~1.fejezet - Who are you? / Ki vagy te? /

LuHan  POV

Ma édesanyámmal együtt bementünk az új iskolámba elintézni a beiratkozást, amivel viszonylag gyorsan elkészültünk. Amíg az igazgató az anyámmal beszélt, addig a diáktanács elnöke, valami Byun BaekHyun, megmutatta az iskolát és elmagyarázta, hogy mi hol található. Kedvesen mosolygott végig és néha, mikor közbe vágtam, hogy feltegyem az engem érdeklő kérdést, csak egy mosollyal az arcán válaszolt. Itt minden sokkal másabb, mint az előző sulimban. Ott megvetettek, azért, mert nem voltam olyan, mint ők. Itt úgy látszik be fognak fogadni. Remélem.
- Kérdezhetek? - érdeklődött kedvesen BaekHyun, megfogva a vállam.
- P-persze... - feleltem halkan suttogva és kicsit el is pirultam. Ez de gáz. - Mit szeretnél tudni?
- ...Miért jöttél át a mi sulinkba? - kérdése késként hatolt a mellkasomba. Nem erre a kérdésre számítottam. Az igazat megvallva, megijedtem. Halál sápadtan törtem a fejem valami értelmes, elfogadható válaszon.
- Izé... ha nem baj, akkor inkább... - bizonytalanul félbe hagytam a mondatom és félre néztem. Nem mondott semmit, csak megszorította a vállam.
- Akkor, mehetünk tovább? - Még mindig kedvesen mosolyog és elmutatott egy nagy, dobozszerű épület felé. - Na, szóval, arra van a menza. A legkönnyebben úgy tudsz ide eljutni, hogy...
 Nem figyeltem BaekHyun szavaira, mert valaki elment mellettem - egy olyan ember, aki azonnal felkeltette az érdeklődésem. Utána pillantva, láttam, hogy ő is megfordult, felém. Barna haja a szemébe lóg és érdeklődően pislog rám. Nagyon szép arca volt és magasabb is volt, mint én. Vajon mit bámulhat rajtam? Pár pillanatig haboztam majd, ahogy a szemem végig járta minden porcikáját, majd újra megállapodtam az arcánál. Amint találkozott a tekintetünk pirultan BaekHyunhoz fordultam, aki meg a számomra idegen srácot bámulta. Dühösnek tűnt. Beharapott ajkakkal felém fordult és kézen fogva vissza vitt az igazgató irodájához, ahol közölte egy erőltetett mosollyal az arcán, hogy van egy kis dolga, majd elsietett.
Vajon milyen dolga lehet? És kivel? Csak nem avval a fiúval, akit láttam? A titkárnő, aki az igazgatói előtt ült megkínált egy ásványvízzel teli palackkal, amit én mosolyogva megköszöntem neki. A titkárnő pirulva ment vissza a helyére és én elgondolkodva nyitottam ki az üveget. A nemrég látott, ismeretlen fiún járt az eszem. Vajon ki ő? És BaekHyun miért reagált így? Mért lett hirtelen mérges? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, csakhogy egy dühös hang félbeszakított. Felkapva a fejem láttam, hogy valakik éppen közelednek az folyosón
- SeHun, ezt nem teheted!
BaekHyunt hallottam, aki az ismeretlen fiúval vitatkozott, éppen felém tartottak. Ahogy BaekHyun észre vett, intett egyet, amire bizonytalanul válaszoltam. Az ismeretlen srác is rám pillantott, majd ördögien elmosolyodott  és elkezdett lassan felém sétálni. Én ijedten pislogtam rá, de BaekHyun nem foglalkozva velem elkapta a fiú karját és elkezdte vonszolni a másik irányba. Mit ne mondjak, elég nehezen.
Édesanyám úgy félóra múlva kijött az irodából és azt mondta, hogy csak holnap kell kezdenem a sulit, de még mindig azon a furcsa jeleneten járt az eszem, ami az igazgatói előtt történt.
 Késő délután értünk haza anyával, mert a családommal a város túlsó felén élünk, amíg suliba járok, addig a nagymamámnál fogok lakni. Ennek nagyon örülök még mindig, mert nagyon szeretem a nagyimat, ahogy a papámat is szerettem, de Ő két éve meghalt. Nagyon sírtam a temetésén.
Amíg anya vezetett, addig az új iskolámon járt az eszem vagy inkább az ismeretlen fiún és BaekHyunon, aki az első barátom lett. Arra eszméltem fel, hogy anya leállítja a motort. Ah, szóval elaludtam út közben.
- Lulu, jól aludtál? - kérdezte anya hátra fordulva az ülésen. Nem válaszoltam, csak álmosan megdörzsöltem a szemem.
Anya mosolygott közben és elmondta, hogy holnap mi várható. Korán kell kelnem, mert mielőtt suliba mennék le kellene pakolnom a cuccaim nagyinál. Tőle meg két saroknyira van a suli szóval nem tévedhetek el. Megbeszéltük még azt is, hogy most gyorsan össze pakolok, hogy ne ezzel kelljen foglalkoznom reggel. Fasza... hulla fáradtan össze kell(ene) pakolni a ruháimat, meg amúgy mindent. Na nem. Inkább holnap korábban kelek, de most bizton állíthatom, hogy nem fogok semmit csinálni a fürdésen és az alváson kívül.

