, hogy fél. Megint tőlem. Ez feldühített. Én nem csináltam semmit, csak jót akarok neki. Miért nem értékeli? Én soha nem tudtam kimutatni mit érzek, erre itt van Ő, aki felé sugárzom a szerelmet, de nem veszi észre, inkább fél. Megértem őt. Borzalmas, ami történt vele, de hogy akar velem kapcsolatot, mikor kimondani sem meri mit tettek vele? Ezt az egyet nem értem.
Próbálom nyugtatni, csak neki mindig az a faszkalap jut eszébe, látom az arcán. Annyira kétségbe esett fejet vág, mintha ugyan azt akarnám vele.
- Segítek túllépni rajta. - Le sem esett mit mondtam, míg be nem fejeztem. Mégis hogy akarnék, vagy egyáltalán tudnék segíteni? Sehogy! Jobb ötlet híján újra megcsókoltam, még gyengédebben. Kezeim derekára csúsztattam, és egyik kezemmel oldalát cirógattam. Ha máshogy nem is, így megpróbálhatom. Ahogy csókoltam végig egy dolog járt eszemben; nem bízik meg bennem. Elszomorít ez a tény, de hitegetem magam az ellenkezőjéről. Hiába! Miért nem vettem észre hamarabb. Egy ilyen srác nem fog csak úgy belém szeretni, főleg azok után, ami történt vele. Ha itt lenne az a köcsög, most megölném. LuHan miatta lett ilyen, vagyis gondolom.
Végig fektettem az ágyon, majd lekaptam pólóját, amitől meg is ijedt.
- Ne félj...- suttogtam érzékien fülébe.
Lágyan csókoltam nyakhajlatába. Picit megremegett az érzéstől, ezért azonnal el akart tolni magától, amit nem hagytam neki. Elég erőteljesen ellenkezett, egy párszor ökle mellkasomon is landolt, piros foltot hagyva maga után. Olyankor LuhHan megbánta, ahogy láttam rajta, de az engem nem érdekelt, sem az ütések. Míg azzal foglalkozott, hogy felfújt pofival duzzog, keresztbe tett kézzel, én egyik kezemmel végigsimítottam hasán, majd rámarkoltam merevedésére. Egy erőteljes nyögést követve pólómat markolta. Izgató nyögése nadrágom még szűkebbé tette. Én már teljesen be voltam indulva, de LuHanon csepp jelét sem láttam. 
Talán most...Ajkaimmal alhasát nyalogattam, közben még mindig mozgattam farkán ujjaim.

Megjegyzés.: Szeretném, ha egy kicsit többen kommentelnétek, mert egy kicsit kezdjük el veszíteni  a hitünk abban, hogy jó írunk... by.: ChangJoung