~ este, fürdés után ~

Miután elnyúltam az ágyamon, lehunytam a szemem... de gyorsan ki is nyitottam, mert egyből az idegen fiú arca jelent meg előttem. Vagy is most már tudom a nevét....öööö, S...valami S betűs.Vörös fejjel felnyögtem és az oldalamra fordultam a puha ágyban. A srácról eszembe jutott az új iskola és hogy nem itthon, hanem nagyinál fogok lakni addig...  Apró könnycseppek gördültek le az arcomon, elhomályosítva a látásom. Szipogtam egyet és letöröltem a könnyeimet az arcomról, de azok a kis köcsögök csak nem akartak elfogyni. Egyre jobban hulltak a könnyeim, én meg tehetetlenül
hagytam őket lefolyni az arcomon. Ilyenkor jót tesz egy kis sírás. Hiányozni fog anya, apa... de nagyival lenni nem olyan szörnyű, csak... a honvágy az honvágy marad akkor is.
Mivel már az orrom is folyt felkeltem egy zsepi után kutatva. Persze az ágy közelében sehol semmi, viszont az íróasztalom felső fiókjában megtaláltam azt amire szükségem van, egy száz darabos, bontatlan zsebkendőt. Gyorsan kibontottam és megtöröltem egyel az orrom, nem akarok holnap úgy kinézni, mint a mosott szar, ezért megpróbáltam abba hagyni a szánalmas bőgést. Tényleg megpróbáltam, de nem ment, sehogy sem.
Egy keserű sóhajjal vissza feküdtem az ágyba és megpróbáltam aludni. Azonban az álmok rózsaszín országa sokáig elkerült, valamikor éjfélkor viszont meglepett egy igen kellemes, mély álommal. Ebből az álomból soha nem akartam volna felébredni, de az a fránya ébresztőóra csak nem akarta abba hagyni a fülsüketítő csengés-bongást. 
Vakon az ágy szélére botorkáltam és igyekeztem úgy lecsapni az ébresztőt, hogy nem essek le a padlóra. Ez sikerült is, de a tudatom még mindig homályos volt. Aztán szemebe jutott, hogy nekem még össze kéne pakolnom és, hogy nagyihoz megyek jó hosszú időre.
Egy nagy sóhajjal feltápászkodtam a párnáim közül, miután biztosnak éreztem a talajt a lábam alatt, a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ott megmosakodtam és fogat mostam.
Egy kicsit frissebben érkeztem vissza a szobámba és az elől lévő bőröndöt kerestem a szememmel, amit meg is találtam a szekrényem előtt.
Oda mentem a szekrényhez és minden cuccomat, amire szükségem lehet a későbbiekben, beledobáltam a nyitott bőröndbe. A polcokhoz sétálva levettem pár könyvet, a kedvenceimet és beraktam azokat is a ruháim mellé. A tankönyveimre néztem, de aztán eszembe jutott, hogy anya azt mondta, hogy nem lesz rájuk szükségem és, hogy az iskola biztosít nekem tankönyveket az idei évre.
Miután már mindent bepakoltam lementem - a bőrönddel a kezemben - a konyhába, ahol anya már várt rám. Egy jó reggelt puszival köszöntött és a kezembe nyomott egy szendvicset, mondván, hogy azt a kocsiban kell, hogy megegyem.
Amint kiléptem az ajtón anya a kocsihoz ment és kicsit sürgetve rám pillantott. Gyorsan bezártam kulcsra az ajtót és a kocsinak a csomagtartójához sétáltam. Anya már ott várt és kikapva a kezemből a bőröndöt berakta a kocsi hátuljába, én meg már fordultam is el, hogy beüljek.
Az út nem tartott tovább háromnegyed óránál tovább, de én még mindig úgy éreztem magam, mint egy zombi. Nagyi nagyon kedves volt velünk, bent - miután anya elment - a kezembe nyomot egy kávét és elmagyarázta, hogy merre kell mennem a sulihoz.
- Viszont ma én is megyek veled, mert anyádék nem intézték el a teljes beiratkoztatásod. - simogatta meg a fejem nagyi mosolyogva.
- Rendben. - feleltem vissza mosolyogva rá.
Úgy fél óra múlva el is indultunk az új sulimba, nem volt szinte senki bent még ilyenkor. Ja és hadd említsem meg, hogy fél nyolc van most. Miért nincs benn ilyenkor senki? A titkárnő, akivel már tegnap is találkoztam elkísért a tanáriba, ahol megismertem az új osztályfőnököm. Nagyon kedves volt, de azt mondta, hogy nagyon sok a dolga így csak a terembe tud felkísérni.
Fel is kísért, ahol nagy meglepetésemre BaekHyun várt. Csodálkozva pislogtunk a másikra, aztán mindketten elvigyorodtunk, majd intet, hogy üljek mellé.
A táskámat ledobtam az asztal mellé, a széket meg BaekHyun felé fordítottam.
- Ugye, itt nem ül senki? - kérdeztem zavartan.
- Nem, illetve most már te. - felelte kedvesen.
- Akkor oké. - vissza mosolyogtam rá, de szerintem sütött rólam, hogy full ideges vagyok.
- Nyugi, minden rendben lesz. - az ajtó nyitódására mindketten oda kaptuk a fejünket.
Ekkor belépet az a személy, akire nem számítottam - az ismeretlen srác.
- SeHun. - nyögte BaekHyun meglepetten, mire csodálkozva pislogtam rá.
- Hali, Baekkie. Ki a padtársad? - kérdezte, nem törődve a barátja megrökönyödésével.
- Ő Xi LuHan, az új osztálytársunk. - felelte a padtársam rám pillantva.
- Áh, értem. Oh SeHun vagyok, reménykedj benne, hogy jól kijövünk majd egymással.
Most én néztem nagyot és most volt az a pillanat, amikor nem tudtam, hogy hova csöppentem. Egy  rémálomba? Vagy egy szép, rózsaszín álomba? Esetleg, a rideg valóságba?
Ekkor jöttem rá arra is, hogy mind a háromba. Innen nincs menekülés, sehol nem fogok tudni elbújni.
- LuHan, jól vagy? - kérdezte BaekHyun aggódva, majd miután nem reagáltam megrázta a vállam.
Rá néztem és éreztem, hogy kibuggyannak a könnyeim. Miért hittem, hogy itt minden más lesz?
Végül megráztam a fejem és kiszaladtam a teremből, afelé a mosdó felé, amit még a tanár úr mutatott nekem.
Amikor beléptem megcsapta az orromat a fertőtlenítő összetéveszthetetlen szaga, de most nem érdekelt. Bezárkóztam az egyik fülkébe és rázkódó vállal megpróbáltam elfolyatni  az elő törő zokogásom.

Viszonylag sok kérdést hagytam nyitva nektek ^^ Szóval lehet kombinálni ( már aki nem kombinált eddig is a szereplők között lévő kapcsolatnál). Szerintetek Baekkie miért veszekedett SeHunnal? Mi történt LuHan múltjában? Bár ez le van írva már :P és még sok ilyen kérdés akad a történetben.
Remélem tetszett :3 Köszönöm, hogy elolvastátok  =^^=